Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

voltak azok, akik állattartó és nevelő ösztönükkel még az uraság '-jószágát is sajátjuknak tekintették. Ügy védték is, mert - „Ki a juhát nem teleli, - Jövő nyáron nem is feji." - De úgy is kezelte-. - „Üres bogrács, hús nincs benne, Szalaggy bujtár hozzál bele -". Külön, a betyársággal sógorságot tartó társadalom volt ez. Külön törvényeit okleveleknél hitelesebb Urai realizmussal fogalmazva bizonyította is. Így ez a népi költészet nemcsak irodalmi, de történelmi forrásanyag is. Az akkori élet szinte minden akta mögé rejtőzködő valóságára és árnyalt életvitelének lényegére rávilágító, népünk költői képteremtő erejének vizsgálata közben. Líránk mai vitelü képalkotásának e századi fölvirágzására, sőt még a mai magyar líra szimbolizmusára és szürealizmusára is utal!. . . És az, elkésett, mai népi-indítású avant gardizmusunk nem e szókincsből táplálkozik? . . . Csak olvassuk és ma is tanulhatunk ezektől az ismeretlen költőktől. Hiszen, hogy is mondja a betlehemező pásztor: - „Rózsaszín bolhák bizseregjenek szakálladban" - és a szent szundításában az éhes pásztor így mondja: - „Gyomrom morog, hasam korog. - Álmomban szép menyecskékkel álmodom. -". Egy földönjáró betyári pásztori betlehemes világ színpada kerekedik elénk, amelynek, mélyére nézve, igen érdekes művelődés és vallástörténeti következtetéseket vonhatunk le. A Somogyi népköltési gyűjtés is igen határozott vonásokkal feszül ki anyagával a szellem és a lelkiség-ábrázolás igen ellentétes pólusai között. Figyelmeztet egy népkarakter és egy népréteg jellemének jegyeire, amely a „- cinegemadár . . . drága violám" . . .hangjából egyszerre csap át a ,, - kutyák nyalják a véredet -" indulatába... - Emberi ez? Igen. . Általános is? Igen, az is, de itt más történelmi és környezeti helyzetek, társadalmi és gazdasági körülmények szorításából indult. így lett aztán, épp általuk színezve, alaki és szín és hang és tánc vonásaival és mozdulataiban és vérmérsékletével is más a többitől. Mert a mély és a messzi somogyi múltból táplálkozik. íme: ,, - Fogjad hosszt haját Kössed lófarkához - Vágtassál el vele - Tüskének, bokornak" - balladai képével, a Rákóci kis úrfiban, a török idők szenvedéseinek idézője. - És a sok rabének? - Nem idézi-e a kaposi és zala-egörszögi, a tapsonyi „vármegye vasát", a szigeti börtön sötétjét, a sümegi és kaposi törvénykező urakat? - íme kilenc szava is mindennél tömörebben fogalmazza meg e vdág balladai lelkét. Ki más tudja ezt, ekkora megrendítő erővel, idézni: - „A tömlöc teteje - Takarózó dunyhám. - Két felül oldala - Az én hálótársam" -. De képzelete a legsötétebből is pávai ragyogású. Mert a páva büszke, keménytartású és cifra, gőgös madár. Akárcsak a somogysági cifraszűrös, baltalapjának, tükrében borotválkozó somogyi betyár volt. így aztán nem véletlen, hogy a szabadság segítő madarának a pávát választották, mely a szájában a raboknak vizet hoz. „Igyatok, mosdjatok", hogy megtisztuljanak, felüdüljenek és föl is száll a vármegyék házaira, hogy szabaduljanak. Valahogy így kerülhetett ez a szép jelkép 6