Dr. Temesváry Ferenc: „Midas csináltattta aranyos szerszámját” 1969

fegyver-gyűjteményét ismertető első kata­lógus az emlékanyag egyik legszebb darab­jának tartja IL Lajos király vértezetet. A feljegyzések szerint I. Miksa császár adomá­nyozta 1515 július 23-án a fejlődésben nagyon visszamaradt kilencéves Lajosnak. Fő jellemzője a burgundi sisak, amely hat különálló részéből áll. Kidolgozása folytán a páncél és a sisak egy darabból állónak lát­szik. A díszítő négyszögek mindegyike pré­selt, majd kémiai úton kimaratott és végül bearanyozott, viráglevél-forma dísz tölti ki, amely a landsknecht-viselet jellemző hasított díszítményének utánzata. E ruha jellemző sajátossága, hogy négyszögletes darabokból volt összevarrva, minden darab négy helyen kihasítva, ami lehetővé tette az aranyfona­lakkal átszőtt vászon vagy színes selyem­ing kivillanását. E páncélnak cipői is eltér­nek a Miksa-korabeli hegyes cipőktől, ameny­nyiben ezek is a landsknecht viseletre emlé­keztetnek tompa, vágottvégű lezárásukkal. A fegyverzet szélén zsinórutánzat fut végig és ehhez maratott, aranyozott, hímzést utánzó sáv fűződik. A mellen egy női fejjel ábrázolt „Jungfrauenndler" látható, amely Nürnberg városa hármas címerpajzsának egyikében előforduló alakhoz hasonlít. így feltételezhető, hogy ott készült német munka. Más ízlésben készült az úgynevezett Maxi­milián divatú vértezet, amelynek egész felü­letét a mester gazdagon bordázta a XVI. század első felében. Az M. P. névbetüs flandriai páncélverő mester viszont a felüle-

Next

/
Thumbnails
Contents