Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)

Máró Márta: "Magyar", illetve "török" arany- és ezüstfonalak 17. századi magyar hímzéseken? A korszak "fémfonal-palettája" az írott források és az archeometriai elemzések tükrében

„MAGYAR", ILLETVE „TÖRÖK" ARANY- ÉS EZÜSTFONALAK 17. SZÁZADI MAGYAR HÍMZÉSEKEN? 149

A KORSZAK„FÉMFONAL-PALETTÁJA" AZ ÍROTT FORRÁSOK ÉS AZ ARCHEOMETRIAI ELEMZÉSEK TÜKRÉBEN

ugyanolyan már, mint akkor volt. Figyelembe véve továbbá, hogy a leltározók nem egységes nómenklatúrát használtak, valamint sem az átnézett dokumentumok, sem pedig a „találatok" száma nem elegendő sem statisztikai kiértékeléshez, sem pedig messzemenő következtetések levonásához, az alábbiakban egy hipotézist próbálunk felvázolni.

Abból indultunk ki, hogy a skófium elnevezés már a 16. században is előfordult,91 majd később általánossá vált a hódoltság kori Magyarország területén, fokozatosan „kiszorítva" a hímzőfonalak esetében a drót valamint a vont arany és -ezüst meghatározásokat (az utóbbiakat, ha áruról volt szó). Mivel az idegen hangzású szó nemcsak e fémfonal morfológiájára, hanem, ahogy már említettük, eredetére is utalhatott, úgy gondoljuk, hogy a„magyar" megjelölés nem vonatkozhatott drótra. A másik gyakori alaktani változat, a bélfonalra font fémszalag volt. Feltételezésünk szerint ezek között kell a„magyar"és esetenként a„török"eredetjelzővel szereplő fémfonalakat keresnünk.

A drótot és a fonalat szabad szemmel és/vagy tapintással is meg lehetett különböztetni egymástól, ha valakinek jó szeme volt és rendelkezett némi jártassággal a fémfonalak tekintetében (Id. pl. 6. ábra). Érdekességképp ez utóbbiak hiányát tűnik felróni az 1651-es diószegi leltár készítője, amikor ezt írja: „Tizenkét bokor vitéz keotéshez arany fonallal szőtt virágos mentére való gombok. Ezeket maga szegény Szkófiomosoknak írta volt."92 Vagyis (értelmezésünk szerint) Gelli kapitány, akinek ingóságait valószínűleg halála után lajstromozták, a maga készítette, korábbi leltárban a fonalat drótnak nézte.

A „magyar arany" kifejezéssel eddig huszonhárom lajstromban (tizenegy hozományjegyzék és tizenkét leltár) találkoztunk,93 közöttük van észak-magyarországi (pl. Szepes vára), nyugat-magyarországi (pl. Kismarton) és erdélyi (pl. Szeben) egyaránt. A legkorábbi, általunk ismert dokumentum, amelyben említik Monaki Erzsébet 1630-as hozományjegyzékét, a legkésőbbi pedig a Csáky István halála után maradt ingóságok lajstroma 1685- bőL„Magyar ezüstöt" e huszonhárom irat közül hétben (két hozományjegyzék és öt inventárium) említenek,94 és szerepel egy további hagyatéki leltárban „önállóan" is.95

