Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)

Hauptman Gyöngyi: "Mi életfogytiglani, vagy rezsimfogytiglani kényszermunkások vagyunk." Emlékek az 1952. májusi nagyatádi kitelepítésről

„Ml ÉLETFOGYTIGLANI, VAGY REZSIMFOGYTIGLANI KÉNYSZERMUNKÁSOK 275

VAGYUNK.” EMLÉKEK AZ 1952. MÁJUSI NAGYATÁDI KITELEPÍTÉSRŐL

tak, és akkor csinált az ember [polcot, fogast]. Akkor küldtek hazulról vállfát, a gerendába vertünk szöget, fölakasztottuk, amit föl lehetett, aztán lepedővel körülkerítettük.35 Hát volt, amikor sütöttem kalácsot, aztán a tepszit oda tettem az ágyra, letakartam, Pista [férje] meg belelépett. [Később] Egy 6*6 méteres szobába laktunk tízen [3 atádi család]. Úgyhogy összeért a lábunk, és épp hogy csak az ágyak között el lehetett menni. De legalább magunk laktunk. ”36 37

Napirend, munka, kereset

Az életvitel napi rutinja mindegyik táborban hasonló volt. Veress Dezsőné egyik levelében így írja le a nyári munka- és napirendet:

,A napirend kissé szokatlan és egyelőre nehéz. Reggel 1A 4-kor ébresztő, 1A 5-kor jelentkezés a „rendőr-tanyán” (4-5 km), ott megkapjuk az utasítást a munkára, egy egész közeli tanyán megkapjuk a szerszámokat és indulunk párban, 3-as sorokban. Brigádokra vagyunk osztva, a brigádok csoportokra. A mi munkacsoportunk 8 személy, csupa nők, Dezsőé 12 személyből áll. Munkanapló van és minden csoport munkáját lemérik. Mi tegnap az én csoportommal 2246 négyszögölet kapáltunk meg, Dezsőék 3350-et. A munkahely néha messze van. Tegnap 8 km oda, 8 vissza volt az út. A munkaidő 12 óra, mely a reggeli 1A 5-ös szerszámosztástól kezdődik és a munkahelyen este 6-kor fejeződik be. Ott van 1-1 és 1/2 óra ebédszünet. A reggelit és az ebédet a munkahelyen kapjuk, a vacsorát itthon. A reggeli 1A liter feketekávé, az ebéd 2 tál étel, a vacsora 1AI. feketekávé és hozzá mindig valami. A kenyeret magunk vesszük.w

Tizennégy év felett mindenkinek dolgoznia kellett: „Öregnek, gyereknek, mindenkinek. Aki csak élni és mozogni tudott, aki nem volt beteg. Mindenkinek menni kellett.’*38 Nyáron a kapálás, gyomlálás és a betakarítás voltak a legnagyobb munkák. Az aratás kézi erővel történt: a gabonát a férfiak kaszálták, az asszonyok, fiatalok gyűjtötték, kötötték marokba, a nagyobb gyerekek vízhordók voltak. Kézi erővel aratták a lent, a gyapotot, illetve - már ősszel - a rizst. Ez volt az egyik legmegterhelőbb munka, mert „térdig, térden felül ért az iszap. Mert az [a rizs] vízben, [...] iszapban terem meg, és lecsapolták a vizet, de ugye tiszta iszap, tiszta sár maradt, és abban voltunk és úgy szedtük a rizsát”.39 Akkor már szeptember vége, október eleje volt, hideg, s emiatt a nők többsége súlyos betegségeket szedett össze.

A rabok normára dolgoztak, és annak teljesítése fejében kaptak fizetést. Ebből levonták az étkezés díját, a „táborfenntartási díj”-at (ez vajon mit jelenthetett?), és ezek után a legtöbbször nem, vagy alig maradt belőle egyébre (ruha pótlására, javítására, levélpapírra, bélyegre, csomagküldésre, szappanra, az élelmiszer kiegészítésére volt a legnagyobb szükség). Azok a családok voltak jobb helyzetben, amelyekben

35 így próbálták a családok elkülöníteni magukat. Ennyi „privát szféra” jutott számukra a kitelepítés egész ideje alatt.

