Varga Gyula: Textil és bőrhímzések a debreceni Déri múzeumból, 1984

Textil- és bőrhímzések a debreceni Déri Múzeumból A kiállításunkon látható tárgyak nagyrészben múzeumunk egyik nagy mecénásának, DÉRI GYÖRGY ezredes gyűjteményének legszebb darabjai. DÉRI GYÖRGY 1907-1936 között gyűjtötte ezeket a tárgyakat a Kárpát-medence egész területéről. így megtalálhatók közöttük az egyes tájegységek, az itt élő különböző nemzetiségű népek és néprajzi csoportok népművészetének remekei. A rendezéskor külön is törekedtünk arra, hogy kiállításunkon főként a régiesebb és kevésbé ismert hímzésfajtákra hívjuk fel a figyelmet. A bőr- és textilhímzés népi díszítőművészetünknek legrégibb ága. Maga a varrás, „hímvarrás" kezdetben minden bizonnyal praktikus célokat szolgált: a kiszabott darabok összeillesztését, szegesét, célszerű ráncolását, a tulajdonos megjelölését, fontos — pl. szerelmi! — üzeneteknek a közlését. Az egyes színeknek, motívumoknak néha külön kultikus jelentőséget is tulajdonítottak. Ahogy az élet kiteljesedésének a színe a piros lett, úgy vált a zöld, a fekete a szomorúság, a gyász színévé. A lelki megtisztulás vallásos áhítatát legtöbbször a fehér színnel fejezték ki, s a fehértől a sötét felé való átalakulásnak a sorát kapcsolatba hozták az öregedés, az elmúlás érzékeltetésével. A csodálatos variációkban komponált virágtövek, életfák a születés, a termékenység, a hullámvonalak, forgórózsák a mozgás, a változás, a madarak az üzenetek hordozóját jelentették. Fel-felbukkannak hímzéseinken mitológiai, bibliai jelképek, melyek ismerete nagyban segít bennünket a népművészet megértésében. A népművészet e régies, „praktikus" szemlélete mellett főként a XVIII. század végétől jelentkező romantika hatására mindinkább előtérbe kerülnek a célszerűségtől független, kimondottan díszítő szándékú hímzések. Ezek a jelzett tárgyak ünnepélyességét, viselőjének gazdagságát, „kivagyiságát" igyekeznek hangsúlyozni. Az egyszerű, a közlés tartalmára koncentráló szín- és szerkezeti rend ezután mindinkább felbomlik, s helyette a színgazdagság, a bonyolult motívumkompozíciók próbálják kivívni a nézők elismerését a tárgyat viselő iránt. Ez a törekvés a XIX. század második felére már a társadalomnak szinte minden rétegét áthatotta. A cifráikodásban pl. élenjárnak a pásztorok: a dunántúli és az alföldi pásztorok cifraszűreit a nemesi vármegyék, városok nem egyszer már a XVIII. század végén elkobozzák. Nemcsak a jobbmódú rábaköziek, sárköziek, Kalocsa környékiek kezdenek el cifrálkodni, de a múlt század második felében már a summásmunkából tengődő matyók is versengtek a cifrálkodásban. Általában a protestáns vidékeken sikerült némileg csökkenteni a színek tobzódását, de egyes katolikus tájakon a díszítőmotívumok burjánzása szinte a végletekig fokozódott. Kiállításunk korban mintegy háromszáz évet fog át. Legrégibb tárgyaink az 1680-as évekből való debreceni párna- és lepedővégek, a Felvidékről való oltárterítő még reneszánsz ihletésűek, de — különösen a debreceniek — erős törökös keleties hatást mutatnak. A régi vászonhímzések között még gyakoriak a házifestésű