Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)

Mesterházy Károly: Pántkarperecek a magyar honfoglalás korából

MESTERHÁZY KÁROLY 197 Győző volt, aki a sodrott huzalú és spirálisban záródó karpereceket igyekezett Szőke Bélánál pontosabban kel­tezni. Az aldebrő-mocsárosi 13. sír karperecéi olyan temetőből kerültek elő, amelyben csak két Provencei Hugó érme volt.126 Ezt a keltezést tartotta a spirálissal kitöltött végű sodrott karperecek számára reálisnak Langó Péter is.127 Az aldebrői 13. sírban levő pödrött végű karperec ezek után automatikusan kelteződött a másik kar­pereccel azonos évekre.128 Azzal a megszorítással tetézve, hogy biztosan honfoglalás előtt készült tárgyakkal együtt sem került még elő.129 Valójában tehát itt is ugyanolyan bizonytalanságban vagyunk, mint a kikerekedő végű karperecek eseté­ben, és egyúttal a legtöbb 10. századi tárgytípusunk esetében. Pedig célszerű arra gondolni, miért éppen a 920-as évek lennének egy sor új tárgytípus feltűnésének évei. Nagyon valószínű, hogy ez a karperec is keleti hozadék, csak ki kell várni az egyértelműen honfoglalás előttre keltezhető darabok előkerülését, akár keleten, akár itthon. Jelzés értékűnek tartom, hogy a Kosztroma környéki kurgánokban, Moszkvától kb. 250 kilométer távolságban északkeletre, a 11. század elején minden lényeges pántkarperectípus előfordul, a kikerekedő vé­gűek, a bepödrött végűek és más formák is. Nem valószínű, hogy ott újra feltalálták ezeket a formákat.130 Ami pedig a díszítettséget illeti, ennek időrendi besorolását a kistokaji nyolc pödrött végű karperec ala­posan megváltoztatta. Teljesen nyilvánvaló, hogy a 10. század első harmadában is előfordultak díszített pél­dányok, és használatuk párhuzamosan futott a díszítetlen pántokéval. Azt azonban nem tudjuk, hogy a díszí­tésén karperecek valóban korábbiak-e, mint a díszítettek. A legkésőbbi bepödrött végű karperecek Kovács László szerint 11. századi magyar pénzekkel is előfordulnak. A közölt anyagban én ilyeneket nem találtam. Ennek ellenére a szakonyi 28. sír karperecé lehet 11. századi is. A 11. századra keltezett szőregi temető „A" sírja azonban még bizonyosan 10. századi.131 Kétségtelen, hogy voltak közösségek, ahol nagyon divatosnak tartot­ták a pödrött végű karpereceket (Piliny, Ipolykiskeszi, Sárrétudvari, Kistokaj), máshol viszont elő sem fordulnak (Halimba, Majs, Kérpuszta stb.). Arról is le kell mondani, hogy kizárólag női viseleti daraboknak tartsuk e karpereceket, mert a feleslegesen vitatott nagyhalász-zombor-hegyi példányon kívül biztosan férfi sírból kerültek elő Orosházán a Nagy Albert tanyánál és Sárrétudvariban a hízóföldi 160. és 252. sírban, valamint a kistokaji 68. sírban.132 Csuklós karperecek A pántkarperecek harmadik típusát képezik. Szőke Bélánál nem szerepelnek, mert ő még nem ismerte azokat, bár a szarvasi és a bashalmi példányokat éppen azokban az években fedezték fel (Szarvas 1960 előtt, Bashalom 1958). Valójában csupán néhány darab került elő, de azoknak is két változata van: az egycsuklós és két félpántból álló kétcsuklós karperec. Az előbbit képviseli a Hajdúszoboszló-Árkos-halmi példány. Anyaga bronzlemez, amelyből egy 10 milliméter széles csíkot vágtak ki, felületét apró pontkörök ferde sorai díszítik (VI. t. 7.). A sírban mellette zárt bronz állatfejes karperec és egyszerű bronzhuzal karperecén kívül ezüst S végű haj­karika és kétrét hajtott bronzhuzalból csavart nyakperec is volt.133 így kora egyértelműen a 11. század első har­mada. Párhuzamait ugyanebből az időből a Balkánról ismerem: ÉNy-Epirusból, Parapatamosból, az albán határ közeléből,134 Macedóniából Krstevi Koresmiaból,135a bulgáriai Skálából,136 Romániából Dinogetia/Garvanból.137 A legközelebbi párhuzama talán mégis a görögországi Nea Anchialosból való. Bár bronz pántja 1,8 centiméter széles, de a pánton váltakozóan poncolt apró pontkörök ferde sorai és fekvő U alakú egységek hármas csoport­jai láthatók.138 Ezért lehetséges, hogy a hajdúszoboszlói csuklós pántkarperec idegen áru az Alföldön. 126 Szabó 1978-79,64-66. 127 Langó 2000,42-44. 128 Révész 2008, 232. 129 Révész 2003,435. 130 Szedov 1982, 233,59. t. 131 Kovács 1989,173,9. jegyzet; Bálint 1991,78-79. 132 Dienes 1965,141; Nepper 2002,329,348; K. Végh 1993,59. 133 Nepper 2002,69,38. t. 134 Poulou-Papadimitriou - Tzavella - Отт 2012,407-408,17. kép 135 Langó 2014,327. 136 Jotov- Atanasov 1998, 116, 109. t. A település 25. számú veremházából 28 darab bizánci anonym follis keltezte a leletegyüttest a 11. század elejére. 137 Stefan - Barnea - Comsa - Comsa 1967,291, fig. 172.5. 138 Bosselmann-Ruickbie 2011,274.

Next

/
Thumbnails
Contents