Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

A finom fonal feldolgozásra, szövésre sok helyen a takácsokhoz került. Már az előzőekben utaltunk arra, hogy ezek jónéhánya a betelepült nemzetiségek soraiból került ki. Mind a mezővárosokban, mind a falvakban találkozunk e kismesterekkel, bár Somogy azok közé a megyék közé tartozott, ahol - az 1846-os állapotok szerint - az iparűzők számaránya az országos átlagnál alacsonyabb volt.

30 (Azonban nem kell elfeledkeznünk, hogy a céhrendszer megszűnése előtt és főként után is dolgozott jónéhány kontár is.) Céhbeli takácsmester Kaposvárott 1735-ben négy, 1750-ben hat dolgozott.

31 Az igali és karádi takácsok korábbi céhlevelét 1791-ben erősítette meg a kancellária.

32 Ezek a takácsok hímet (felszedést) is készítettek remekbe.

33 Kiliti faluból, Szigetvárról, Toponárról a XIX. század első feléből van feljegyzés „textor", azaz vászonszövő céhről.

34 A céhek megszűnése után is szükség volt azonban a takácsok munkájára, mert a hímes szövésmódot a paraszt szövőasszonyoknak csak egynémelyike tanulta el. Az asszonyok ha szőttek is a háznál - amire bizonyíték a Knézy Judit által közölt Vízvár, Csurgó, Taranyból származó hagyatéki leltárakban feljegyzett szövőszékek sora - általában csak durvább fonalból való díszítetlen vásznat készítettek. Majd száz évig tartó harc indult meg a XIX. század második felében a tiszta kender, len, házivászon és pamutvászonfélék között. A pamutfonal a kendervászonban legelőször a színes vagy fehér beszövött díszítő soroknál szerepelt. Körülbelül az 1860-as évektől tértek át a felesvászon szövésére. Ugyanebben az évtizedben az ausztriai gyárakból beözönlő mind „több gyolcs, pamut, gyapjú, selyem kelmékkel együtt a bolti kereskedők időközönként Sopronból, Bécsből, Pestről szállítanak. Ilyen bolt csaknem minden faluban van egy, de a mezővárosokban naponkint már csaknem a szükségen túl szaporodik. Kaposvárott 6-8, Marcaliban 4, Tabon számtalan és Szigetváron."

30 Minekutána a gyári vásznak teljesen háttérbe szorították a viseletben a kendert és az amúgy is ritkábban használt lent, a kenderföldek egyre ritkultak. 1930tól már osak a háztartás és a gazdaság részére valót fonták-szőtték. A felszabadulás után a termelőszövetkezetek megszervezésével teljesen felváltotta a gyáripar készítette textíliák sora, a „masina vászon." Néhány mondatban kitérünk még a felhasznált vászonfélék ismertetésére. A kenderfonal helyett - mint már említettük - egyes tájékokon lenfonalat használtak fel főként az ünneplőre szánt ruhadarabok vásznához; ezek minden esetben simább, finomabb tapintásúak voltak a kendervászonnál. Alsópendelyhez (péntő, pétitől, alsó bikla), szűk, hétköznapi gatyához (komiszgatya), inghez (üng, ümeg), még a múlt század második felében is tiszta fonalas, 10-iz-es sima szüjésü parazdvászonyt szabtak fel. Ennek a melléktye, ha magos kendörből volt, a béléhez virágos kender kocából font fonalat használtak fel. Ezek voltak a legkeskenyebb vásznak. A 14-es, 16-os vásznak pár centiméterrel szélesebbek és természetesen finomabbak voltak. Ezekből készültek legtöbbször a felsőnek viselt 6, 7, sőt 9 szeles pendelyek, biklák, a női és férfi ünnepre való ingek és a bő-, rödözs gatya. Ezek melléktye (láncfonala) a virágoskender kigyaratott (gerebenezett) kócmentes fonala volt, amihez séfének (vetüléknek) boltból pamuk fonalat vettek. Ez volt a pamukos vászony. Mikor a kendertermeléssel és feldolgozásával mindjobban felhagytak és a gyári pamutfonal foglalta el helyét, a takácsok tiszta pamukos vásznat is szőttek, aminek lánc- és vetülékfonala már egyaránt pamut volt. A melléktyéhez sodrott pamukot, azaz 20-as vött cérnát 65