Horváth János: II. Dunántúli tárlat, 1976
BEVEZETŐ A Dunántúli Tárlataik (meghirdetését hagyom á'nyok fonalán mai aktualitásokhoz fűzve látjuk jelentős rendezvénysorozatnak. Hagyományteremtő alapul jelentőségüket, hatásukat tekintve Rippl Rónai József, Egry József, Bernáth Aurél és Martyn Ferenc példáját emeljük ki. Mindegyikük életművét háromn tényező alakította korszerű európa 1 ! és nagyszerű magyar művészetté. Ezek: az alapokat, intuíciókat determináló haza—a nyugtalan felszínű Dunántúl; világjárás, bekerülés az izmusok felvillanyzó légkörébe; hazatérés egy kiszélesedett koncepcióval. A mai napokra vonatkozó aktualitás tömören úgy fogalmazható meg, hogy a Dunántúl művészei többékevésbé a determináltság és a kitekintés fázisában alkotnak, előkészítve a „győztes hazatérés" lépéseit. Kitekintések, kitaposott ösvények, új nézőpontok, tisztázatlan Viszonylatok, zseniális megsejtések egybevetése ez a kiállítás. Ha a tarkaság, változatosság vásáriasan hatna, úgy feltétlenül az értékek és erőviszonyok összemérése a hasznos 'kiértékelő szempont. Az alkotások különbözőségei egyémi meggyőződéseken alapulnak, s hogy nem alapvetők a 'különbségek, arról maguk a művészek vallottak, mint gyökérről, a determináló táji-, emberi-, társadalmi környezetről, amely közös. Már rég kivívták becsülésüket az egyéni küzdelmek, ha a cél közös. De értelmeznünk kelil a célt, mert csak mottó a Dunántúl. Ha nem riadunk Vissza az említett változatos összképtől, - mert vdllijuk be túlzott elvárás tenne a imái művészet egészétől az egységes összhatás, a stílus - akkor azt a íme g állapítást kel! tennfi, hogy elképesztően sok oldalról vette vizsgálódás alá világunkat, környezetünket, önmagát az emberi elme. Ha arra gondolunk, hogy az emberiséget egy korszakosán jellemezhető állapotából hosszújáratú, egyoldalú nézőpontok véres összecsapásai lódították előre a fejlődés útján, úgy most már tudjuk, hogy vagyunk annyira rugalmasaik, hogy a lényeglátás érdekében időnként nézőpontot változtatunk. Az igazság, a valóság ezzel csak egyre hozzáférhetőbbé válik számunkra. Ha van erőmík szemléleti (modulációkba bocsátkozni, akkor megism érijük a kitárulkozás és beszűkülés útját. Ez feltétlenül a dialektikus szemléjét mindennapivá válását jelenti. Századunkban az a természet- vagy társadalomtudós az ember ideál, aki a legszélsőségesebb aspektusokkal fölfegyverkezve kutat, kísérletezik, fölfedez, rendszert teremt. A művészetben az aspektusok stílus, izmus, valamilyen art cím alatt sorakoznak. Képviselőik úgy heilyes, ha esküd'nek valamelyik út járhatóságára a legigazabb valóság felé. Azért hálátlan dolog egy fél országnyi képzőművész találkozót ím eg rendezni, mert a kiállító művészek száimára a látogatók előtt különleges kiállást jelent a tárlat. Ilyen körülményben születik a siker, az elutasítás és a közöny. Olyan zajos forgatag torlódik össze, akár a századforduló Párizsaiban, mely ugyanolyan termékenyítő, mtint amilyen veszélyesen elveszítő volt a művészek számára. A párhuzam csak Intellektuális vonatkozásba<n áll, de a képzőművészek számolnak ezzel a vonatkozással, ha nagy közös bemutatóról van szó. Tisztelet hát azoknak a művészeiknek, akik műveik beküldésével vállalták ezt a kilátástalan esélyt. Horváth János
