Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Szatlóczki Gábor: A nemzetségi szállásoktól a vármegyékig. Adalékok és párhuzamok Somogy megye 10-11. századi településtörténetéhez
146 SZATLÓCZKI GÁBOR egyszerűen latinul praediumnak, a használat módjától függően pedig magyarul teleknek, majorságnak vagy pusztafalunak nevezték. A korabeli zavaró általánosítás ellenére, világosan kitűnik, hogy a valál azon személyek közössége volt, akik az adott településen üléssel, latinul sessioval bírtak, függetlenül attól, hogy ahhoz tartottak-e jobbágyhelyet (sessio iobagionalis), vagy átmenetileg, esetleg tartósan az ülésüket jobbágyi hely hiányában zsellér módra élték. A közös nevező minden esetben a sessio birtoklásának ténye volt, melyből a szolgálat módjától függetlenül a közösségen belüli jogok eredtek. Olyannyira, hogy szép számmal akadtak városok és falvak, mint a Sopron megyei Kapu oppiduma, ahol a 16. században egyetlen jobbágy sem élt, mivel művelhető föld híján az összes sessiobirtokos - akiket egyébiránt polgárnak neveztek és 30-an (!) voltak - zsellér módra szolgált.66 A forrásokból az is egyértelműen kitűnik, hogy a valál közösségében például bíróválasztó és választható joggal, illetve egyéb szerjárás szerinti jogokkal, mint a borkimérés, csak a sessiobirtokos polgárok rendelkeztek.67 A jogok mellett a kötelezettségek jogalapja úgyszintén a sessiobirtoklás volt, így a Kézai által is említett helyadó mellett, a vármegye ispánsági hadában való szolgálat, illetve az azt megváltó hadiadó teljesítése a 11-12. századdal egyezően, még a 16. század közepén is a polgárok valálbeli közösségi jogviszonyán alapult, függetlenül a jobbágyi vagy zsellért szolgálatuk jellegétől, illetve a településük villa, oppidum vagy civitas jogállásától.68 Annak ellenére, hogy a valál jogintézményét gyakran, például a kötelezettségek megfizetése tárgyában egyszerű képzettársításként közönségesen csak falunak, vagy városnak írták, a valál mégsem jelentette kizárólagosan egyetlen település, egyetlen polgári közösségét. Gyakorta előfordult ugyanis, hogy két falu, más esetben egy város egy faluval, de akár 8 falurész együttesen alkotott egyetlen valált, 66 Kapuvári urbáriumokban részletesen leírták a valál adózását, különösképpen az 1584. és 1592. éviben, amelyekben a szolgálati mód mellett egyedülálló módon azt is beírták a sessiobirtokosoknál, hogy milyen jogviszony szerint birtokoltak. 1584-es MNLOLE 156 Fasc. 56. nr. 33., 1592-es MNLOLE 185 9. tétel nr 212., 1597-es MNL OL E 156 Fasc. 12. nr. 42. 67 A Trencsén megyei Beszterce oppidum 1506-ban kelt rendtartása a legszemléletesebb. Eszerint kizárólag a város 52 házát és a hozzátartozó helyföldeket birtokló polgárok bírtak választójoggal, közülük került ki a bíró, illetve az esküdtek: „In quolibet anno iudex et iurati solummodo de illis quinquaginta duobus eligantur et non aliis.” A kertbeliek (ortulanus), avagy a zsellérek és az egyéb lakosok nem választhattak, sőt külön megtiltották nekik a városi gyűlésen vagy a tanácsüléseken való részvételt. Podmaniczky I. 246. A Zala megyei gelseiek 1565-ös panasza, miszerint a „falu veiéiül” fizette az ispán járandóságát, másként a két fogalmat szembeállítva, a település veláljának közössége és nem a falu egésze. MNL OL P 507 4. 4. 10. Újudvar és Zsigárd panasza: „az bírót kit tettek volt harmadéven velalul, le vonta róla és az velal ellen másra vetette és arrúlis el vonván harmadikra és ellenek tarcsja kit nagy kissebségnek tarcsja az velal és bíró tét emberek.” Következésképp Újudvaron és Zsigárdon a besztercei polgárok közösségéhez hasonlóan a bírót a velál választotta, mégpedig külön „bíró tét" emberek. Választójoggal ez esetben is csak egy meghatározott csoport rendelkezett, akik a velálnak is tagjai voltak. MNL OL P 507 4. 