Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

SAJÁTOS DÉL-DUNÁNTÜLI INTONÁCIÓ ÉS RITMIKA i. Magas terc- és felsőszeptimintonáció pentaton dallamokban. Már Bartók Béla és Kodály Zoltán említett összefoglalásaiban is olvashatunk arról, hogy az ötfokú dallamokat szeretik magasabb terccel és olykor magasabb felsőszeptimmel is énekelni. A magasodás néha csak negyedhangnyi ilyenformán citerán, klarinéton, zongorán lejátszhatatlan, mert éppen két félhang közé esik. Ennek jelölésére vezette be Bartók a felezett módosító jelet. Máskor szabályosan nagyterc (nagy felső-szeptim) hangzik, szolmizációs nyelven: DÓ helyett Dl, SZÖ helyet SZI. Kodály figyelmeztet azután arra, hogy az alsó szeptim, az alsó SZÓ, nem magasodhat. Nem minden pentaton dallamot énekelnek magas intonációban, sőt, puszta gyakoriságban Dunántúl népe is legalább annyiszor énekel „országos" intonáció szerint - DÓ-val, SZÓ-val -, mint magasítva. Nem önmagában vett gyakorisága avatja dunántúlivá, és föltehetőleg: ősi sajátsággá a magas terc- és szeptimintonációt, hanem az a tény, hogy a magyar népzenén belül 99%-ban csak itt hallható. Itt hangzik föl leggyakrabban és a legtöbbféle dallamtípusba ágyazva. A magasbodás olykor nem éri el a negyedhangot, vagyis a „semleges" tercet, „semleges" szeptimet, ilyenkor a lejegyzők nyilat tesznek a DÓ ill. SZÓ fölé. Ha pedig semleges hangköz fölött, de még a nagytávolság alatt szólal meg a hang, akkor lefelé irányuló nyilat írnak a Dl ill. SZI fölé. Dallamonként, személyenként, sőt versszakonként és ismétlésenként ingadozhat az intonáció magassága, ettől van a dunántúli népzene egy részének oly különleges, utánozhatatlan íze. Bartók Felsőürögön (Iregszemcsén), Seemayer Vilmos pedig Nemespátróban ugyanabban a végig nagyterces-nagyszeptimes (de alul kisszeptimes) változatban gyűjtötte a „Dunáról fúj a szél" dallamát 540. d) -, ez a dallamforma a dunántúli magas intonáció egyik legtisztább esete, „iskolapéldája". DI-vel, SZl-vel és SZÓ-val előadott további tiszta példák főképp az „Erdők, völgyek, szűk ligetek" típusának változattengerében találhatók, de szép számmal fordulnak elő másfajta dallamok közt is. (Lásd: 553.) Az utóbbi évtizedeken sikerült megörökíteni hegedűn, kéreg- és levélsípon meg fütyülve előadott dunántúli intonációs dallamokat is. Ezek és az énekelt dallamok érdekes, ősi, hagyományos előadást sejtetnek. Erre következtethetünk abból, hogy előadói, „adatközlői" szinte mind öregek, alig fiatalok; még inkább abból, hogy megszólaltatói valamennyien romlatlan előadási stílusban, hagyományos hangvétellel, igen gyakran díszítésekkel, ill. ízes giusto ritmusban énekelnek, muzsikálnak. A modoros, műdalos előadás képviselőitől viszont sohasem hallani dunántúli magas intonációt! Több népzenekutató figyelt föl arra is, hogy nagyterces-pentaton dallamok kerülnek elő bizonyos csuvas és cseremisz vidékekről, és hogy sok finnugor népnél van „bizonytalan"-tercű éneklés és hangszerhangolás. 423