Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
IV. Néprajz, régészet
A 6 vaskos kötetből - sajnos - hiányzik Nagykanizsa és Zalaegerszeg teljes anyaga.15 Ezek időben közeli, az összehasonlítás alapjául felhasználható számadatait azonban sikerült kigyűjtenem 1921-ből16 és 1920-ból17. A megye ruházati iparának számszerű adatai a VI. táblán találhatók. A korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Tapolca és Sümeg iparosultságát ismertetem először. Mivel azonban az összeírás sem a mesterek jövedelmét, sem kereseti adójukat nem tünteti fél, az iparosok száma mellett mindenütt azt jelzem százalékosan, hogy az 5 helység mestereinek hány százaléka élt a vizsgált területen. A táblázat alján látható összesítő ezzel szemben azt mutatja, hogy a megye összes iparosai milyen megoszlásban működtek az 5 városban, ill. a megye többi helységében. A százalékszámítás alapjául ezúttal a megye takácsa, szabója stb. szolgált. Az elemzés meglepő eredményt hozott. Ugrásszerűen megnőtt Nagykanizsa ipara és kereskedelme, bár a város fejlődése a trianoni békekötés óta már stagnált.18 Gyors ütemben emelkedett Zalaegerszeg lakossága és iparosainak száma is. Keszthely fejlődése lelassult, Tapolcáé és Sümegé pedig minimális mértékű maradt. Az 5 kiemelt helység lélekszámánák növekedését a VII. ábra, egy-egy helység ruházati iparágainak egymáshoz való arányát pedig a VIII-XII. táblák diagrammjai mutatják. A VI. táblázatból kitűnik, hogy 1925-re a szűnszabó mesterség teljességgel megszűnt, és takács, valamint szűcs csak elvétve működött. Nagy mértékben megnőtt viszont a cipészek és a szabók száma, főleg Nagykanizsán. A kékfestő ipar központjává Keszthely lett, ahol 15 munkással kékfestő-gyár is működött.19 A fentebb ismertetett helységek közül Nagykanizsa 1870-19x4 között élte virágkorát: fontos közlekedési csomópont lévén, ugyanis ide koncentrálódott a megye financiális tőkéjének több, mint a fele. A megye többi helységének iparát nem ábrázolom - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - járásonként táblázattal elemezve, mivel az egyes járások között alig mutatkozik eltérés. Legelterjedtebb mindenütt a cipész - vagyis suszteripar. A vizsgált 391 helység közül20 229-ben dolgozott cipész, együttesen 778 mester. Legtöbben Lentiben (20), Tőrjén (18), Kővágóőrsön (17), Zalalövőn (15), Csabrendeken, Zalabéren (12-12), Nagykapornakon (11), valamint Söjtörön és Balatonfüreden (10-10) mester. A csizmadiamesterség feltűnően visszaesett, csupán két helységben dolgozott nagyobb számú mester: Búosúszenttlászlón xx, Szepetneken pedig 8. Az 1876- ban oly kiemelkedő csizmadia-központról: Szentgrctról, sajnos nem közöltek részletes adatokat. Minden bizonnyal az akkor még második helyen álló csizmadia-központ: Nagykanizsa hódította meg 1925-re a legnépesebb vevőközönséget, az látta el áruval a még csizmát viselő Zalakomár környéki, illetve Hoszszúvölgy-Gelse vidéki lakosság nagy részét. Aránylag magasnak tűnik a falvakban dolgozó szabók száma is, pedig a 391 helységben működő 116 szabó a megye összes mestereinek mindössze 22%-át képezi. Sőt, még ebből a 116 szabóból is 25 Balatcwxfüreden (részben női szabók voltak ezek), 10 pedig Lentiben dolgozott. A falusi szabóipar elsorvadásának az lehet az oka, hogy az árujukat a városban értékesítő parasztok úgy vélték, IV. Az 1925. évi Közigazgatási Tájékoztató 222
