Géger Melinda: Vaszary János 1896-1907 között alkotott művei a Somogyi Képtárban, 1985
160 GÊGER MELINDA A tartalmi-ikonografikus rész vizsgálatánál az 1906ig keletkezett műveket együtt szeretném vizsgálni, mert ebbőil a szempontból nem sok újat hoztak az 1904-1906-ig tartó átmeneti évek. Néhány jellemző, egységes vonással össze is fogílalhatjuk őket. 1900-1906-ig Vaszary nagypolgári képeinek jellegzetes tematikája a sötét interieurben elhelyezett egy vagy két nőalak. A kompozíció lényegét, fő magját az ember alkotja. A képek általaiban rafinált, szűk képkivágásúak, hogy a fontos motívumra koncentráljunk. A századvég jellegzetes, démonikus végzetasszony-típusa Vaszary képein megszelídül, szolid külsőt, egyszerű mozdulatot kap. Mintegy szalonképessé válik, a polgári ízléshez idomul. Az alkotások mindegyike a nagypolgári szalon köznapi, vagy éppen intim szituációiba pillant. Rendkívül fontos, hogy Vaszary a problémát olyan módon oldotta meg, amedy szakított a XIX. századi életképfestészet és a polgári szalonok zsánertematikájának világával. Akárcsak Rippl-Rónai, ő is kilépett a müncheni realizmus és naturalizmus elemeinek vulgáris ötvözéséből kialakított, divatos anekdotikus életképfestészetből. Vaszarynál az ábrázolt szituáció (fürdés, olvasás) pusztán csak ürügy a szép emberi alak megfestéséhez, így az anekdotikus elemeik helyébe a festői motívumok kerülnek - már csak a szűkszavú tömörítés érdekében is. Az embert ezért minimálisra redukált tárgyi környezet veszi körül. A szereplők — különösen a korábbi képeken - a jelzett szituáció ellenére sincsenek tényleges kapcsolatban egymással. Az epikus elem érzékelhetően elhanyagolható, a tartalmi összefüggés laza (Tükör előtt), időnként nem is egyértelmű. Különösen a korai, 1904-ig terjedő időszakban gyakori a jobbára ruhátlan és egy ruhás nőalak összekomponálása. A téma (fürdés, fésülködés) itt is ürügy az akt ábrázolására. Jellemző, hogy a mellette elhelyezett másik figura általában homályban marad vagy nem olyan koncentrállt elhelyezésű. Mégis a ruhátlan ólak a rafinált megvilágítás ellenére sem erotikus jobbára a természetesnek ható elhelyezés, a mozdulat hitelessége és a színezés miatt. Vaszary is, akárcsak Csók István, a szenzualista természetű érzéki szépség életvidám megörökítő je. összehasonlítva kettőjük aktábrázolásait, meg kell állapítani, hogy míg Csók 1905-től kezdődő sorozatán vérbelli impresszionisztikus hevülettel, enyhe erotikával rögzíti a látványt, Vaszary egyfajta bensőséges hangulatot közvetít. Vaszary mértéktartóbb Csóknál, az érzéki benyomások közt még szelektál. A Nők tükörrel, a Fürdő után, vagy a Tükör előtt, a sorozat legkiválóbb darabjai az említett bensőséges légkörnek enyhén melankolikus, lírai objektivációi. Természetesség és mesterkéltség ráfinállt ötvözete a Vaszary-féle hangulat. A francia századvég kifinomultságát, a nagyváros enyhe dekadenciáját ötvözi a l'art pour l'art artisztikumával. Bár közvetlen hatás nem mutatható ki, Degas, Renoir és Lautrec v' igát is idézi. És bár Vaszary képein is a legfontosabb motívum a sejtelmesen sugárzó szép női alak, lényeges, hogy semmiféle elvont, szimbolikus eszmét nem jelképez, holott maga a téma is, a felöltözött és a ruhátlan alak párosítása hasonló képzettársításra sarkall. Mi sem bizonyítja Vaszary szenzualizmüsát jobban, mint ez a szinte mágikus erejű, mégis szenvtelen kitárulkozás, az anyagi természeti szépségbe való belefeledkezés. Az emberi test önmagáért való, egyszerű, természetes megjelenése művészettörténeti korszakokban felfelbukkanó téma. Vaszary esetében nem csak a képi atmoszféra, a tartalom is modern francia előképeket idéz. Manet Olympiáját, Degas öltözködő táncosait, Renoir aktjait, Maillol szobrait - sőt távolról Gauguin nőalakjait is — távoli reminiszcenciákat más-más kifejezési formában Vaszary képei láttán. Közös elemük egyfajta természetes testiségen alapuló harmónia — messze a „betegre halványító" gondolattól. Az anyagi szépség önfeledt boldogságát sugallják. Vaszary nem megy a gondolatfűzésben oly messzire, mint a franciák, de ezzel rokon képzeteket közül. Bár nála szó sincs valamiféle tradíción alapuló képsorról sem szellemi, sem direkt strlushatásban, mégis ebben a közegben mozog. Az emberábrázolás szinte azonos megközelítését adják a nagypolgári képekikel párhuzamosan festett paraszti témájú életképek is, sőt a későbbi életműszakaszok emberábrázolására is jellemző ez a felfogás. Vaszary a magyar parasztot is ereje, szépsége teljében, monumentálisan festi. Érzelmi indíttatású motívumöikika'l nem kísérletezik, a szociális problémák is távol állnak tőle. Monumentalitása többek között a szenvtelenségébői is adódik. (Szolgalegény, Somogyi legény lovakkall.) Személytelensége az interieur-sorozaton odáig megy, hogy az alakok arca legtöbbször homályban marad, vagy elfordítják a fejüket — végsősoron így Vaszary a személyes jegyeket mellőzi. Óhatatlanul eszünkbe jut az a művészetben XX. századi gondolat, ami a szobrászatban a torzót kitalálta: a szellem sugárzását kizárva a nőt pusztán saját testével azonosította. Ez az ábrázoiásmód az 1900-as évek elején merésznek számított. Nem is az erőteljes realizmusú paraszti életképekben, amikre Vaszary még elismerést is kapott (Részesaratók), hanem a polgári aktképeken. A felfogásmód elsősorban annak a polgári rétegnek volt új, amelyik még nem tudott közvetlenül bekapcsolódni a nemzetközi kulturális áramlatokba. Érdekes, hogy a kor konfliktusai — a nem egységes polgári osztályon bélül - esztétikai síkon is jelentkeztek. Vaszary mindenesetne 1904 után egy időre felhagy az aktképekkel, de emberábrázolásának magva ez a felvázolt Vaszary-féle eszmeiség marad. Eddig az 1906-ig jelölt időszak nagypolgári képeit tematikai jellegzetességük alapján foglaltuk össze.
