Piller Dezső: Szántódpuszta, 1978

Este az asztal körül A betakarítás véget ért. Őszi eső öntözte a tájat. Sártenger zárta körül a pusztát. Az erdő is kezdte már lombját veszteni. Egy előrevetett hideg légtömeggel megérkeztek a vadludak. „Merre, merre", kérdezgették egymást a fáradhatatlan vonulók a puszta fölött. „Erre, erre", felelgetett a vezető gúnáraz ék élén, mint valami céltudatos hadvezér. A fáradt szárnyak, éhes gyomrok mégis leereszkedtek a zöldellő vetésekre, majd éji pihenőre visszatértek a tó vízére. Besötétedett. Zúzmara verte az őszi mezőt. Mivel töltötte az estét ilyenkor a pusztai nép? A cselédlakásban pislákolt a lámpa. A gyermekek az asztal körül csoportosultak. A szomszédból is ide jöttek egy kis beszélgetésre. Közben folyt a varrás, foltozás, harisnyák stoppolása. A gyerekek egymást szórakoztatták. A kisebbek ökölbezárf ujjacskáit szabadították föl egyenként: „Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazahozta, ez megsütötte, a huncfut picike meg megette". Aztán a kisgyermek tenyerébe kört rajzoltak és mondták: „Kerekecske, gombocska, merre fut a nyulacska? Ide, ide fut a nyulacska". És megcsiklandozták a kicsi hónalját. Azután csúfolódók következtek: „Jóska, poloska, fölmászott a toronyba". Majd: „Gyula, verebeknek ura, kutyáiknak sógora". Azután: „Kovács Jancsi rosszakrossza, kutyát-macskát megkínozza" stb. Ismét előrukkoltak egy másik mondókáva'l: „Egy, kettő, három, négy, kopasz barát hová mégy? Győrbe gyufáér, Pápára pipáér, Debrecenbe dohányér". Aztán közösen mondták: „Egy, megérett a meggy. Kettő, feneketlen teknő. Három, te vagy az én párom. Négy, megcsípett a légy. öt, hasad a köd. Hat, hasad a pad. Hét, zsemlét süt a pék. Nyolc, tele a polc, Kilenc, Kis Ferenc, Tíz, tiszta víz. Ha nem tiszta, vidd vissza, a kis cica megissza". Az iskolások elmondták, hogy miket hallottak újabban a falusiaktól: „Hétfőn hevibe, kedden kedvibe, szerdán szüribe, csütörtökön csüribe, pénteken péntőbe, szombaton szobájába, vasárnap az istenházába". Egy másik elmondta, mit csinálnak az emberek egész héten: „Hétfőn hevernek, kedden kevernek, szerdán szeretnek, csütörtökön csölönkölnek (csengetnek), pénteken pénzt szednek, szombaton szomorkodnak, vasárnap az istenházába mennek". A következő estéken már felbukkannak a találóskérdések is. öreg, fiatal, mindenki tudott valami újat, érdekeset mondani. Ilyeneket vetettek fel: Zöld istállóban feikete lovak piros szénát esznek. Mi az? (Dinnye.) Csöbörbe nem fér, vödörbe belefér, ló-ökör nem bírja, egy kis veréb elbírja. Mi az? (A „v" betű.) Hogyan lehet négy istállóban öt lovat elhelyezni? No, apjuk, te tudod, mert kocsis vagy - módja az asszony. „Hiába töröm a fejem, ezt bizony én sem tudom — mondja ő. Mire a gyerek nevetve rávágja: „így-e". És már rajzolja is: ö/t/l/ó. Erre mindannyian nevetnek. „Hát az mi? Dimbendombon csont eke szánt, holt húzza az elevent. (Fésű.) - Hát az mi? Földön fa, fán szalma, szalmán kender, kenderen ember. (Agy.) „Az ökörnek melyik oldalán van több szőr? (Amelyik oldalára a farkát csapja.) „Sem hús, sem csont, megfőzték, megsütötték, meg még sem ették. Mi az" (A hurka madzagja.) Az édesanya is mond egyet leánykorából: „Találkoztam egy kislánynyal, megkérdeztem tőle, mi a neve, mi van a kosárban és hová megy. Egy 101