Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)

MONDÓKÁK

BÖLCSŐDALOK Somogyban Gönczi Fe­renc publikált elsőként böl­csődalokat, altatókat a So­mogyi gyermek című köny­vében (1937:107-111.). „A gyermek altatását, míg pólyás baba, szoptatás­sal, később a pólyateknő­ben vagy bölcsőben, a szoptatás mellett ringatás­sal segítik elő. Az altatás harmadik kedves eszköze, mint a ringatás járuléka, az altató rigmus vagy dal, nóta, népies dudorikálás. A gyermeknek már a bölcsőbe, teknőpólyába való hívása, küldése, édes­getése olyan becéző, ked­ves, hogy a használt szavak maguk is figyelmet érdemelnek." A továbbiakban Gönczi felsorol néhány altatással kapcsolatos kifejezést, mint: gyere hejjábo (bölcsőbe), ájcsiba, ajcába, ajtábo, hajtábo, csicsiba, csicsijábo, menj búmba, pujcábo, menj pencányi (feküdni). A ringató szavak a bölcső rengését, ritmusát kísérik. Egy altatódal kottáját is közli, melynek szövege: „Csicsija, bubuja, aludjék a Janika, nincs otthon a papája" (Kaposvár). Nagyon érdekes Gönczinek az a megjegyzése, hogy a már „kiveszett bölcsődal­ok" helyeit régebbi vagy újabb népdalokat és gyermekjáték-versikéket énekelget­nek. Példaként a Hej szénája, szénája, kezdetű játékdal szövegét hozza a gyűjtő­hely megjelölése nélkül. Figyelemre méltó észrevétele Gönczinek, hogy a német ajkú lakosság körében a dajkarímek, altató versikék száma lényegesen több, mint a magyaroké és a horvá­toké. Közöl is Gönczi néhányat mutatóban Somogydöröcskéről, Szentbalázsról németül és magyarul is. A német dajkarímek nagyfokú hasonlóságát avval magya­rázza, hogy a német lakosság egyazon vidékről települt mai lakóhelyére. Ugyanott egy lakócsai horvát altató is szerepel. Gönczi az adatgyűjtések során a közöltektől jóval több nemzetiségi bölcsődalt gyűjtött, hiszen könyvében jelzi, a gyűjtéseknek csupán harmadát publikálta. Kiadványunk nemzetiségi anyagot nem ad közzé. Ennek egyetlen oka, hogy a hagyatékéban nem találtunk ilyen jellegű gyűjtött anyagot, ill. csupán egy-egy esetleges, szórványközlést tartalmaz a gyűjtemény. 75. ábra. Kisgyermek altatása

Next

/
Thumbnails
Contents