Együd Árpád: Somogy néprajza I. • Somogyi népköltészet, 1975

Ezért fokozottan fontos és sürgős a lankadatlan, céltudatos gyűjtőmunka. Fontosabb és sürgősebb, mint a virágzóbb hagyományú területeken. Mert ami ma még földeríthető, az emlékezet mélyéről, az holnapra teljesen elvész. Ha nincs is reális remény egészen új, eddig soha nem gyűjtött dallamtípus előkerülésére, azért az eltérések sokféleségében kifejlődött népzenének minden alakja, minden arca valamiben újat mond, tehát pótolhatatlan. Egy-egy dallamtípusnak vagy hangszerfajtának akár földrajzi képét pontosítja, gazdagítja új lelőhelyekkel, akár a szöveghez, szokáshoz, tánchoz kötődését gyarapítja új összefüggésekkel, akár „csupán" a zenei sokrétűséget, változatszóródást bővíti új meg új variációkkal, mindenképpen a somogyi nép alkotó, átalakító készségét tárja fel, ismerteti meg az eddiginél jobban. A SOMOGYI NÉPZENEKUTATÁS MÚLTJA ÉS JÖVŐJE Vikár Béla nevéhez fűződik a korszerű népzenegyűjtés európai megkezdése. Ismeretes, hogy megyénk szülötte nem volt képzett zenész, de 1895-től kezdve felvevőgépet (fonográfot) használt, ezzel a dallamokat is megörökítette azok eredeti hangszínével és egyéb hangzási sajátosságaival együtt. A szövegszempontú gyűjtő-felvevőmunka egyben hiteles népzeneanyagot is megmentett. Vikár Béla gyűjtése régi stílusú és tájjellegű dallamokban is igen jelentős: az ő somogyi anyagából ismerte meg a nemzet művelt rétege a következő népdalokat és -balladákat: „Isten hozzád, szülöttem föld", „Leszállott a páva" [548. d)-dallam], „A Nád Jancsi csárdába van" [542. d)-dallam], „Félre tőlem búbánat" és az a dallam, ami „Lement a nap a maga járásán"-szöveggel került a köztudatba. Sebestyén Gyula 1898 táján készített felvételein szinte kizárólag regösénekeket találunk. Vikár és Sebestyén fonográfhengereiről nagy részben Bartók Béla, kis részben Kodály Zoltán és Lajtha László jegyezte le a dallamokat. A szöveg-, ill. szokásszempontú két népzenész-kutatót 1906-tól képzett muzsikusok serege követte. Részint hangfelvételt készítettek, részint csak dallam- és szöveglejegyzést végeztek rögtön a helyszínen, pusztán hallás után. Vagy együtt csinálták a kettőt. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar népzenei gramofonfelvételek 1936-ban három somogyi és egy tolnai község dalaival, hosszifuruglájával kezdődtek el (ezek közt szerepel a híressé vált surdi „Röpülj páva"). A magyar néptáncok komplex - zenével is egybekötött - tudományos feltáró munkája 1952/53-ban szintén Somogyban indult meg. Az ötvenes évek óta néhány népzenekutató sikerrel alkalmazza a kimondott dallam-célgyűjtő módszert. Speciális szöveg- és szokásszempontok következetes alkalmazása szintén indokolt és hasznos; melléktermék gyanánt olykormáskor teljesen új dallamtípus is előkerülhet. Éppen Eperjessy Ernő, Erdélyi Zsuzsa és Együd Árpád eredményei bizonyítják azt, hogy a módszeres, következetes, széles körű hangfelvevő-szövegkutatás egyszersmind komoly zenei értéktöbblettel is járhat. Mivel a népzenének - mint minden szájhagyománynak - megnyilatkozási formája a szüntelen változatképződés, ezért minden gyűjtő valamiképpen „újat talál". Ha nem dallam- vagy szövegtípusban, akkor változatban. Sőt, még ha hangról hangra, szóról szóra már meglevő változatot talál, akkor is más ez a gyűjtés: az adott változat időbeli vagy térbeli elterjedését bővíti más időpontból, 436