Ha megvizsgáljuk a huszonhárom összeírást, mindegyikben használják a „magyar arannyal" párhuzamosan az„arany" vagy az„aranyfonal" megjelölést is. Amennyiben ez nem a lajstromozó következetlenségének az eredménye, akkor e fonalak között volt valamilyen látványbeli eltérés. Minek alapján vethette papírra például Károlyi Éva hozományjegyzékének készítője 1643 februárjában a következőket: „Vánkos híjaknak száma: Két vánkos híj, fényes aranynyal varrott. ...Két török varrásos, ágakba magyar aranynyal varrott vánkos híj. Két török varrásos, rózsákkal, arany fonállal varrott... Egy fejér varrással, arany fonállal varrott...".96 A „magyar arany" az idézett dokumentum szerint, úgy tűnik, nem a csillogó felületet, a „fényes aranyat" jelentette97 és különbözött a többi „aranyfonaltól" is. Továbbra is maradva a feltételezéseknél, színbeli eltérésre gondolunk. Ha a leltározónak a hímzés látványa, például a korszakban méltán híres magyar arany fizetőeszközt (forintot, dukátot), annak a finom aranyéhoz hasonló, kissé mattult, sötétebb sárga színét (és esetleg annak aranyozáshoz történő felhasználását98) juttatta az eszébe (vagyis vastagabb aranyozásé ezüstöt látott), magyar aranyként írhatta le azt (Id. pl. 7. ábra dés összehasonlításul e és f). Magyar ezüstnek a nem, vagy csak kevéssé sötétedett ezüstfonalat99 nevezhették (Id. pl. 7. ábra c).

A török jelzőt fémfonallal kapcsolatosan mindössze hat leltározó használta az eddig átnézett összeírásokban (három hozományjegyzék és három leltár).100 A legkorábbi Thurzó Mária hozományjegyzéke 1612-ből, míg a legkésőbbi az 1693-as Esterházy leltár. Ezen iratok között is van észak-magyarországi (pl. Trencsén), nyugatmagyarországi (pl. Kabold), de eleddig nem akadtunk erdélyire.

A hipotézis felállításához tehát negyedannyi adat állt rendelkezésünkre, mint a „magyar" fémfonalak esetében, ezért feltevéseink valószínűleg még kevésbé megalapozottak, mint az előző esetben. Mindenesetre a skófium szó használata a 17. században, ahogy már írtuk, feltehetően egyértelműsítette e fémfonal keleti/török eredetét,„török skófium" meghatározással nem találkoztunk.

91 Ld. pl. Radvánszky II. 1879,83.

92 Baranyai - CsernyAnszky 1984, (fasc. 102/30) 78.

93 Ld. BArtfai Szabó 1919, 751-758, 759-766; Esterházy Inventarium 1642, 6; Géresi 1887, 263-273,416-423, 459-464; KomAromy 1886,150— 181; KomAromy 1891,683-688; KomAromy 1896,437-444; Lukinich 1908,12-24; RadvAnszky II. 1879,253-256,268-271,277-286,304-307, 311-315,337-341,348-351,351-355; Thaly 1873,686-688, 688-701;Thaly 1900, 323-328; Baranyai - CsernyAnszky - Baracka 1975, 283- 285; Vincze 1878, 940-949.

94 Ld. BArtfai Szabó 1919,751-758,759-766; Géresi 1887,459-464; RadvAnszky II. 1879,277-285,351-358; KomAromy 1886,150-181; Baranyai - CsernyAnszky - Baracka 1975,283-285.

95 RadvAnszky II. 1879,325-330.

96 Géresi 1887,271.

97 Más leltárakban is megkülönböztették a kettőt, ld. pl.: RadvAnszky II. 1879,255.

98 Krünitz Enciklopédiájában például a „magyar- vagy dukátaranyat" mint aranyozáshoz általánosan alkalmazott, 23 karátos (kb. 960 %o-es) aranyötvözetet említik. Krünitz XIX.1788, 501 (Gold=Fabrik címszónál).

99 Egyelőre nem tudjuk, milyen technológiai lépés (esetleg a felület nem csak húzás közbeni, hanem utólagos viaszolása?) eredményezte, hogy egy-egy ezüstfonal hosszú ideig megőrizte eredeti színét.

100 Ld. RadvAnszky II. 1879, 149-155, 277-286, 325-330; Szerémi 1880, 195-201; Baranyai - CsernyAnszky 1981, (fasc. 89/13) 8-11; Esterházy Inventarium 1693.