Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Előszó

és ember kapcsolatára, a népi tájszemléletre is tekintettel lévő - földrajzos (Kugotovitz K., 1936), történész, a régebbi és jelenlegi néprajzi kutatások eredményeit is figyelembe kellett venni. Így a „Kis-Balaton", „Berek", „Vízmente", (Kapos mente), „Dráva mente", „Balaton melléke" elnevezések is szerepelnek e dolgozatokban. Térképre vetítve ábrázoljuk ezeket a tájegységeket, feltüntetve a felhasznált irodalmat. De egy térképen nem tudtunk minden egységet jelezni (1. térkép). BELSÖ-SOMOGY: Marosi Sándor (1970) szerint a legnagyobb kiterjedésű, s a legtöbb kistájat magában foglaló táj e megyében, a dunántúlidombvidék nagytájának nyugati felében elhelyezkedő középtáj. E morfológiai szemlélet szerint északon a Balaton déli partjával érintkezik, nyugaton a keletZalai dombság, keleten a szőlősgyöröki völgy, az osztopáni meridionális völgy, lejjebb a Zselicet is határoló Gyöngyös patak és a Kapós déli forrásának völgye szegélyezi, délen Tótújfalutól kezdődően a Dráva a határ. E nagymúltú tájnevet az állami és egyházi igazgatásban is használták, de inkább a megye déli, az országhatárhoz közelebb eső felére vonatkozott. Néprajzosok is ilyen meggondolással használják e fogalmat (Kósa-Filep, 1975), tehát a Marcali háttól, Nagyberektől délre fekvő területre vonatkozóan. E terület népe hagyományőrzésével tűnt ki már a XIX. század második felétől kezdődően. E vidéken a jobbágyparaszti lakosság nagyobbrészt a reformációhoz csatlakozott, így a XVIII. században tisztán református falvak is találhatók itt (Gige, Csököly, Kisbajom, Csoknya, Nagybajom, Alsósegesd, Alsók, Böhönye, Nagykorpád, Kutas, Istvándi, Darány). A tájegységek délnyugati felébe evangélikus csoportok is telepedtek be (Csurgó, Gyékényes, Pat, Iharos, Iharosberény, Inke, Pátró, Pogány szentpéter, Porrog, Szentpál, Szentkirály, Sand, Csicsó, Surd, Vese). Ezek között szlovén anyanyelvűek (vendek) is voltak (Surd, Pogány szentpéter, Pat, Sand, Míháld, Liszó, Bükkösd, Szentpál, Porrog). Ugyancsak vend eredetű, de katolikus lakosságú a Nagyatád melletti T arany. A Dráva mente néhány községébe, de kissé feljebb is horvát nyelvű népesség költözött be. Ezek nagyjából két néprajzi egységet képeznek, a Lakácsa és környéki, valamint a Babócsa-Berzence közötti részen elhelyezkedő horvátok csoportját. Az utóbbiakról ad Szuhay Péter cikke részletes elemzést. Németek utódjai Szulok, Mike és Barcs községekben találhatók. A tájegység nagyobb részén református, nagyobbrészt a török alatt is állandó lakottságú (sok volt a saját községbe visszaköltözködő) magyar község van, de telepítettek az uradalmak katolikus magyarokat is (pl. Pelsősegesd). A XVIII. század közepétől az egykezes következtében csökkent a reformátusok száma, helyükbe szegényebb katolikusok költöztek be. A belső-somogyi református falvak egyik jellegzetes - bár még inkább csak a néprajzosok által megkülönböztetett - körzete az ún. Szigetvidék, azaz Szigetvár környékén található harminchárom község, melyek közül ma csak Darány, Kastély о s domb ó, Drávagárdony, Istvándi tartozik Somogyhoz, korábban Somogyviszló, Somogyapáti, Somogyhatvan, Merenye, Tótszentgyörgy, Patapoklosi, Nagydobsza, Nemeske, Molvány, Kistamási és Pettend is. A többi község mindig is baranyai volt. E néprajzi csoport felderítését a Baranyai Néprajzi Atlasz munkálatai során (Andrásfalvy В., Zentai János 1969) kezdték meg a szakemberek (pl. házassági kapcsolatok, női fejfedők, jellegzetes fehér hímzés). Másik karakterisztikus terület a Rinya menti falvaké. Külön egységnek látszik az eddigi adatok nyomán Nagykanizsa piacainak, vásárainak, kisiparosainak 7