Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

2. Világképe, kezdeti írásai A kezdeti évek számbavétele ma még nincs meg átfogóan irodalomtörténetünkben, alig terjed túl a kiadott művek előszavainál. Az elmondottak okozzák, hogy műveiről még újabban írt kritikákban, ismertetésekben is kettétörik az életmű - nem értik Gábor Andor, a polgári író "pálfordulását". írói útjában nincsenek "csodák", nincsenek homályos pontok - az ritka példája a töretlen előrehaladásnak, akár politikai magatartását, állásfoglalásait nézzük a század elején és később, illetve kabarében írt tréfáit, kis dalait és jelentős szatíráit vizsgáljuk. A változatos műfajok egy gyökérből származnak: a valóság szenvedélyes kutatása, a köz szolgálata. Nem állíthatjuk, hogy Gábor Andor útjában nincsenek ellentmondások. A kor, amelyben élt, nagy történelmi ellentmondásokat hordozott: egyre jobban ragadozóvá vált kapitalizmus és a társadalom méhében növekvő szocializmus vívja európai méretű harcát. Ebben a harcban a "polgár" Gábor Andor a barikádnak mindig csak az egyik oldalán áll: azon az oldalon, mely fölött a forradalmi haladás, a humanizmus, az egyenlő jogok és a többség jólétének zászlaja lengett. Gábor Andor többször hangsúlyozza újságíróságát, annak tartja kabarémunkáját is: újságírás a színpadon. Pedig nem volt "csak" újságíró; igaz, művei nagyrészt újságokban jelentek meg, s csak később önálló kötetekben. Nem volt ez ritka a század első éveiben, így alkotott szinte az egész ifjabb írónemzedék: Kosztolányi, Krúdy, Molnár Ferenc, Heltai Jenő; de Móricz Zsigmond és Ady művei is leginkább újságokban láttak napvilágot, 16