Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

7. Tálas, tálas, Pátró. (65.64.2.) (XVII/II. tábla.) Vörösfenyőből és bükkfából házilag faragott, csapolt és szegezett bútor. Nagyjából téglalap alakú deszka hátlapjába alul 6 vaskos fogat faragtak, illetve csapoltak, tetejére pedig - reá merőlegesen - egy polcot, mely tálak tartására szolgált. E vízszintes helyzetű polc elé 3 faragott - részben csipkézett végű lécből „karzat"-ot készítettek, melyeket két, a polcba csapolt merevítő léc rögzít. A tálast 3 hatalmas faszeggel szegezték a hátfal felső részén a konyha falához. Két faszeg és г fog hiányzik. H: 91 cm, Sz: 19 cm, M: 43 cm, faszeg H: 35,5 cm. Az eladó édesapja, Bebők Dávid Samu készítette kb. 1910-ben. A füstöskonyhában, a tűzhely és a kemence között állt, nagy faszegek tartották a falon. „Tányérok, poharak, tálak, tepszük vótak rajta, amennyi ráfért. A poharak le vótak burítva, meg a tálak, tepszük is, mer ami rajta vót, az füstös lett. Több tálat használtak régen, mint most, mert amiben főztek, azt sohasem tették az asztalra, mindig kiöntötték másik edénybe az ételt. A konyhába nem vót asztal, mindig bevitték az ételt a szobába és ott ettek. Az asztalra mindig tettek abroszt (egészen az I. világháború közepéig) ; vót egy nagy kerek falapjuk, azt tették az asztal közepére, arra tették a tálat. A mácsikot, rétest, dödöllét mindig tepszübe tálolták, más ételt tálba. Tányérakból ettek, mindenkinek megvót a maga tányéra. A tányérak egymásra burítva vótak a tálason. Amikor elebédeztek vagy elvacsoráltak, letakarítottuk a tűzhelet, mindig detürűgettük a tálast is elől, hogy ne legyen pörnyés. Hagymát, paprikát, semillen fűszert nem tartottak rajta, azt az asztalfiába tartották; mikor anyám készített (főzött), mindig monta a lányoknak, hogy hozzatok a szobábú hajmát." 8/a. Sótartó, sósvéndő, Surd. (59.13.1. 1-2.) Négy vékonyra faragott keményfa lapból összecsapolt és szegezett eszköz, melyet az alján és a szája alatt hasított mogyorókéreggel duplán körültekertek, majd ezek végeit egymásba fűzve szorosan rögzítették. Fedele a két oldallapba fúrt vájatban faszeg-tengely körül forgott. Magasabb, ívben végződő hátlapján félköríves kivágás, hogy falra akasztható legyen. Az alsó kéregabroncs rég lehullt, rézdróttal pótolták, úgy használták. (XVIII/I. tábla.) M: 31,6 cm, Sz: 18,5 cm, V: 19,1 cm. Mikor s ki készítette, már nem tudják. Emberemlékezet óta ilyennek ismerték. „Ha ezt teli vettem (sóval), akkor 3 kilónál több belefért, és elég vót télennyáron. Én még az édesanyámtól kaptam 1920-ban, ő meg a napától kapta valamikor. Ott fönn Kissásáknál a parton is van ilyen (Vajda Páléknál). Mindég ott vót a helye az asztal mellett, a padon. Mikor gyütt az esős idő, akkor aztán kiadta a sót, azért Щеп. A födelét is már mögette a só." b) Sótartó, sótartó, Surd. (61.127.1. 1-2.) Házilag faragott, vékony keményfalapokból összeszegezett, falra akasztható eszköz. Magas hátlapjának pereme cifrázott; középütt kerek akasztólyuk. Két oldallapjának enyhén felmagasodó végében szegtengely körül forgott az ugyancsak vékony, elől kis nyelvvel ellátott fedél. Az egész sótartó füsttel, korommal átitatott. Fedele letört. (XVIII/I. tábla.) H: 14 cm, Sz: 11,5 cm, M: 24 cm. Ajándékozó sógora, Biró János gyárthatta még fiatal korában, 1880 körül Surdon, felesége részére. Ügyes fúró-faragó ember volt, áspafát, gombolyítót, ke48