Horváth János: Zichy Mihály emlékmúzeum Zala, 1979

A zalai Zichy Mihály Emlékmúzeum A magyar festészet egyik kimagasló művészegyénisége: Zichy Mihály 1827-ben ebben a százados fák ölelésében meghúzódó egykori nemesi kúriában született. Családjának számos birtoka volt Somogy megyében; Zalán 1478 óta földesurak. A szülőházat - amelyik a XVIII. században épült — a művész nagyapja, Zichy Ferenc táblabíró építtette újjá 1830-ban. Zichy Mihály apja Zichy Sándor, korán meghalt. Fiait, Mihályt és bátyját Antalt, édesanyja, Eperjessy Julianna a családi hagyományodnak megfelelően jogi tanulmányok végzésére sarkallta. De Zichy Mihály a művészpályát választotta hivatásul, mint azt 1846-ban Bécsből Antal bátyjának írt levele érzékletesen dokumentálja: ,, . .. hozzáfogtam azon szenvedélyemhez, amely új é'etet, új lelket öntött belém, s amely nélkül nem élhetnék, amellyel érzem, ki fogom magamat emelni a középszerűség (amely oly nagy fokra emelkedett, kivált itt) sorából s csak egyedül a művészet által, amelyet egész életemben csa'k egy percig is elhagyni nem fogok." A fiatal művész 1847-ben Oroszországba utazik, ahol bécsi mestere Waldmüller ajánlására a cár unokahúgának lesz feGtőtanára, majd néhány év múlva I. Miklós cár udvari festőjévé nevezi ki. Ez az esemény döntő hatással volt Zichy életére és művészi pályájára. Megszakításokkal bár, de 1906-ban bekövetkezett haláláig az egymást követő cárok udvari festőjeként Oroszországban működött. A cári udvar eseményeiről, a díszes ünnepségekről, vadászatokról, a főúri kedvtelések világáról, a cár utazásairól kellett ún. rajzkrónikát készítenie. Ezek a munkái — amelyek ma az Ermitázsban és a Leningrád környéki egykori cári nyaralókból múzeumokká szervezett épületekben százával láthatód, a Mester kivételes rajztudásáról és különleges művész-riporteri tehetségéről vallanak. De bármennyire is igénybe vette idejét az egyébként igényesen és virtuózán színes fantáziával előadott naplóképek készítése, életműve tanúság arra, hogy megtalálta a módját — még e megrendelt képeken is — a művészet céljáról való felfogása megvalósítására. Művészünk azt hirdette: ,,A művészet nem fényűzési cikk, a művészet a művelődés eszköze, mint a nyomtatott könyv és kötelessége, csakúgy mint a könyvnek, teljes meggyőző erejével a kor haladó eszméit szolgálni." Udvari festőként sem rejti véka alá meggyőződését azokon a művein, amelyek az erőszak nyílt és rejtett eszközeire döbbentened rá. Ezek közül tartalmában és sajátos előadásmódjában egyiik legjellemzőbb műve az ,.Autodafé" ott áll az emlékmúzeumban a művész szülőházában. A képen Zichy a meggyőződésükért vértanú halált szenvedők csoportját ábrázolja, nem mint az életükért rettegők haláltusáját, hanem az üldözöttek vádját az elnyomás ellen. Az1878-as párizsi világkiállításra hatalmas méretű művet küld be ,,A rombolás géniuszának diadala" címmel. A képet politikai okokból eltávolították a kiállításról, mivel a művész képén holttestek, sebesültök, feldúlt otthonok és az ezek között trónoló hatalmasságok ábrázolásával félreérthetetlenül az uralkodóikat tette felelőssé a háborúk pusztításaiért. Bár Zichy - aki kiutasított művét több más helyen kiállította — rajzának szokott biztonságával kifejezte a harcos eszmei tartalomra való törekvését, mégis olajfestés technikájának, száraz, lendület nélküli volta - amely a nagy francia elődök vagy kortársak műveivel egybevetve már túlhaladott volt, és képének művészi értékét a