Darabos Zsuzsanna szerk.: Karmazsin király udvarában (1990)

Csillag és Morzsi kalandjai

- De szép ajándék, apu! Úgyis szerettem volna egy lovat és egy kutyát. Az apa gyanakodva nézegette a két állatot. Ismerősnek tartotta őket. - Nem ti vagytok azok az elveszett állatok, akiket keresnek? - kérdezte tőlük. - Mi vagyunk azok - vallották be a jövevények. De ne tessék visszavinni bennünket! - Vegyük meg őket, apa! - kérlelte a kisfiú az apját. János gazdával könnyen megegyeztek az adás-vételben. Ezután már új gazdája lett Csillagnak és Morzsinak. az istállóba vitték őket, s jó bánásmódban és ellátásban volt részük. Azonban a gazdag embernek volt egy Pista nevű szolgája, aki megirigyelte az állatok jólétét. Ugyan, neki is jó sora volt, de eddig ő volt a kedvenc. Most nem tudta elviselni, hogy más is barátja lehet Jancsinak. Elhatározta, hogy megmérgezi az állatokat. Másnap a ló és a kutya megnézhették a kastélyt. Körüljárták a szobákat, mindenhova benéztek. Az egyik helyiségből hangokat hallottak. Kíváncsian hegyezték fülüket. Pista hangját hallották, amint előre örvendezett gonosz tervén. A vendégeknek rosszul esett, hogy az életükre törnek, s hogy más gondtalan életét megzavarták jelenlétükkel. Úgy határoztak, hogy inkább elmennek haza. Egy levelet hagytak Jancsinak, melyben megköszönték jóságát és kérték, hogy bocsásson meg nekik, amiért elmentek. A szökevények hamarosan hazaértek. - Mindenütt jó, de legjobb otthon! - lélegeztek fel. Házukban azonban meglepetés várta őket. Nem volt üres a kis lak. Míg ők távol voltak, egy kiskutya költözött az elhagyottnak tűnő házikóba. - Ki vagy te, s miért foglaltad el a házunkat? - faggatták az új lakót. - Bundi a nevem. Nincs senkim. Kérlek benneteket, engedjétek meg, hogy veletek lakhassak! - könyörgött szívhez szólóan a kölyökkutya. A ház gazdái örömmel mondtak igent.