Darabos Zsuzsanna szerk.: Karmazsin király udvarában (1990)

Egy királynő élete

Álombolt Az egész úgy kezdődött, hogy Anyu és Apu vendégségbe voltak hivatalosak estére. Pipilla, aki már nagyobbacska kislány volt, tudta, hogy ma este ő vigyáz a házra és testvérére, Pepire. Anyu csinos volt és illatos, amikor búcsúzóul "jóéjtpuszit" nyomott gyermekei homlokára - nemsokára jövünk, aludjatok jól - mondta. Kattant a zár, és Pipilla Pepi mellé bújt, hogy esti mesét mondjon öccsének. A kisfiú kopott mackóját szorongatva ölelte át nővére nyakát, és tágra nyílt szemmel várta a történetet. Pipilla belekezdett, és ahogy mesélt, észre sem vette, hogy egyre inkább szereplőivé, részeseivé váltak a mesének. Murmucz, az ősz varázsló megsúgta nekik (mert ő jóságos volt és szerette a gyerekeket), hogy nyugodalmas, szép álomért az Alomboltba kell eljutniuk, ahová kalandos, nehéz és viszontagságos út vezet. A két gyerek, mert már igen álmosak voltak, megígérték a jóságos varázslónak, hogy megbirkóznak az akadályokkal, veszélyekkel. Murmucz útba igazította hát a két csemetét. A hálószobából a konyhán keresztül lesétáltak hát a pincébe. Mindig inukba szállt a bátorságuk, ha az Anyu a régi, megunt játékaikat levitette velük a pincébe, ott minden zúg sötét és rejtelmes. Most azonban szinte hívogatta a gyerekeket a szűk lépcső. Lesétáltak hát, és elámultak a meglepetéstől: a pincéből egy rejtek-alagút nyílt, (amit azidáig észre sem vettek a gyerekek) ezen Pipilla és Pepi kézenfogva áthaladt. Az alagút egy napsütötte, virágos rétbe torkollott. Messzebb egy tó, a tó közepén sziget látszott. A sziget sarkában valami fura várféle körvonalai fénylettek. A gyerekek szusszanásnyi pihenés után tovább indultak a tó felé, amikor hirtelen a semmiből egy labirintus tűnt fel előttük. A bejáratnál Rőtszakáll ült, az óriás, és békésen szívogatta tajtékpipáját, miközben egy hosszú, sárga-zöld csíkos zoknit kötögetett. Pipilla illedelmesen megszólította, és elmondta útjuk célját. A nagy melák