Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Gáspár Ferenc: A Somogyvármegyei Berzsenyi Irodalmi Társaság története 1904-1909
242 GÁSPÁR FERENC évkönyv kiadása, pályadíjak kitűzése, a társaság saját közlönye útján a közönség irodalmi tájékoztatása és a színházi előadások irányítása tekintetében semmit sem valósított meg. A legutóbbi, az egy év előtti fölolvasással, amelyen Pékár Gyula és Vikár Béla működtek közre, megpróbálták ezt a vértelenségben senyvedő egyesületet föléleszteni, de a kísérlettel járó fáradság kárba veszett. S vajon kit okozzunk ezért a pangásért és tehetetlenségért? A közönséget nem lehet, mert hiszen éppen a közönség részvétlenségének legyőzésére alakult a társaság. De meg a közönség bebizonyította, hogy fogékonysággal bír az irodalom iránt, mert Pékár fölolvasásán zsúfolásig megtelt a városháza díszterme, sőt még a sokkal kevésbé érdekes fölolvasáson is nagyszámú hallgatóság jelent meg. Csak a társaságot, különösen pedig a vezetőséget okolhatjuk a Berzsenyitársaság tehetetlenségéért és ennek folytán Kaposvár irodalmi életének pangásáért. A társaság vezetését erélyesebb, odaadóbb, lelkesebb és buzgóbb kezekbe kellett volna letenni. Ezt maguk a dolgozni akaró tagok is belátták, akik - így a társulat titkára is - kiváltak és lemondtak. A Berzsenyi-társaság tehát, mint irodalmi tényező, már régóta nem létezik. Szűnjék meg akkor jogilag is és a lekötött tőkét adják át az alapszabályokban előirt rendeltetésének valami hasznosabb és gyümölcsözőbb célra. Össze kell végre hívni a társaság közgyűlését és azon vagy tegyenek egy utolsó kísérletet a Berzsenyi-társaság föltámasztására, vagy pedig mondják ki a föloszlást, mert ez a tehetetlenség és terméketlenség nem méltó sem Berzsenyihez, sem ahhoz az irodalmi társasághoz, amely az ő nevét viseli.”51 Azt gondolhatnánk, hogy ezek után már felgyorsul a Berzsenyi irodalmi társaság reagálása, és megkísérli a folyamat lassítását elérni, a közhangulat romlását megakadályozni. Nem így történt. Május végéig nem történt semmi említésre méltó esemény a társaság életében, csak ekkor ült össze ismét a választmány, a vármegyeháza nagytermében, Andorka Elek elnöklésével. Az ülésen a választmányi tagok meglehetősen csekély számban jelenlek meg, mindössze öten voltak. A tudósításban olvassuk: „Nem tudjuk megérteni ezt a részvétlenséget, amellyel a tagok ez iránt a szép reményekkel megindult társaság iránt viseltetnek. Ez a részvétlenség volt eddig is a társaság megölője, amit végre a vezetők is beláttak. Ugyanis a tegnapi ülésen sajnálattal állapították meg, hogy a húsz rendes tag közül kilencet nem tudták rábírni, hogy székfoglalóját megtartsa. Ez volt az oka annak, hogy a társaság nem tudott fölolvasó üléseket tartani, mert nem lehetett mindig vendégeket kapni. A választmány a társaságot megmentendő, elhatározta, hogy szeptemberben összehívja a közgyűlést. A közgyűlésen az egész tisztikar le fog mondani és fölhívja a tagokat, hogy a részvétlenség tovább terjedésének meggátlása végett teljesen szervezze újra a társaságot.”52 51 A Berzsenyi-társaság megszűnése. Már egy éve nem tart ülést. Elpusztul a tehetetlenségtől. In: Somogyvármegye, 1907. március 10., p. 2-3. 