Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)

Klenovics Imre, az MSZMP megyei pártbizottságának titkára megnyitja a tanácskozást

MEGNYITÓ A tanácskozás elnökségében helyet foglaltak: Klenovics Imre, az MSZMP Somogy megye Bizottságának titkára, Balassa Tibor, a Somogy megyei Ta­nács kulturális elnökhelyettese, Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság tit­kára. Hanák Péter, a Magyar Történelmi Társulat alelnöke, Bécsy Tamás, a Pé­csi Akadémiai Bizottság VIII. szakosztályának elnöke, Rosta Sándor, a Balatoni Intézőbizottság főtitkára, Guba Sándor, a kaposvári Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója, Tóth János, a siófoki pártbizottság első titkára, Gáti István, Siófok város tanácselnöke, K. Balogh János levéltárigazgató, Tolna megye képviseleté­ben, Fülöp Győző osztályvezető, Zala megye képviseletében, Takács Sándor, a Dél-Balatoni Kulturális Központ igazgatója és Kanyar József, a Somogy megyei Levéltár igazgatója. A tanácskozás résztvevőit Kanyar József köszöntötte, bemutatva az elnök­ség tagjait. A megnyitót Klenovics Imre, a megyei pártbizottság titkára mondta: Tisztelt Tanácskozás! Kedves Elvtársnők, Elvtársak! Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a magam nevében tisztelettel kö­szöntőm a regionális tudományos tanácskozás résztvevőit, a szomszéd megyé­ből érkezetteket és megyénk képviselőit. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy megyénkben rendezhetjük meg e ta­nácskozást. Erre olyan időpontban kerül sor, amikor országszerte vizsgálat tár­gyává tesszük, hogy a tudománypolitikai irányelvek megvalósítása érdekében mit tettünk, milyen tapasztalatokat szereztünk a végrehajtás során, melyek az időszerű feladataink. Megállapíthatjuk, hogy a tudományos élet fejlődését alapvetően meghatá­rozta, illetve meghatározza, a hazánkban kialakult kedvező politikai légkör, a politika és a tudomány között létrejött jó, egyre aktívabb kapcsolat, ami termé­szetszerűén megyénkre - de meggyőződésem, hogy a szomszédos megyékre is - jellemző. Ennek egyre több jelét tapasztalhatjuk. Mindehhez nagymértékben hoz­zájárult az a tény is, hogy a tudományokon belül növekedett a társadalomtudo­mányok súlya. Javult a mai aktuális kérdések, mindenek előtt a szocialista tár­sadalom fejlődési törvényszerűségeinek feltárására irányuló kutató munka rész­aránya, egészében növekedett a tudományos alkotó tevékenység, megnőtt a tu­domány társadalmi szerepe. Az egész tudományos élet fejlődésével együtt növekedett a vidéki tudo­mányos élet is. Valljuk, hogy erőink gazdagításához jelentősen hozzájárulhat a jel szervezett együttműködés. A négy megyei régióban rendelkezésre álló tudo­mányos erők összehangoltabb együtt-munkálkodása komoly figyelmet érdemel. 5

Next

/
Thumbnails
Contents