Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
Molnár István: Két téglaégető kemence Somogy megyéből
234 MOLNÁR ISTVÁN Jakab Attila a téglaégetők tipologizálása során a dombóvári, paksi és hetényi kemencéket a leggyakoribb, IV. típusba (földbemélyített kemencék állandó rostély nélkül) sorolta.12 A bódvicai kemence is ide sorolható, illetve az egyik hetényi kemencével együtt felfogható a csoport variánsának. A többi hasonló kemence készítésekor az altalajból magasabb padkákat alakítottak ki.13 Sajnos kevés kemencében maradtak meg a téglák, úgy tűnik ezek felrakásában is különbséget figyelhetünk meg. A magasabb padkával rendelkező bátaszéki, őriszentpéteri, békéscsabai valamint a hetényi első téglaégetőnél a padkákra tett téglák már az alsó sorban is viszonylag szorosan álltak egymás mellett, köztük csak kis rések maradtak.14 A bódvicai és a paksi kemence alsó - a padkákat helyettesítő - sora viszont ritkásan rakott, a téglák között nagyobb rések maradtak. Ennek okát feltehetően abban kereshetjük, hogy így a meleg levegő a téglák között jobban áramolhatott, mint a tömör agyagpadkák esetében. Lulla-büdösaljai téglaégető kemence A lelőhely és a feltárás A második téglaégető kemence maradványait Lulla-Büdösalja lelőhelyen találtuk meg. Lulla település Somogy megye északkeleti részén, a Külső-somogyi dombságban, Tabtól északra helyezkedik el (7. ábra 2.). A lelőhelyet 2010-ben és 2011-ben, a Balatonendréd és Lulla közötti új összekötő út építését megelőző régészeti feltárások során tártuk fel. 11251 m2-en 448 objektumot, több korszak (rézkor, bronzkor, kelta és római kor, középkor) objektumait sikerült kibontanunk és dokumentálnunk.15 Az objektumok többsége a kora Árpádkortól a késő középkorig volt keltezhető, a középkori Lulla faluhoz tartozott. A leletanyag teljes feldolgozásáig annyi állapítható meg, hogy az objektumok egy része nem datálható a 11. századnál későbbre, tehát már korai megtelepüléssel számolhatunk. Ekkor - hasonlóan a kelta és római időszakhoz - elsősorban a mélyen fekvő részekre települtek, míg a 13-14. században már inkább a magasabban lévő domboldalt lakták. A jelenség okát a talajvízszint emelkedésében kereshetjük. Az objektumok viszonylag sűrűn helyezkedtek el, többször metszették egymást. A számos gödör, cölöplyuk, árok mellett több külső kemence és kemencebokor, és egy földbemélyített alapárkos épület is feltárásra került. A források igazolják a feltárás adatait, a település már a 11. században előfordul a forrásokban, temploma először 1264-ban szerepel. A török időkben egy darabig még említették, de a 17. század elejére pusztává vált. A 18. században 1,5-2 kilométerre északra jött létre Lullapuszta, majd a 20. századi telepítések során költözött vissza a falu délebbre, mai helyére, középkori elődéhez közel.16 A téglaégető kemence a lelőhely légmélyebben fekvő, patak melletti részéről, az Árpád-kori település legkorábbi objektumai mellől került elő. A téglaégető kemence Sajnos a kemence jelentős része megsemmisült, eredeti méretére csak következtethetünk. Az északi és keleti részei teljesen elpusztultak, keleten a mélyebb tüzelőcsatornák ott is követhetők, ahol a sekélyebb padkák már nem látszanak. A maradványok olyan sekélyen voltak, hogy a délnyugati sarka kivételével a szántásnyomok is erősen „sávozták". A korabeli járószintet nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy a kemence nem volt túl mélyre ásva. Á kemence téglalap alakú volt, hossztengelye északkelet-délnyugati irányú volt, a szája északkeleten lehetett. A rövidebb oldala 542 centiméter hosszan maradt meg, ennél csak néhány centiméterrel lehetett hosszabb. A hosszabbik oldalfalát nagyjából 520 centiméter hosszan tudtuk követni, de a jobban földbemélyített fűtőcsatornák a délnyugati faltól 625 centiméterre észlelhetők voltak, az objektum valamivel ennél is hosszabb lehetett. Nagyjából 550x650-660 centiméteres mérettel, 35-36 m2-es területtel számolhatunk. Az objektumnak 3 db, 70 centiméter széles, a hosszabbik oldallal párhuzamos, legalább 570 centiméter hosszú fűtőcsatornája volt, amely alját és oldalát tapasztották. A kemencénél állandó rostély nyomát nem találtuk, a szélein 40 centiméter, a tűzcsatornák között 108 centiméteres, 20 centiméter magas tapasztott padkákat alakítottak ki (8-10. ábra). A kemencét átmetszettük, a tapasztás alatt kb. 25 centiméter vastagon át voltak égve, a felső 8-10 centiméteres vörösre égett, kemény réteg alatt sötétszürke, majd vörös átégés volt. A tűzelőcsatornák alatt vékonyabb vörös réteg volt (9. ábra, 1 1. ábra). A padkákat nagyobb hőhatás érte mint a tűzcsatornák alját. A középső és északi csatornájában téglatörmelékes, átégett, omladékos kevert réteg volt, a jobban megmaradt déliben törött és egész téglákat is találtunk [12-13. ábra). 12 Jakab 2011,140. 13 A padkák mérete Debrecenben 15-20 cm, Hajdúszoboszlón 10-15 cm (Jakab 2011,137-138.), Őriszentpéteren 20 cm (Valter 1989,4.), Békéscsabán 20 cm (Lőrinczy 1992,169.), Bátaszéken 28-30 cm és 33 cm (Vízi 2014,291,294.) volt. A tiszalöki (Lűrinczy 1983,158-161.), és a dömösi kemencéknek is magas padkája volt (Gerevich 1983,407-408.). 14 Vízi 2014,310-318,15-64. kép; Valter 1987,145, 6-9. kép; Lőrinczy 1992,4. kép; Curny- Romsauer 2009, 528,4. kép 15 Molnár - Sípos 2013. A feltáráson a Rippl-Rónai Múzeum munkatársai közül Molnár István, Sipos Carmen régészek, Varga Máté, Nyári Zsolt, Balla Krisztián, Cserép Tamás, Gál Zoltán és Stunya Péter vett részt. 16 Aradi 2016,148; Nagy 2005.
