Gönczi Ferenc: A Somogy Megyei Múzeum 25 éves története, 1935
19 csátandó felhivások szétküldésére Kovács Sebestény Gyula inditványára Kacskovics Lajos alispán, alelnököt kérte fel, ki erre készséggel vállalkozott. Az eddig működésben levő bizottság vagy »választmány« megválasztásának ideje, módja stb. iratok hiányában nem állapitható meg. Nem tudjuk tehát azt sem, hogy a muzeumőrt s általában a tisztikart, akikről egyes összejöveteleken vagy gyűléseken szó van s kik már rendes jelentést is tettek a hatáskörükbe eső ügyekről, mikor választották meg. E gyűléseken alapszabályokról szintén esik szó, melynek elkészítéséről, elfogadásáról szóló* iratok ugyancsak hiányzanak. Valószinü, hogy az alapszabálytervezetet vették irányadóul. Az Egyesület végleges megalakulása« Az egyesület voltaképen 1909. ávL ĵmmM hó 31-én. a vármegyeháza nagytermében alakult meg, melyen jelenvoltak: gróf Somssich Géza, kacŝkoTicŝ Lajos, Kapotsffy Jenő, gróf Somssich János, Somssich Miklós, id. Somssich Andor, Gaál Gaszton, gróf Széchenyi Aladár, Svastits Aladár, Sárközy Imre, Plachner Sándor, Makfalvay Géza, Scholcz Gyula, dr.^Andorka Elek, Hegyessy János, Boné Kálmán, Bolgár Ferenc, Bécsy Márton, dr. Fekete Gyula, Kalocsay Endre, dr. Maár Gyula, Stíinovich Béla, dr. Gulyás Ferenc, dr. Gáspár Imre, dr. Kovács Sebestény Gyula, dr. Szabady Géza, dr. Hermann Antal, Königsberg Viktor, Szarvas Lajos, Farkas Imre, Dsida Ottó, Neubauer Lajos, Baumöhl Leó, Molnár Endre, Botár Imre, Sághy János, Baranyay Béla stb. A gyűlésen gróf Somssich Géza, mint az előkészítő bizottság elnöke, elnökölt, kit az egyesület elnöki tisztségére egyhangúlag megválasztottak s ki az elnöki széket elfoglalva, vázolta azon előfeltételeket, amelyek a Múzeum Egyesület,alap ját-képezik. Ezek: a megszűnt Történelmi és Bégészeti Társulat 5600 К tőkéje, valamint gyűjteménye, melyet néhai Melhárd Gyula gyűjtött össze. A múzeumhoz fog kerülni gróf Somssich János tallérgyüjteménye, valamint Ypszilanty herceg bronzkori lelet-gyüjtennénye. 39 alapitó, 132 rendes és 22 pártoló tagot jelentett be. Megemlitette, liogy a Muzeoim-Egyesület létesitését közszűkségletnek tartják. Az emlékeket, letéteket a megye területéről eddig a szomszéd megyék múzeumaiba vitték. E megye területe még mindig bő eredményt igér a gyűjtőnek. 2*