Knézy Judit: Somogy néprajza II. • Anyagi kultúra, 1980
Kapitány Orsolya: Adatok a mézesbáb szerepére a somogyi parasztság táplálkozásában
A kuglóf megjelenése a paraszti konyhán az 1930-40-es évekre tehető. 6 A pirosbábbal színezettet báboskublófnak nevezték. Báboskuglóf készítési módja: Kovászhoz egy „összemarék lisztet", 2 tojás sárgáját, egy kevés sót és félmarék cukrot adtak. Tejjel „hólyagosra" dagasztották, majd két bucira osztották. Az egyiket üresen hagyták a másikba beledolgozták a megáztatott pirosbábot (kb. 2 db-ot). Kelés után a két bucit elsodorták, majd a fehérre rátették a pirosra festettet és felcsavarták. Menetelesen a kuglófsütőbe tették. A báboskuglóf készítése a katolikus falvakban általánossá vált, sütése a nagyobb családi és jelesnapi ünnepekhez kötődött. A pirosbáb felhasználását a későbbi időkben a jobb anyagi körülmények szüntették meg. Hogy az egyes helységek meddig őrizték meg a tészták színezésének hagyományát, erre vonatkozóan nem rendelkezünk pontos adatokkal, hiszen még egy falun belül is csak fokozatosan hagyták el. 1970 körül már csak néhány helységben találjuk meg, pl. Ecseny, Kaposfő németjeinél és a valamikori búcsúiról híres Niklán. A kimódoltabb süteményfélék elterjedése - melyeket a főző-sütő tanfolyamokon és szakácskönyvből sajátítottak el - is hozzájárult ahhoz, hogy kiszoruljon a nép ünnepi táplálkozásából. A piskóta megjelenése alkalmat adott arra, hogy a még kedvelt olcsó színezőanyagot továbbra is használják. De ekkor már nem a töltelék szerepét töltötte be, hanem csak színezésre használták, mert a megfestett tésztát vajas krémmel töltötték. Zebratortának nevezték. 7 A zebratorta készítési módja: 6 tojás fehérjét habbá vertek, hozzáadtak 6 evőkanál cukrot, 6 tojás sárgáját és végül 6 evőkanál lisztet. Az alapanyagot két részre osztották, az egyikket üresen hagyták és úgy sütötték ki, a másik részbe belekeverték a lereszelt és tejben megáztatott bábot. A kisütött tésztát kettévágták, és a sárgát, pirosat váltogatva összerakták. Vajas krémmel töltötték, a tetejét porcukorral hintették meg. A krém elhagyásával is készítették és készítik még ma is. Kálmáncsán, Törökkoppányban, Gálosfán egyaránt ismert. A pirosbáb felhasználásának és fogyasztásának lassú megszűnése nemcsak a bekövetkezett ízlésváltozásnak, hanem a mesterség kihalásának is köszönhető. 1976-ban Somogy megyében kihalt a mézeskalácsos és viaszöntő mesterség. A még élő mesterek beadták iparukat, nem foglalkoznak a régi mesterségükkel. A vásárokra és búcsúkra más megyéből érkeznek árusok. 177