Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Szatlóczki Gábor: A nemzetségi szállásoktól a vármegyékig. Adalékok és párhuzamok Somogy megye 10-11. századi településtörténetéhez
A NEMZETSÉGI SZÁLLÁSOKTÓL A VÁRMEGYÉKIG 145 töményként szerepelő árpád-kori megyék területe nem a 14. századra kialakuló nemesi vármegyékre aprózódott fel, hanem éppen fordítva történhetett.56 Vélelmezhetően a nemesi vármegyék jöttek létre a 10. századi szállássávok uraságainak, és az azok által határolt belső területeken alapított korai civitasok rendszerének összeolvadásából, mégpedig korántsem szabályszerű módon és mintegy három évszázados folyamatos fejlődéssel. Mindazonáltal amíg a 11. században létrejött ispánságok (comitatusok) a szállássávok és a régészeti lelőhelyek topográfiája alapján a 10. századból folytonosan eredeztethetek, addig a ráépülő esperességek igazgatási egysége, illetve a civitasok intézménye a kereszténység felvételével jól keltezhetően már egyértelműen István király és utódai alkotása volt. Az ellentmondás éppen ebben rejlik, lévén történetírásunk a korszak civitas fogalmát, mintegy történettudományi műszóként vármegye és város értelemben használja, másként különösképpen a veszprémi püspökség adományleveléből kiindulva, egyszerre vármegye és vár(!) jelentéssel is.57 A civitas szónak és mögöttes fogalmának azonban sohasem volt se „vármegye”, se vár jelentése, míg helyrajzi értelemben vett városként is csak egyszerű képzettársításként használták a forrásainkban, méghozzá a kor jellemző gondolkodásmódja szerint, akkor is a város közössége fogalmából levezetve. Legjobb példa erre Verbőci, aki a Hármaskönyvében maga is két külön fogalomként határozta meg a civitas jelentését. Elsődlegesen közösség értelemben helyesen, úgymint: „...Azért értvén, hogy a civitast mondják, úgymint polgároknak egyességét, minthogy ott népeknek sokasága [vagyon] egy helybe gyűlve.” Másodsorban pedig a magyar „váras” szó korai alapjelentéséből (körülkerített hely) elmagyarázva egyszerű helyrajzi képzettársításként: „Vagyon pedig a város, házaknak és utcáknak sokasága, a szükséges falakkal és oltalmakkal körülkerített, jó és tisztességes életre [való] szabadságokkal.”58 Hogy tulajdonképpen mit is jelentett a civitas valójában, azt még 1603-ban Kolozsváron is jól tudták, és le is jegyezték a város magyar nyelvű rendtartásában:.... mely városi rendet59 az benne valóknak egyességéről neveztenek civitasnak, azért hogy egy arányú törvénnyel élnének és egy arányú méltósággal bírják egymást”.60 Egyszerűbben összefoglalva, a magyarul körülkerített helyet jelentő várost, a benne élő polgárok egyességéről, a közösségről nevezték latinul civitasnak! Megfejtésünk azonban itt egy újabb történettudományi műszóba ütközik, mégpedig a polgár fogalmába. A polgár, latinul a civis alatt a történetírásunk ugyanis 56 Az árpád kori nagy területű ösmegyék elméletére lásd többek közt: Kristó 1988. 199., újabb összefoglalásként Zsoldos 2010. 5-14. 57 Visegrád példáján várként értelmezve: „Azt illetően, hogy az oklevél, amikor a felsorolt várak „összes határait és területét” emlegeti, voltaképpen a vármegyének nevezett intézményt írja körül, teljes az egyetértés a magyar történetírásban.” Zsoldos 1998. 1., Úrhida, mint várispánság és vár, a civitas szó jelentéséből levezetve. Zsoldos 2010. 7. 58 TRIPARTITUM 1611.463-464. 59 Polgárság. 60 Corpus Statutorum I. 262. a szabad királyi városok polgárjoggal rendelkező lakóit, és sokszor teljesen anakronisztikus módon, tágabb értelemben az azzal nem rendelkező, de ott élők csoportját is érti.61 A polgár kifejezése a középkori és különösen a 16. század eleji magyar nyelvű forrásainkban azonban oly gyakran és széles körben előfordul, mind a falvak (villa), mind a városok (oppidum) lakosságára értve, illetve a közösségek tagjaira önmaguk meghatározásaként, hogy a történetírás leginkább a parasztéhoz hasonló általános meghatározásként használja és érti. Valójában azonban a polgár fogalma nagyon is konkrét tartalommal és jogviszonnyal bírt, hovatovább az egyik legfontosabb társadalmi jogállást jelentette, amellyel a magán és egyházi uraságok, ispánságok és vártartományok népének csak egy szűk rétege rendelkezett. Mielőtt azonban erről szó esne, érdemes visszakanyarodnunk Szent István korához, mégpedig ezúttal a 16. század elején alkotó Karthauzi Névtelen magyar nyelvű tolmácsolásában.62 István király hadjáratai kapcsán ugyanis arról írt, hogy: „az nagy nyereségből, nagy sok szentegyházat és kalastromokat rakatatta ez országban ... kiket kilemb kilemb városokkal, valálokkal és kiülbelöl való szépségökkel megerőssöjtvén E sorokat olvasva immáron harmadszorakadunk el, most éppenséggel nem egy újabb félreértelmezett történettudományi műszóban, hanem egy méltatlanul elfeledett jogintézményben, mégpedig a magyarul valóinak mondott birtokközösség ősi fogalmában. Ennek megértéséhez elsőben röviden meg kell határoznunk a valál fogalmát. A valál szó etimológiai értelme szerint, azon emberek közössége volt, akik egy possesio területén a földet magukénak vallották, másként annak nemcsak az ingó (használati), hanem az ingatlan igazságát is bírták.63 Bár a 16. század előttről is sok példa maradt fenn ennek megfejtésére, azonban a források egyoldalúsága miatt a legegyszerűbb a 16. századi magyar nyelvű forrásbőséget felhasználva meghatározni a valál, továbbá azon keresztül egyúttal a polgár fogalmát is. A valál intézménye ugyanis szerte az országban előfordult és egészen a 19. század közepéig változatlan formában fennmaradt, igaz a 16. századtól leggyakrabban már csak, mint község, város, vagy falu szavakkal írva, de mindig egy jól körülírt szűkebb csoport közössége értelmében használták.64 A valált latinul villának Írták, ami szó szerint a gazdálkodás egységeként majorságot jelentett, más szóval olyan helyet, ahol a falubeli letelepült ülések/szállások majorsága állt.65 A valál, másként a villabeli polgárok birtoklásának esetleges megszűnése után a megmaradó lakott vagy lakatlan településmaradványt a 13-14. századhoz hasonlóan 61 Legújabban Győr városának polgárságáról készített adattárba a szerzők szinte minden győri említésü személyt felvettek, így az adattárban megtévesztő módon rengeteg olyan személy szerepel, aki nem győri, vagy lakosként nem polgár. Az adattár előtanulmányában a polgár szó több helyütt is bizonytalanul idézőjelben szerepel. Horváth-Nemes-Vajk 2019. 153-196. 62 Karthauzi 1859. 15. 63 TEsz III. 1077. 64 Budenz 1874. 291-292., Takáts 1906. 76. 65 Pápai 1708. 608.