52 A Berzsenyi-társaság ülése. In: Somogyvármegye, 1907. május 25. p. 4 Júniusban megszólal a Berzsenyi irodalmi társaság agg elnöke, akit fia halála és betegsége akadályozott abban, hogy részt vegyen, vagy befolyásolja a történéseket. Levelet ír a szerkesztőnek, amelyet a lap leközöl: „A Somogyvármegyei Berzsenyi irodalmi társaság elnöki állásáról, mellyel megtiszteltek, még a múlt őszszel leköszöntem nagy gyászom [elvesztete fiát G.F.] és gyöngélkedésem miatt, nehogy a társaságot munkálkodása és fejlődésében gátoljam. Ez idő óta a társaság működéséről nem hallottam, csak a napokban, midőn hosszú távoliét után hazatértem, vettem a hírt, miképp közelebb összejövetele volt s azt határozták, hogy az ősz mentén összehívják a közgyűlést a teendők megbeszélése végett. Igen helyesen! Nem tudom ugyan, mi lesz a határozat; egyet azonban érzek, tudok: hogy az irodalmi társaságnak fönt kell állnia, s ha nem volna, meg kellene alapítani, hogy legyen, virágozzék és fönnálljon hosszú időkön át. Miért? Mert nemcsak az irodalmat szolgálja, mely hazafiul kötelesség, de a közművelődésnek előmozdítója, mely nem stagnálhat az ország egyik első megyéjében, mert az ország számos vidékén sikerrel működnek az irodalmi társaságok; egyetlen egy meg nem bukott, sőt a budapesti központtal egyetértve, nagy célok után hevülve, a nemzeti érdekek szolgálatába állva, aratják a legszebb sikereket. Mert a közönséget, melynek a megalakulást bejelentettük, szolgálatunkat érdekeiért odaígértük, s ily értelemben támogatását kértük, nagy okok és akadályok nélkül, hallgatva ott hagyni nem lehet. Mert a társaság fölhívására a céljai iránt lelkesedő egyének szép összegű alapítványt tettek le, mely takarékpénztárban kezeltetik, s ezt az ígért program kiváltásával, folytonos buzgó működések sikerével kell kiérdemelni. Aztán az Istenért! Berzsenyi, a nagy óda-költő nevét viseli a társaság, ez a szív pedig halhatatlan; »nem fél az idők mohától, kitör a koporsóból és eget kér«! Mert mint Rákosi Jenő, a nagy gondolkodó, a megnyitó közgyűlésen szép beszédében elmondta, amit én is a megnyitó beszédemben hangsúlyoztam: itt van a határunknál a Dráva, honnét folytonosan zivataros és hideg szél csap át, tehát erősségeinket nemcsak rendben, teljes erőben kell tartani, de újakat és újakat építeni, hogy itt az ország határszélén a mindig magyar, a mindig vitéz, annyi véres harcban dicsőséget küzdő Somogyvármegye bármely időponton megtehesse kötelességét, ha békeszeretetünk dacára is veszély fenyegetne békénket s a haza híná hű fiait. Legelső sorban azért kell fönt állnia az irodalmi társaságnak; művelni, lélekben erősíteni és lelkesíteni! Atoll katonái sokszor fényesebb győzelmeket aratnak, mint a véres harcok küzdő vitézei. [...] Tehát minden akadályt le kell győzni. A poklokon is diadalmaskodni, hogy az irodalmi társaságot megmentsék. Ha az alapszabályokban van baj, meg kell változtatni. Ha a közöny hideg kezével érintené e fiatal hajtását a nemzet fájának, hallgatása s föl nem mutatható sikerek miatt, - le kell győzni; új erőt gyűjteni; a lelkesedés már nagyobb csudákat is tett! Lehet remélni; lehet küzdeni; a zászlót magasabbra emelni; de - meghalni nem! Roboz István.”53 53 A Berzsenyi-társaság hanyatlása. Roboz István leköszönése. Meg kell menteni a társaságot. In: Somogyvármegye, 1907. június 9. p. 2.
