Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Lichtmann Tamás GÁBOR ANDOR ÍRÁSAI EGY ELFELEDETT ÚJSÁGBAN - RENDKÍVÜLI ÚJSÁG, 1913 1. Mint gondolatolvasó És ahogy megyek-mendegélek az utcán, egyszerre csak úgy érzem, hogy egy új tehetséggel gyarapodtam meg. Mindjárt az első pillanatban nem örültem ennek az új tehetségemnek. - A fene egye meg - gondoltam magmban - egy tehetséggel többem van, eggyel többet fognak ezentúl kétségbevonni a barátaim. De aztán, ahogy közelebbről megnéztem a lelki szemeimmel, mégis csak jól esett ez a tehetség. A gondolatolvasásra szólt. Hogy én belátok az emberek fejébe és látom, hogy mit gondolnak. Azonnal nézni kezdtem. Bár forgalmas volt az ucca: jó időbe telt, amig egyik fejemben csakugyan megláttam valamit. A többi emberek csak jártak-keltek, kalap volt a fejükre illesztve, esetleg cvikker is volt eléje téve, de a kalap alatt, a cvikker mögött semmit se lehetett látni. A fej csak éppen alátámasztotta a kalapot és lehetségessé tette a cvikker viselését. De, mondom, egy embernek a fejében végül mégis megpillantottam valamit. Egész pici, zöld volt, éretlen kis gondolatot és ahogy elolvastam, hát ez volt: "Itt a tavasz, örülhetünk, hozott sok szép mindent nekünk." Na tessék, szóltam magamhoz, ez is helytelen gondolat. Nem is az övé, de ha már nem az övé, legalább helyesen gondolná, mert az eredeti úgy szól, hogy itt van az ősz és így tovább. Tovább mentem, kissé csalódottan. Jött egy bankigazgató. Belenéztem: 44