Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
Szatlóczki Gábor: A nemzetségi szállásoktól a vármegyékig. Adalékok és párhuzamok Somogy megye 10-11. századi településtörténetéhez
144 SZATLÓCZKI GÁBOR Zemplén esete, ahol a településsávok 4 kicsi gyűrűt mutatnak, melyekből három szerepel megyeként a forrásokban, illetve kettő esetében önálló esperességről is tudunk. A három gyűrű, Szerencs, Patak és Zemplén néven fordul elő egészen a 14. századig, hasonlóképpen a Szerencs megyére és nyúlványára kiterjedően említett alsó-zempléni, illetve a Zemplén megyéhez tartozó zempléni (fő)esperesség.50 Pataki esperességről nem maradt említés, de éppen Erdőd és Szerencs esete mutatja, hogy mivel megyeként is előfordul és gyűrűt képez, vélhetően a 13. század előtt, még ha rövid ideig is, de elképzelhető, hogy saját esperességgel rendelkezett. Ezt látszik alátámasztani, hogy a 16. századi tizedkerületi beosztás szerint a szerencsi kerület pontosan lefedte az azonos nevű gyűrűt, a helmed kerület a zempléni és külső-zempléni gyűrűket, továbbá a Zemplén nevű kerület a pataki gyűrű területét és északi szállássávi nyúlványát.51 A legkönnyebben a szállássávok nyúlványai értelmezhetőek, lévén azok egy-egy szállássáv szakaszának részei, avagy folytatásai voltak. Mindebből az is feltételezhető, hogy azon oldali szállássáv nemzetsége uralta a közrefogott belső gyűrűt, amelynek nyúlványára a területen létrehozott esperesség is kiterjedt. Másként a nyíri belső terület a déli szállássáv nemzetségének uralma alá tartozott, mivel az a sáv folytatódott keletnek, míg a sárvárival közös szállássáv már a sárvári területet uralta, lévén dél-keleti irányban a nyúlvány annak esperességéhez tartozott. Előfordult, hogy a szállássávi nyúlvány a vármegye része maradt, mint például Zalában, Somogybán, Szatmárban és Szabolcsban, de korai hovatartozását jobbára csak a szomszédos vármegyéhez csatolt (fő)esperességek megyehatárokon átlépő területe tartotta fenn. Megesett az is, hogy éppenséggel pusztán a vármegye nyúlványaként maradt fenn, és eredeti főesperességétől egy másikhoz csatolták, mint a nyíri nyúlványt. Akadtak olyan gyűrűk és szállássávok, melyek már a 11. század elejére összeolvadhattak valamely szomszédjukkal, és lehettek olyanok is, ahol a szállássáv ugyan létrejött, de belső területén nem alakult esperesség és civitas sem, hanem az megmaradt királyi magán jószágnak a 12. század végéig. Ilyen lehetett a térségben például a pataki, a beregi, vagy az ugocsai gyűrű. Megemlítendő még, hogy a Felső-Tisza vidékén is található olyan szállássávi gyűrűs terület, melyből külön várispánság alakult, mégis a példáink tükrében további vizsgálatok szükségesek a sásvári/ugocsai, és a borsovai/beregi főesperességek azonosságának, avagy korai összeolvadásának egyértelmű meghatározásához. Erre utal a máramarosi esperességnek a későbbi Ugocsa és Bereg közé ékelődő nyúlványa, illetve az önálló gyűrűk, amelyek mind a négy esetben korai, és különálló területi szervezetet feltételeznek. E sajátos esperességi területi nyúlványok az egyházhelyes nemesek településterülete mellett, minden másnál archaikusabb formában, valószínűsíthetően a 10. századi szállássávok kiterjedését őrizték meg és 50 Pesty 1880.139-147. Pesty 1882. 574-577. Szűcs 1993 1-57. 51 Liber Sancti Johannis 2005. 