Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

Nyilván elsősorban szatirikus múltja, amikor - bár ez még 1919 előtt történt - Gábor Andor az ország egyik legünnepeltebb kabarészerzője volt. Azóta azonban sok minden történt az ország és Gábor Andor életében egyaránt. Gábor Andor az ellenforradalmi rendszer egyik legélesebb tollú kritikusává vált, a magyar és a német munkásmozgalom egyik leghűségesebb harcosává, a Szovjetunióban az igen szinvonalas Új Hang című folyóirat kitűnő szerkesztőjévé, majd az ugyancsak a Szovjetunióban megszólaló Kossuth Rádió egyik legnépszerűbb munkatársává. Közben azonban a magyar és a nemzetközi munkásmozgalomban belső viták is voltak, a húszas években Gábor Andor - Kun Béláékkal szemben - a realistább Landler-csoporttal rokonszenvezett, később bírálta a RAPP és a "proletkult" balos törekvéseit, a sztálini törvénysértések idején megrendült hite e sztálini politikában. 1945 után azok szorították háttérbe, akik - a Szovjetunióból jövet, vagy addig is itthon élve - a sztálini politika lelkesebb hívei voltak. (így lett az irodalmi élet kulcsszereplője például Gergely Sándor, Illés Béla, Méray Tibor, Aczél Tamás). Hasonló okok eredményezhették, hogy Gábor Andor életében nem kapta meg a Kossuth-díjat sem, Pedig - mint Tabi László is emlékezik - évről-évre sóvárogva várta, hogy megkapja a párttól és a kormánytól ezt a magas elismerést. Végül is csak halála után, 1953. március 15-én lett Kossuth-díjas. 1946-tól Gábor Andor költészetében, munkásságában már sokasodtak a kiábrándult hangok. Mint füst című versében például már így panaszkodik: 14 8