Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)
lyukpántot hajtogatnak belőle és néhány ránc jut még a nyakpánt első ívéhez is. A hasítás végét keskeny keresztpánttal biztosították, hogy be ne hasadjon, alá két nagy hajtásba fogják össze a vásznat. Az ujja ennek is fél anyagszélességből szabott szűk ujj, szintén csak könyökig érő: hónaljban pálhával bővített. Az egész ing kézzel, házicérnával varrott. Ezt az inget, megbízható adatgyűjtés szerint, a múlt század 70-es éveiben viselték. A hosszúingnek egy másik variánsa, amelyiken közbeiktatott ékekkel bővítik az alsó szélét. Ez több módon történhet: vagy egy-egy éket varrnak be az oldalakba, vagy az ing mindkét első és hát felé eső széléhez egyaránt varrnak bővítő éket, tehát öisszesen négy darabot. A régi típusú vászon hosszúingnek a leglényegesebb ismertetője, hogy a vállak minden esetben egyenesen futnak, legyen az ing bár két szélből egybeszabva, vagy három szélből rejtett vállvarrásos megoldású, az ujjai mindig könyökig érők, simán bevarrtak. A viselettel foglalkozókban már régen felvetődött az a kérdés, hogy a hoszszúing- vagy a röviding-pendely összeállítás tekinthető-e elsődleges viselettípusnak. :i8 Erre a kérdésre - Somogy esetében - a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján mi sem tudunk egyértelmű választ adni. Lehet ősi hagyományos viseletdarab, alakulhatott az ing és pendely összekapcsolásából, leszállhatott a felsőbb néprétegek viseletéből, de itt lehetséges a más népcsoporttól való átvétel is. Nehezíti napjainkban az erre vonatkozó adatgyűjtést az a tény, hogy századunk első évtizedében olyan polgárságtól viselt női hálóingek is voltak divatban, melyeknek a melldíszítése erősen egybevágott a falun viselt szegőzött, hímzett ingekkel, de ezek már mind vállban szabottak és anyaguk minden esetben gyári. Ilyen például a Törökkoppányból való szűking. (RRM 1379. ltsz.) B) Rövid ingek Ebbe a csoportba többféle szabás és összeállítás szerint készült ing tartozik: a - meggyőződésünk szerint egyik legrégibb magyar típusnak vehető - szűkujjú kising és ennek variánsa a vállbaráncolt ing, valamint a nyakbaráncólt ingfélék. B) I. Szűkujjú kising, kisümög) 39 Ebből a fajtából több és több helyről való, kisebb eltéréseket mutató ing van a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményében. Közös jellemzőjük, hogy mindnek - a vászon teljes szélességét meghagyva - eleje-háta egy darabban kiszabott, így vállvarrásuk nincsen; az ing alja két szél bő. Mindnek könyökig érő, 1/2 szél anyag bőségű és 1/2 szél hosszú szűk ujja van, melyet teljesen simán varrnak a derékrészhez, a hónaljban pálhával (pájba, páha) bővítve. Az ingek között kisebb eltéréseket is megfigyelhetünk: például az elejét alkotó teljes szélt (feltehetően a régibb darabokon) hosszában félbevágják (1/3. kép), így az első hasíték teljesen végigfut. (Törökkoppányból RRM 67.7.3. ^ tsz-» 67.7.4. ltsz., 2583 ltsz.; Attalából 4122 ltsz., 10.733 ltsz.; Nagykorpádról 9.722 ltsz.) Sokra nem tettek vállfaltot. A nyakkivágás csak ritka esetben bővebb a nyak kerületénél; hercli, nyakbővítés is ritka. Az ingeknek majd felén az eleje hasíték csak 1/2-1/3 hosszan fut, s ilyenkor a hasíték két oldala, azaz az ing melle szegővel, esetleg kevés fehér- vagy színes hímzéssel vagy színes keresztszemessel díszített (Karádról 62.168.1. ltsz., 62.167.1. ltsz., 62.166.1. ltsz., 62.169.1. ltsz., Somogyszobról 67.6.6. ltsz.) gombokkal záródik és a hasíték alján, keresztben lénző, pőc erősítés van. (1/4. kép; II/I-II. tábla.) 7°