36 Részlet Horváth Istvánnéval készített interjúból.

37 Veress Dezsőné levele, keltezés nélkül [1952. június]

38 Részlet Dukai Róbertnével készített interjúból.

39 Uo.

többen is dolgozni tudtak, és nem kellett idősről vagy gyerekről gondoskodniuk. Azok viszont, akiknek egy vagy több gyermekre kellett keresni, a gyerekek miatt a feleség nem tudott munkát vállalni, vagy ahol munkaképtelen idős volt, nagyon nehéz helyzetben voltak, és gyakran az átlagnál is nagyobb nyomorban éltek.

Nyáron és ősszel mindenkinek volt munkája, ősz vége felé, télen azonban egyre nehezebben tudott a gazdaság munkát biztosítani minden munkavállaló számára. Aki tehette, próbált az állattartásban munkát találni, mert - bár nehéz volt, de - kiszámítható, hosszú távú, ráadásul az istállókban, az állatok mellett melegebb volt, mint a kinti munkák (kubikolás, favágás a Mátrában, cukorrépa kiszedése a hó alól) esetében. S az állatok mellett olykor volt lehetőség egy kis élelempótlásra is (titokban lefejt tej, az állatoknak adott kukoricadarából, néha hús is).

„[...] amikor ilyen nagyon hideg volt és megfáztunk, az istálló viszont nagyon jó meleg volt. [...] mindig azzal kezdtük a napot, hogy a trágyát kihordtuk, utána etettünk, itattunk meg ilyesmi. Na, most, amikor ennyire meg voltunk fázva, ugye, voltak kedvenc marháim nekem, amiket szerettem, meg elbeszélgettem velük, és amikor feküdtek, akkor odabújtam hozzájuk, hogy megmelegedjek egy kicsit. Azt úgy átöleltem, és úgy az első lábuknál, ahogy ugye így oldalt feküdtek, az első lába itt volt, és én itt becsúsztam a hasa alatt, és akkor átöleltem, és nem bántottak...”- emlékezett vissza az akkor 14 éves kislány, aki édesapjával és egy évvel idősebb nővérével együtt hatvan marhára viselt gondot.40

Veress Dezsőné levelének részlete jól illusztrálja, milyen volt a családok anyagi helyzete a táborban (ők, férjével együtt, mindketten dolgoztak és kerestek, tehát aránylag jobb helyzetben voltak):

„Dezsőnek most 50 üszője és 50 ökre van, felét kint legelteti, fele alól trágyáz. Jobb abból a szempontból, hogy csak 50 marha trágyáját kell cipelnie, de rosszabb, mert a kinn éjszakázok után most sokat kell szaladgálnia. Súlygyarapodás és szaporodás szerint fizetnek neki. A múlt hónapban csak 440 ft-ot keresett; levonták a kettőnk ebédjét, az egy hónapra 400 ft-ot, levontak 3 % tábor fenntartási dijat és 20 ft. békekölcsönt41 s így 1-2 ft-ot kapott kézhez csak. Az azelőtti hónapban 700 ft-ot keresett, de akkor se kapott sokat kézhez, mert a téli koszttartozásokat vonták le. Az én keresetemből42 vesszük a reggeli és vacsora pótlékot, kenyeret, petróleumot, szappant stb.-t és abból küldözgetünk néha a gyerekeknek.” (1953. május 20.)

40 Dukai Róbertnével készített interjú részlete.

41 A békekölcsön 1949-től 1955-ig bevezetett sajátos megtakarítási forma volt. Azt jelentette, hogy az állam minden dolgozó állampolgártól elvárta, hogy évente legalább egyhavi fizetését békekölcsönbe fektesse, így segítve az államot „a békéért folyó küzdelemben". A békekölcsönért nem kamat járt, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket. Kötelező volt, és rendkívül népszerűtlen az emberek körében, akik - mint látható - kényszermunkásként sem bújhattak ki a jegyzés alól. A kommunista hatalom végtelen cinizmusát tükrözi ez az eljárás.

42 Veress Dezsőné szeptembertől a telepes iskolában tanított, és mint tanító kapta fizetését, amelyet a telepes iskolába járó gyerekek szülei - és nem az állam vagy a gazdaság - adták össze.