Laczkó András: Gábor Andor emlékezete, 1986

гб1 és magától értetődő, hogy elutasítja Márai Sándor apolitikus, az adott körülmények között káros naplójegyzetét. Propagandista, azaz elkötelezett alkotókként minősíti a magyar nép három legnagyobb költőjét, Petőfit, Adyt és József Attilát. (A cikk dátuma: 1945. október). Jót is kell írni néha

, így kezdi ismertetését a fiatal haladó értelmiség folyóiratáról, a Valóság

ról. "Ne tessék azt hinni - mondja -, hogy én itt most a szűkebb elvtársaim könyökéről dicsérem le a bőrt. Nem. A Valóság nem -ista, semmilyen -ista." Idézi a folyóirat programját; a Györffy-kollégista paraszt-egyetemisták, Eötvös-kollégista középosztályi értelmiségiek, a munkásmozgalomban nevelődött munkásfiatalok és ifjú polgárok közös törekvéséről. "így van ez jól - folytatja -, hogy a társadalom minden rétegében akadnak tisztességes és világosfejű fiatalok, akik egyetértenek abban, hogy "ami volt, az rossz volt és a változás, ami bekövetkezett, szükséges volt, kellett ahhoz, hogy a magyar társadalom elindulhasson az emberi együttélés valamilyen jobb, szabadabb, emberségesebb formája felé." Programnak az bőségesen elég, s egyszerű és csendes hangja nekem jobban tetszik bármiféle ujjongásnál." Itt akár abba is hagyhatnám, megjegyezve, hogy bírálatában helyenként visszakapcsol a Bécsi levelek hangvételéhez; így a Somogyi és Bacsó gyilkosságban vétkes, nyilas pribékké váló Kovarcz Emil mögött leleplezi a valódi tettest, Horthy Miklóst, bemutatja a "voronyezsi hóhér" Jány Gusztáv esztelen hadparancsát vagy egy Mindszenty-beszéd szószerinti idézésével és rövid kommentálásával elénk tárja a reakciós főpap valódi szándékait. Amikor Gábor Andor publicisztikájának áttekintésére vállal141