Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

lámos barna hajú Anikó. Nagyapámmal sokat sétáltunk a Városligetben. A Közlekedési Múzeum kibombázott épületére nézve Bandicska könnyes szemmel mondta: - Madus, te nem láttad ezt a várost, te nem tudod, hogy milyen szép volt ez. Ki tudja, tán 20-30 év múlva sem épül fel. - De csoda történt! A romok eltakarítása, a hídépítés, a földosztás, újjáépítés mind olyan biztató volt. Nagyapám magától értetődő egyszerűséggel, derűvel, odaadással folytatta a megszokott megfeszített munkát. Reggel együtt keltünk, б a szerkesztőségbe, én az iskolába készülve, sietősen kaptuk be Olicska bőséges reggelijét. Ebédnél beszélgetés, néha oroszul, néha németül. Nagyszüleim felfigyeltek, hogy mind több német kifejezésre reagálok - akarva-akaratlanul megtanultam németül - , és így a legbensőbb gondjaikat csak a lefekvésem után beszélhették meg. Nagyapám ebéd utáni alvását télen egy kávé, nyáron a fagylalt követte, amiért én rohantam el a cukrászdába. Nagypapa visszavonult a szerkesztőségbe, én a leckékhez, nagyanyám a napi sajtó clvasásához. Az összes napi- és hetilap járt hozzánk, ü rendszerezte, tallózta, készítette elő az anyagot nagyapámnak. így tanulta a neki is szokatlan új nyelvet, Vacsorára nagyon sokan jártak hozzánk, a régi barátok a közös bécsi, berlini, moszkvai emigrációból. Úgyszintén a párizsi emigráció jazajött tagjai, így például a tüneményes, csodálatos házaspár, Bölöniék. Csüngtünk Balázs Béla lenyűgöző, izgalmas szellemiségén. A kortalan Péchy Blanka halkszavú, csodálatos dikcióját élveztük magyarul és németül. Lányi Sarolta meghitt, Bebritsék jókedvű látogatásaira is emlékszem. Komor Imre is át• • 16 8