Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

M. Kerékgyártó Adrien: A somogyi vászonöltözet „egy pár” ruhái (a vászoning, -pendely, -gatya típusai és elterjedésük)

vetettek fel, a vetélőbe meg 12-es bélepamuk került. Már mind gyakrabban használták fel a boltban vásárolt masinyavászonyt (sifon, batiszt), sőt - főként a nyakbaráncolt igék ujjához és felső pendelyek, biklákhoz a különböző cérnázott, erősen sodrott, vékony fonalakból gépen szőtt tetszetős textíliákat. (Grenadin, moll, mintásán szőtt tüllök stb.) Ha régi szabást tartó ruhadarabokat varrtak is ezekből, még az azonos számú szélek felhasználása esetében is bővebb, gazdagabb hatást keltő ruhadarabot kaptak belőlük, mert ezek szélessége, 90-100 cm, sőt ennek duplája is lehetett. A szüjőszékről lekerülő vásznat (hosszában) rőf jel mérték, az anyag szélességét szélnek nevezték. Tehát a szél a vászon székébe - keresztbe - futó mértékegységük volt, aminek a métere aszerint változott, hogy milyen borda finomságú volt a vászon. A parazdvászonyból 50-55 cm volt egy szél, a finomabbakból 60-65 cm. A vásznat staférungba türetbe hajtogatva tették öl.

36 A házivászon ruhadarabok szabástípusai A somogyi házivászon viseletdarabok közül e tanulmányban - mint már említettük - elsősorban a női ing- és szoknyafélék, valamint a férfiing és gatya összefoglaló ismertetésére törekszünk. A továbbiakban a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményében található darabok közül Somogy magyarjai által viselt darabokat vázoljuk rajzainkon és róluk írjuk össze az egyes típusra és variánsaira jellemző jegyeket. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy minden gyűjteményben a leltározott viséletdarab származási helyének megjelölése és a darabnak a kartonon adott elnevezése nem feltétlenül megbízható. Tudniillik a gyűjtők egy része, az adatközlő (sokszor a szégyenkezéstől gátolva), vagy a leltározó a nyelvjárási alakot köznyelvire áttéve közölte, illetve jegyezte le. Nehezíti a tájékozódást, hogy a régi elnevezések idővel új anyagú és aíakú viseletdarabokra is átmentek, sőt a továbbiakban látni fogjuk: egy-egy elnevezés más vidéken, más viseletdarab vagy viseletrészlet jelölésére is használatos. Minden gyűjteményben megállapítható, hogy itt-ott a gyűjtők érdeklődése túlságos hangsúllyal fordult - a többi rovására - egy-egy község felé, aminek következtében másutt aztán néha értékes, sőt pótolhatatlan régi darabok veszhettek el. Ez természetesen csak nagy összehasonlító kutatás után derül ki. Számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy a gyűjteményben őrzött viseletdarabot nemcsak abban az egy feltüntetett községben viselték, de azonos vagy variáns formájában a környék más helységében is, tehát keresnünk kell a viseletdarab elterjedésére vonatkozó adatokat is. Ezért - a szakirodalmon kívül - csak olyan szöveget használunk fel, melyből a darab formájára, anyagára és viselésmódjára elég pontosan következtethetünk. Ilyen - tárgyi anyagot kiegészítő szövegeket találunk a pályázatok anyagában és a kérdőívekre adott válaszok között. A régi fényképfelvételek, bár sokban segítik a tájékozódást, legfeljebb csak 80-90 évesek s ami még ennél is súlyosabban esik a latba az az, hogy lefényképezéséhez csak ünnepi öltözetben állt oda a falusi nép s így a felvételeken ritka esetben látunk egyszerű, dologra viselt házivászon öltözetet, s még kevésbé alsó ruhává vált házivászon ruhadarabokat. 66