Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

alaktalan, szétfolyó, és néha dallamosan elénekelt kiejtésem. Ilyenkor fohászkodott: - Madus fiam, úgy énekelsz, mint egy Dob utcai zsidó! - Hogy ez mit jelentett, már csak Goda Géza bácsitól tudtam meg, Goda Gábor édesapjától. Nagy barátságba keveredtem vele, az örökifjú 70 évessel. Csodáltam ezernyi cetlijét, amelyet a Magyar Értelmező Szótár részére készített. Rengeteget meséitettem vele, mert oly sokat tudott az Útestamentumról. Ö vitt el suttyomban a Dob utcai zsinagógába is. A katolikus templomba hosszú rimánkodás után nagyapám végül is elvitt. Néztük az ajtóban letelepedett koldusokat, meghallgattuk a misét. Mindketten fedetlen fővel. Először és utoljára mentünk együtt. Amikor egyszer a Belvárosban jártunk, a Felszabadulás téri templom melletti kirakatban láttam számomra furcsa tárgyakat. Elkezdtem vihogni a himzett kendőkön, a szép fényes kelyheken. - Mandus! - szólt rám szigorúan nagyapám. - Attól, hogy te nem vagy hívő, semmiféle jogod nincs mások hitén nevetni. - Ezt jól megjegyeztem magamnak. Nagyapám irántam való érdeklődése és életemben való résztvétele határtalan volt. Néha együtt rajzoltuk le az iskolai rajzórák gyakorlatait, később a kémia vagy biológia tankönyveim éjszakára nagyapám szobájába vándoroltak. A matematikában való segédkezés viszont egyre nehezebbé vált számára. Ahogy nőtt valamicskét tudásom, annál jobban elbizonytalanodtam. Ö bátorított, m ondta: - Madus, nézd csak, mi mindent tanultál már meg! - Őtőle tanultam a kertészkedést is. Segédkeztem a gyomlálásban, a talaj lazításában, virágokat ültettünk. A kukacvirágot mindketten imádtuk, izgatottan rohantunk megnézni, aznap milyen új, izgalmas színkeverékű egyedek nyíltak. Énvelem végeztette el 170