Szapu Magda: Gyermekjátékok (Válogatás Együd Árpád néprajzi gyűjtéseiből 3. Kaposvár, 1996)
A JÁTÉKOK TANÍTÁSA
Nem szükséges tudós kutatónak lenni ahhoz, hogy ezt a követelményt teljesíthessük: könnyen megjegyezhetjük a terjesztésre nem ajánlott játékok legfőbb ismérveit, s kiszűrhetjük őket a rendelkezésünkre álló anyagból. Alább Borsai Ilona tanulmánya alapján (vö. Magyar népi gyermekjátékok. Ének-zene szakköri füzetek 2.) sorra vesszük a legfontosabb ismertetőjegyeket. a) Dallam A magyar népi játékok közül a dallamosak többnyire ütempár-szerkezetűek. Amelyik nem az, annak dallamában az esetleg előforduló szekvencia és/vagy mély járás jelzi leggyakrabban az idegen vagy művi eredetet. A szekvencia egy dallamfordulat megismétlése egy-két hanggal följebb vagy lejjebb, mint pl. a „Beültettem kiskertemet" kezdetű dallam második felében: „Ki is nyíltak egyenkint, el szeretném adni mind". A mély járás pedig azt jelenti, hogy a dallam négy-öt hanggal is a záróhang alá megy, mint a „Körben áll egy kislányka" első sorának a vége. A szekvenciának jellegzetes példája még többek között a „Repülve jön egy madárka", a mély járásé a „Beültettem kiskertemet". A felütés a magyar népzenétől idegen, az ilyen dallam német átvétel játékainkban („A gazda rétre megy"). b) Szöveg A népi játékok szövegéről konkrét elemzések híján annyit mondhatunk, hogy a csöpögős, édeskés, szájbarágós szövegek nem népi eredetűek. Ha egy szöveg nyuszikáról, szundikálásról, ingó-bingó icike-picike rózsabimbócskáról, kislánykáról szól, jobb olyat keresni helyette, amiből ezek hiányoznak. Ugyanez vonatkozik a horror-jellegű rémdrámákra („Mariska ül egy kövön"). c) Játékmód A játékmódról azt kell tudnunk, hogy a magyar népi játéktól idegen a szövegmegjátszás. Ha tehát a „Hajlik a meggyfa" kezdetű játékban a középen álló kislánytól azt kérjük, hogy hajladozzon jobbra-balra, akkor olyasmit csináltatunk vele, ami idegen a magyarnépi ízlésvilágtól, ráadásul semmi szükség nincsen rá, hiszen a játék nem a hajladozó meggyfáról szól, hanem arról, hogy „öleld, akit szeretsz". Egyetlen kivételünk a „Fehér liliomszál", ám a mozgás ott is inkább jelzésszerű, áttételes: a fésülködést és a mosakodást a haj, illetve az arc megsimítása jelzi, s az sem jut eszébe senkinek, hogy valóban játszótársa kötényébe törölje az arcát. Nem kell azonban a „Kecském, kecském, mit csinálsz a kiskertben" kezdetű játékban a kecskének a kapálást és öntözést utánozni, hiszen ott is a fogócska a lényeg, a többi csak körítés. (Anélkül nyugodtan játszhatjuk a játékot, amely a „Kinn a bárány" egyik változata: egyébként abban sem játszunk meg ártatlan báránykát és rettenetes farkast, csak fogócskázunk.) Az „Ajtó, ablak nyitva van" játékban is elsősorban a játékmód mutatja az idegen eredetet: Zsuzsi néni a szöveg szerint „nagyot dobbantva" ugrik a kör közepére, és ha még volna kétségünk, azt rögtön eloszlatja a német táncokban szokásos fenyegetőzés. Ugyanez a helyzet a