4. 10. 68 A valál polgárai (zsellérek, jobbágyok) mind a hadbavonulást, mind a hadiadó megfizetését közösen teljesítették, az adóköteles jobbágyi helyek száma után. Szatlóczki 2019a. 24-36.; Kézai II. 1. amit leggyakrabban a közös bíróválasztás ténye után iudicatusnak, vagy villicatusnak írtak.69 Ezen a ponton érdemes ismét visszakanyarodnunk István király korához és a civitast alkotó polgárság árpád kori fogalmát ezúttal Kézai Simont segítségül híva értelmezni. A források tekintetében meglehetősen jól értesült, de mégis gyakran félremagyarázott Kézai ugyanis a műve végén a szolgarendű köznépi csoportok rövid leírása során, lényegében a civitasok létrejöttét és egyben a saját koráig tartó fejlődését is, az általa ismert hagyomány szerint meglepően pontosan írta le. Kézai a szolgák eredetéről szólva előadta, hogy Pannonia elfoglalásakor a magyarok az alávetett népek közül némelyeket magukkal vittek a hadba, míg másokat a sátraik körüli szolgálatra fogtak. Később Géza és István idejében a pápa megparancsolta, hogy a keresztény foglyokat régi szabadságukban tartsák, más szóval szabadítsák fel, de ez alól olyképpen adott felmentést, hogy a foglyok földet műveljenek, és abból éljenek, mint más keresztények. Ezért végül kiknek földjük nem volt, saját szándékukból béradásra vállalkoztak, amelyet uraiknak fizettek. A castrensesekről szólva pedig megjegyezte, hogy a pápa végül megengedte István királynak, hogy az általa megváltott foglyokat maga bírja, mi okból a király megváltotta a magyaroktól a foglyaikat, kik közül némelyeket a váraihoz rendelt szolgálatra.70 Mindebből világosan kitűnik, hogy István király a szolgarendű foglyok vélhetően jelentős részének megváltotta a szabadságát, és közülük is némelyeknek bér fizetése ellenében földet adott a várak (szállássávok) belső területén, akik ahogy azt a Karthauzi Névtelen is írta, valálokat, azaz villákat alkotva polgárként letelepedtek és polgári közösségeket, másként civitasokat hoztak létre. Az újonnan létrejött közösségnek, pedig István, majd László és Kálmán királyok adtak törvényeket, hogy...egy arányú törvénnyel élnének és egy arányú méltósággal bírják egymást.” A keresztény polgárok egyetemét, úgymint a királyság egyik legfontosabb fundamentumát latinul Regia Civitasnak nevezték, mint ahogy az Szent István egyik dénárjának hátlapján is szerepelt.71 A magyar polgár szó, melynek köznyelvi átvétele a korai alakja szerint mind az ó-, mind a közép-felnémet nyelvi korszakban egyaránt elképzelhető, és amelyek időbeli határa éppen István király idejére esett, ugyanis a német burgare szóból ered.72 Jelentése eredetileg, a latin castrenses szóval egyezően, olyan várhoz tartozó személy, aki annak földjét bírta. 69 Sopron megyei babótiak „veiéiül, Ordóval egyetemben” fizették az adót, másként két falu közösen alkotott egy valált. Az Ordóiak esetében külön kiemeli az irat, hogy nem jobbágyok, az összeírás szerint zsellér módra szolgáló polgárok. MNL OL E 185 9. tétel nr. 212. 22. folio. „Bechehel Zegedew sum sunt sub unó iudice” A kanizsai tartomány 1567-es urbáriuma, melyben mindegyikre akad példa. A nyolc falurész iudicatusa Hegyföld valálja volt. MNL OL E 156 fasc. 29. nr. 9. 16. folio. 70 Kézai II. 1.3. 71 Zsoldos Attila a Regia Civitas fogalmát Esztergom váraként értelmezte, miszerint a felirat a „királyi vár" jelentéssel fordítható. Zsoldos 1998. 10. 72 A polgár szó jelentéséről és nyelvi átvételéről a 19-20. század fordulóján hosszas vita folyt, melynek kiváló összefoglalására lásd Mollay 1951.21-35.