29-32. eredetileg majd mindegyik belső terület rendelkezhetett önálló keresztelőegyházzal és egyházközösséggel, illetőleg ebből fakadóan saját korai civitasszal is. Önálló egyházközség ugyanis aligha alakulhatott az azt eltartó, tehát tizedfizetésre kötelezett hívek közössége, más szóval a civitas nélkül. A 11. század első felének egyházszervezése eredményeként az esperességekre épülő egyházszervezet idővel természetes úton jutott el az igazgatási rendszer első átalakításához. A növekvő számú egyházközségek okán a 11. század utolsó harmadában egy-egy archidiaconus már egyszerre több esperesség élén is állhatott, és esperességei igazgatására maga helyett vicéket, avagy vicearchidiaconusokat nevezett ki.52 Vélhetően az esperességek összevonásával egy időben, a 11. század közepére kialakult civitasrendszer igazgatásának átalakulása, avagy azok összeolvadása is megkezdődött, ezzel hozható összefüggésbe, hogy a 12. század végétől több forrásban is következetesen már csak 72 megye szerepelt.53 Mindez azonban nem egyetlen döntést követő rövid idejű változással történhetett, hanem a megyék évszázados léptékű folyamatos, de lassú összeolvadásával. Az egyházszervezet fejlődése egészen a 13. század közepéig eltartott, lévén még akkor is előfordult, hogy az egyik gyűrű egyházai felett már csak vice, a másik felett pedig még önmagában archidiaconus állt.54 Az un. főesperességek - valójában archidiaconatusok és vicariaik - területi igazgatási struktúrája végül a 14. század elejére szilárdult meg. A szállássávok rendszere tehát úgy tűnik nem csak, hogy mintául szolgált István király és utódai számára a keresztény egyház és állam létrehozásakor, hanem egyenesen a 10. századi szállássávokon és belső területükön szervezeték meg az egyes civitasokat és korai esperességeket (archidiaconatus), illetőleg nagyobb igazgatási egységként idővel a püspökségeket is ahhoz igazította.55 * * * * * A tiszántúli és dunántúli példák alapján az látszik, hogy a 11-13. századi írott forrásokban megyeként, hol konkrét értelemben comitatusként, azaz ispánságként, vagy közösségként, azaz civitasként, hol pedig általános értelemben provinciaként, azaz tar-52 A keresztelő egyházak fejlődésére és a főesperességek kialakulására lásd Kristó 1988. 347-348. 53 Pesty Frigyes aprólékosan összeszedte mindazon forráshelyeket, ahol vármegyéket, különösen 72-öt soroltak fel. Pesty 1880. 3-58. 54 Például Szoboszló és Erdőd élén még archidiaconust említenek, ami csak úgy lehetséges, hogy a főesperes vagy az eredeti esperességéből igazgatta a többi vicariát, és arról is nevezték, tehát még nem feltétlenül költözött be a káptalanba kanonokként, vagy még nem szilárdultak meg a főesperességi területi igazgatási egységek és neveik. 55 A nemzetségi szállásterületből kialakuló vármegyék elméletét először Györffy György dolgozta ki, azonban a megyék esetében azok 13. századi területéből indult ki, míg a szállássávok esetében csak a bizonytalanul rekonstruálható nemzetségi birtokokat vette alapul. Felvetése ugyan helytálló, de az általa leírt módon a 10. századi szállásterület csak nyomokban és számtalan hibával rekonstruálható. A szállássávok pontos meghatározása nélkül pedig a régészeti lelőhelyekkel alig összeegyeztethető. Györffy ugyanis nem foglalkozott részletesen az egyházi és világi igazgatás területi rendszerével, továbbá nem vizsgálta az egyházhelyes nemesek településtopográfiáját sem. Elmélete a későbbi számos felvetés hatására sokat módosult, így leginkább annak első közlése tekinthető mérvadónak. Györffy 1959. 16-36.
