József Attila emlékmúzeum Balatonszárszó, 1972

A szokásos ко Ito-emlékmuzeumoktól eltérően ebben az emlékházban nem a költő kegyelettel megőrzött személyes használati tárgyai, bútorai képezik a kiállí­tás anyagát, hiszen József Attila szegény proletárköl to volt és minden szemé­lyes tulajdona elfért egyetlen bőröndben, amelyben kéziratait is őrizte. Csak egy kopott levéltárcát és öreg töltőtollat állíthattuk ki az utolsó terem egyik vitrinjében. Annál gazdagabb volt a szellemi örökség, amelyet kb. 600 oldalt kitevő életmüvével ránk hagyott. Ezzel szeretnénk megismertetni a látó gatőt ezen kiállítás segítségével. A költő halála 25. évfordulóján az emlékház bejáratánál elhelyezett táblán a költő művészi hitvallásának summázása fogadja a látogatót: "Te jól tudod, a költő sose lódit; Az igazat mondd, ne csak a valódit." /Thomas Mann üdvözlése/ Amint az Emlékház eiső helyiségébe lépünk, az első vitrinben a költő verses­köteteinek és műfordításainak eiső kiadásait iátjuk, a második vitrin róla szóló életrajzi írásokat, életmüelemzéseket és ma élő költik /Juhász Ferenc, Szécsi Margit/ hozzá irt verseit tartalmazza, a harmadik vitrin pedig müveinek idegen nyeivü kiadásaiból mutat be néhány példányt, nagy költők fordításában. Itt íáthatjuk többek között Jean Cocteau és Paul Éluard egy-egy kéziratát, 2

Next

/
Thumbnails
Contents