Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

a pásztor és betyár képzeletbe és versekbe. Mert kell a szabadulási Ahogyan mondja az ének a sok erdei és nádi legény szavával: - „Kár vóna énnekem A fán megszáradom - Szép sarkantyús csizmám - Széllel kocogtatni." Mesterségem és szívem ügye a vers, már sokszor is olvastam ezeket, de nem tudom idézni e remekléseket ma sem megindulás nélkül. A mesterműveknek kijáró tisztelet adózásával forgatom a nyelvemen a szavait. És itt ezekben a szívenütő, gerincborzongtató szépségekben van a népköltészetnek ma is egyaránt elragadóan szólító ereje ... Igen, mert a remek, sohasem veszti ŭ vérét... Mindig melegít, akár a tűzhely. Műköltészelünknek pedig ősi „szabadtűzhelye" a népköltészet. Nyissuk csak fel az ajtaját, mert ha, és épp a költők tudják a magyar nép pedig költői nép - azt is, hogy „keserű a borostyánja levele", de a „rozmaringból" való kilincs mögött azt is tudják, hogy ott van e kötetünkben is ez a tűzhely. Hajoljunk csak hozzá. Ne csak külszínesen, mint a divatba jött népi bútorok és népi tárgyak után idegen szívvel szaladgálok teszik, de lélekkel. Így, akkor, szülői szavával szólít: - „Édesanyám voltál, - Mért nem tanítottál. Gyenge vessző voltam - Mért nem hajlítottál." - És tanít, csak meghallgatásra is találjon nálunk, a mi szívünkben is a szava . .. Ezzel köszöntöm ezt a könyvet, a gyűjtőjét és a nemes vállalkozást. Kaposvár, 1975. január 14. TAKÁTSGYULA