Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980

Kerecsényi Edit: 100 év népi lakáskultúrájának alakulása Csurgón

szes tányérok, tálak elhelyezésére szolgáltak, fogasaikon pedig a tarisznya, a kabát, a csutora, vagy a citera lógott. Némelyik tálasnak kevesebb foga, ám ugyanakkor rúd-ja. is volt, amire szőttes dísztörülközőt, kendő-t akasztottak. Az ágyak fölé, azok hosszában a gerendákra két rúdtartót függesztettek, s rajtuk vastag rúd-at bujtattak át (III/II. tábla). Itt lógtak a csizmák, s esténként ezekre tették a levetett felsőruhákat is. Az ajtó melletti falra, a fiókos kályha, szömöskálha mellé általában kendőtartót akasztottak, rajta cifrán szőtt kendővel. Ezt nem használták soha, és csak nagy ünnepekre cserélték ki másikkal. Az ajtó mögött csaknem mindenütt fogast találunk még napjainkban is (IV/II. tábla). A csurgói fogasoknak rendkívül sok változatát ismerjük. Helyi ezermesterek, kovácsok, asztalosok, esztergályosok készítették őket. A szoba bútorzatát a két ablak között ferdén lógatott, faragott keretű vagy gyári készítésű tükör, az ajtó illetve az ablak melletti falióra, valamint katolikusoknál üvegre festett vagy papírnyomatos szentképek egészítették ki. Az ágyak alatt kisszék, csizmahúzó és egyéb apró használati tárgyak álltak. Tárolásra szolgált a mestergerenda is, melyre imakönyvet, borotvát, szappant, dióolájat, leveleket tartalmazó kéregdobozt ^leveles iskátulát" és még sok egyebet helyeztek. A mestergerenda hézagaiba is dugdostak egyet-mást. Aljára és oldalára legtöbbször keskeny, gondosan faragott lécet szegeztek, mely alatt ott villogtak a csak ünnepi alkalommal használt fémkanalak és villák. (III/II. tábla.) A mestergerendához rögzítették a szoba közepén a kisgyermek forgó-járókáját, jártató-\át, télidőben pedig a szövést megelőzően használt fonálgombolyítót, nagygombolitó-t is. Az ablakok feletti, kis polcon állt a tökmagolajos pipics, a ménes, a gyújtó és a sótartó. A szobában télen a konyhával közös falhoz támaszkodó szèm'èskàlha árasztott meghitt meleget. Alját többnyire agyagból rakták, felette 3-4 sor négyszögletes, táblás szemmel. Hengeres, karikás felső részét tányéros szemek, bögrék alkották. E cserépkályhák csaknem kivétel nélkül csurgói fazekasok készítményei voltak. Legjobban a zöld színűeket kedvelték. Emléküket ma már csak a néhol még csirkeitató-ként használt tányéros szemek és a múzeumba került darabok őrzik. Az egyik ilyen zöldmázas kályhát a vállba karcolt cégjelzés szerint Nagy Márton készítette. (III/I. tábla.) Miként a ládának, a kályhának is megvolt a maga sajátos élete. Többször átrakták, modernizálták. Mindig kevesebb szeme maradt épen, s így egyre nagyobb részét kellett másfajta csempével vagy agyaggal pótolni. Az utolsó csurgói szemeskályhát tudomásom szerint 1952-ben bontották el a Basakúti utca 33. sz. házban. A világítás terén korszakos változást jelentett 1880 körül a petróleumlámpa térhódítása. A lóggós lámpákat évtizedeken keresztül dróttal függesztették az asztal fölött a mestergerendára. Takarékosságból azonban még évtizedeken át használták a régi mécseseket, pipicseket és gyertyatartókat, melyeknek még a közelmúltban is számos fajtáját őrizték a padlásokon. (XX/I. tábla.) A füstöskonyhát a hatalmas kemence uralta, melynek formája és elhelyezése hajdan változatos képet mutatott. A kemence szája előtt, néha körülötte is, agyagból tömött, 50-60 cm magas padka volt. Ha a kemencét „elfütötték", itt 19