Kanyar József - Troszt Tibor (szerk.): Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék regionális tudományos tanácskozása (Kaposvár, 1978)
III. Művelődéstörténet
szállodák, a mulatók, a titkos és nyilvános játéktermek, a kártyabarlángok, a bárok, a kaszinók, a golf- és a teniszpályák világa. A partmenti drágább szállodákban nemcsak saját kertjüknek, saját strandjuknak és a saját csónakjuknak kellett lenniük, de saját teniszpályáiknak is. * * * Amikor a Balato'n nevét halljuk, egy üdülővárosias fogyasztásra berendezkedő, egyre konstansabb - és a távlat szempontjából - nagyon differenciált, hiszen üdülő-piacigényes népesség kialakítására kell gondolnunk. Ez a kérdéskomplexus a balatoni fürdőkultúra egyik alapvető kérdése, s nélkülözhetetlen eleme volt nemcsak a kapitalizmus korszakában, de annak mondható még napjainkban, fürdőkultúránk szocializmuskori szakaszában is. A kérdés felvetődése korántsem új, legalább háromnegyed évszázados, különösképpen a századforduló óta. Korábban az üdülők részére a déli part menti mezőgazdaság aligha tudta megtermelni a szükséges terményeket. Az állattartás bizonyos koncentrálódásával már törődött a mezőgazdaság e tájon, a zöldség- és gyümölcsellátással már kevésbé, az még - „házilagosan” - is biztosítható volt. E korszakra esett a földművelésügyi kormányzatnak a tehenészetek létrehozására irányuló terve, de Fáber Oiszkárék és Latincáek nagyvonalú elképzelése is a Balaton hús- és tejellátásának a rendezésére a Tanácsköztársaság idején. Nézzük meg most azt, hogy a Balaton közelsége hogyan befolyásolta annak a területnek az agrárfejlődését, amelyen később létrejött a Balatonboglári Állami Gazdaság. Az 1895 és 1966 közötti 70 esztendőre összesítettük a Balatonboglári Állami Gazdaság általi érintett tóparti községek művelési ágmegoszlására vonatkozó adatokat, amelyekből - ha nem is egzaktan - a fejlődés vonala kiolvasható. Mind az 1895-ös, mind az 1935-ös községi részarányokat tekintve megállapíthattuk a hagyományos gazdálkodás meglétét. A kert és a szőlő részaránya nagyjából a megyei átlagnak felelt meg. A szántóföldi termelés, a rét és a legelőgazdálkodás négy évtizede pedig még a nyomait sem mutatta valamiféle zöldövezet kialakulásának. De nemcsak a 100 holdon aluli birtokok, de a piaci viszonyokra bizonyos szempontokból érzékenyebben reagáló közép- és nagybirtokok sem reagáltak gyorsabban e lehetőségre, sőt a 100 holdon felüli nagybirtokok kert- és szőlő részaránya 1895 és 1935 között nemhogy emelkedett volna, hanem o,9u/o-os részesedésről 0,8%-ra csökkent. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy éppen a szóbanforgó terület volt legtovább a külterjes állattenyésztés hivatalosan is deklarált tenyészterülete, teljesén világossá válik előttünk, hogy már a századfordulón is érzett hiányok és megfogalmazott igények, továbbá a táj arculatának látható alakulása között olyan ellentétek feszültek, amelyeknek feloldása napjainkra maradt hátra. Második megfigyelésünket arra alapoztuk, hogy 1895-ben az érdekelt községékben a gyümölcsfaállomány sorrendi részesedése az alábbi volt: szilva 54 165 őszibarack 25 573 meggy 14 573 die 13 542 alma 13 367 eper 12 294 38