Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
Gallina Zsolt - Török Béla: Az avar kori vasművessék munkafolyamatai, korabeli mesterségei
72 GALLINA ZSOLT - TÖRÖK BÉLA „(...) Azért a' nagy fúvók kezdenek szelelni, Azoknak Eurusa tüzet-is nevetni, Magát vélnéd itten Vulcánust mivelni, Cyclops társaival a'pőrölt emelni. Fel-gerjedvén a'tűz, a' szikrák ropognak; Hévül a' vas, arról a' rosdák pattognak, Az erőss Kovácsok mellettek forognak, Kezdett munkájokhoz serénységgel fognak. A' fúvó gégéje körűlszit ez tüzet, Pemete bojtyával az hint reá vizet, A' verő pörölyhöz készít némelly kezet, Fogók szájától falt vasat némely vezet. Hajnal szint mutat már a' vas setétsége, Meg-pirossitotta a' tűz melegsége, Minden mocska, szennye, rosdájale-ége, Engedelmeskedik lágyúlt keménysége. Zúgnak a'pörölyök fel-emelt kezekben, Úti ki-ki, lehet mennél erőssebben, A1 munka, és a' tűz hevíti testekben, A' repüllő szikrák dongnak a' műhelyben (.. J"58 A vasműves települések társadalma és a szakma differenciálódása A vas előállítását a központi hatalom szervezte meg, ugyanis az ún. barbár munkaszervezés szorosabban kötődik a vezetőkhöz, azok birtokolják és dolgoztatják a kézműveseket. A stratégiai fontosságú utak mentén létesített késő avar alvezéri szálláshelyek őrsége biztosította a termelés zavartalanságát és szállíthatta az előállított vasanyagot a felhasználási helyekre.59 Gömöri János 2000-ben megjelent tanulmánya alapján 13 avar kori kohótelepet, 11 kovácsműhelyt és 8 salakmezőt ismerünk (75. ábra).60 Az eddigi fejezetekben már kitértünk a kovács- és a kohászmesterség szinte minden vizsgálható aspektusára. Mindössze annyi maradt hátra, hogy a „Hogyan" kérdésre megtaláljuk a választ. Milyen mértékben és hogyan osztották fel a vasművességgel foglalkozó emberek egymás között a munkát? Az avar korra vonatkozóan minimális forrással rendelkezünk a témát illetően, viszont itt is érvényes az a tendencia, miszerint a vasművesség olyan általános és állandó dolog, hogy nagy biztonsággal visszakövetkeztethetők egyes jellemzők későbbi korok adatai alapján is. A vasműves települések társadalmi rendszere és munkamegosztása hosszú évszázadokon keresztül alakult ki. A gyepvasérc kovácsvassá való alakításához a szénégetők, lóhajtók, gazdák, kohászok és kovácsok szoros együttműködésére volt szükség. A szénégetők április végétől december elejéig kinn égették az erdőben a faszenet. Ez utóbbi művelethez több ember munkájára volt szükség, a gödör megásásához, a boglya felrakásához és szétszedéséhez, valamint a kész faszén elszállításához.61 A lóhajtók a fát vontatták télen, valamint a gyepvasércet vagy a faszenet szállították a kohókhoz.62 Az előző fejezetekből megtudhattuk, hogy a feltárt kohótelepeken kis számban került elő kovácsműhely és késztermék, tehát a feldolgozást javarészt nem itt végezték, vagyis a kohótelepeken nem dolgoztak kovácsok. Ugyanez fordítva is igaz, a kovácsműhelyek környékén nem nagyon kerülnek elő kohók. Az avar korban a mai Dunántúl egyes régióiban (Somogy megye, Sopron környéke stb.) történt a vasgyártás. A kinyert és tömörített vasbucákat, esetleg rúddá kovácsolt félkésztermékeket kereskedelem útján értékesíthették, vagy központilag szállítmányozták a felhasználási helyekre, természetesen helyben is felhasználhatták (lásd Zamárdi). A településterület számos más helyén, lokális szinten megy végbe a késztermék feldolgozása, a kovácsolás.63 Kijelenthető, hogy az avar korban is jórészt elkülönül a kohász és a kovács szakma, mint a későbbi korokban is.64 Nagy kérdés az, hogy kovácsközpontok vagy falusi kovácsok működtek-e? Erre a kérdésre a rendelkezésünkre álló adatok alapján nem is tudunk válaszolni, de a szórványos adatok az utóbbira utalnak. Mint láttuk a kora középkori (avar) kovácsnak sokféle vastárgyat kellett előállítania, a kovácsmunkák közül mindent el kellett végeznie. Nemhogy a kovácsolás minden fázisához, hanem a gyógyításhoz, sőt ritka esetekben még a kohászathoz is értenie kellett. 58 GyöngyösiI 693, 23-27. 59 Gömöri 2000a, 221 -223,34. Ij. 60 Gömöri 2000a, 222-223. 61 Szabó 1954,125. 62 AndrAsfalvyETÁI.2001. 63 Gömöri János szerint a legkésőbbi, 9. századi avar kohótelepeken fordul elő inkább, hogy a kohók mellett kovácsműhely is van (Nemeskér stb.), ahol a fegyverek és hadi felszerelések készítése történhetett (Gömöri 2000a, 239-240, 278.). A távoli feldolgozásra jó példa a 2016-ban előkerült kecskeméti késő avar kovácsműhely (Wilhem Gábor és Gallina Zsolt feltárása, lásd fentebbi). 64 Jó példa az Arpád-kor folyamán fontos vasműves központ, Sopron városa, ahol valószínűleg a várispán vagy az ö egyik megbízottjának felügyelete alatt állhatott a vas előállítása és gyártása is. A kohászok és kovácsok munkáját egy képzett vasiparos felügyelhette. A kohósítás során előállított vastömbök (sínvasak) először egy központi raktárba kerülhettek, majd ezután adták tovább a kovácsoknak (Gömöri 2002,111-112.).
