Dél-dunántúli tájházak (2008)

Somogyszob, Kaposvár-Gyékényes között felevő halmazfal u. A török időkben elpusztult településre vissza­szivárgó lakosság új hitre tért át, a betelepülők nagyrészt a katolikus és az evangélikus vallás követői voltak. A faluban az első téglából épült parasztház a Puskás családé volt, amit 1839-ben építettek. A ház utol­só lakója, Puskás Vilma halálát követően az épület 1982-ben műemléki védettséget kapott és községi tulajdonba került. L. Szabó Tünde terve alapján megindult a helyreállítása, de a munka elakadt. 2001­ben a KÖH jelentős anyagi támogatásával és a ház működtetésére létrehozott Vilma-Háza Alapítvány közreműködésével sikerült felújítani és 2003-ban átadni a közjavára. A telekre később a Kálvin utcából egy kemencét telepítettek át, majd egy disznóólat, a fonott góré Háromfáról érkezett. A házat a Vilma-Háza Alapítvány működteti. A berendezést a helyi polgárok adták össze. Az eredetileg szoba-konyha-szoba beosztású lakóház első szobája és konyhája hagyományos módon van berendezve a 20. század eleji állapotoknak megfelelően. A hátsó szoba időszaki kiállításoknak ad helyet. A ház a régi idők emlékére áll, a benne folyó hagyományápolás az akkor élt emberek világát idézi a jeles napokhoz és a naptári év szokásaihoz kapcsolódóan. Nyitva tartás: minden pénteken 15-17 óráig, egyéb időpontokban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Elérhetőség: Spamcs Katalin Tel.: 82/445-106, 30/338-5415 Információ : www.vilm ahaza.hu

Next

/
Thumbnails
Contents