Varga Máté - Szentpéteri József (szerk.): Két világ határán. Természet- és társadalomtudományi tanulmányok a 70 éves Költő László tiszteletére - A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 6. (Kaposvár, 2018)
Gulyás Bence - Lőrinczy Gábor: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye avar sírleletei V. Kora avar kori padmalyos temetkezés Tiszavasvári, Eszenyi-telekről
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE AVAR SÍRLELETEI V. KORA AVAR KORI PADMALYOS TEMETKEZÉS TISZAVASVÁRI-ESZENYI-TELEKRŐL 105 Ezek valószínűleg nem közvetlenül a birodalom területéről, hanem a Maros-völgyéből, az új lakossággal érkeztek a területre.’14 A régészeti adatok alapján meg lehetett állapítani, hogy a Köröstől északra fekvő tiszántúli területek a 6. század utolsó és a 7. század első harmadában ritkán lakottak voltak. Elképzelhető, hogy benépesedését a 626-os konstantinápolyi vereség utáni politikai instabilitás miatti belső népmozgások okozták, bár jelenleg e téren még csak találgathatunk.114 115 Az Eszenyi-telken feltárt sírban fellelt tárgytípusok túlnyomó többsége - az ezüst öv- és lószerszámveretek a rossz anyagmegtartásuk miatt meghatározhatatlan formájuk, típusuk miatt - nem bír pontosabb keltező értékkel, a kora avar koron belül nem lehet őket datálni. A tiszántúli kora avar kori temetkezésekben a kengyel megjelenéséta kutatás hagyományosan későre, a 7. század első harmadára teszi.’16 A lószerszámként előkerült, oválisra hajlított bronzpánt még az, melynek használatát a 7. század második negyedére valószínűsíthetjük,117 hasonlóan az amforához, amit a többi darabbal együtt a 7. század második negyedére kelteznek.118 Ez nem mond ellent a fent vázolt történeti alapú datálásnak sem. A kora avar kori tiszántúli népesség Tiszavasvári határában Tiszavasvári határa avar kori lelőhelyekben rendkívül gazdag. Területén az összes kora avar kori temetőtípus képviselteti magát, magányos temetkezést (Eszenyi-telek), néhány síros szórt elrendezésű sírcsoportot (Kashalmidűlő) és - a tiszántúli viszonylatban - nagyobb sírszámú temetőt (Koldusdomb) egyaránt ismerünk. Ezek viszonylag közel fekszenek egymáshoz, az utóbbi két lelőhely között mindössze 800-1200 méter távolság van, míg az Eszenyi-telki sír a koldusdombi temetőtől 2,5 kilométerre helyezkedik el.”9 Az avar kori emlékek nagy száma miatt nem véletlen, hogy Bóna István a település határába egy regionális települési „központot" képzelt.120 Lőrinczy Gábor és Rácz Zsófia a jelenséget a Tiszán való átkelési lehetőséggel magyarázta, ugyanis a lelőhelyek - a középkorban is használt - tiszalúci révhez vezető Hajdúdorog-Hajdúnánás-Tiszavasvári-Tiszadob útvonaltól 200-600 méter távolságra helyezkednek el.121 A település határából az avar kor második feléből is ismerünk lelőhelyeket,122 amelyek alapján a terület egészen a 9. századig biztosan lakott volt. Érdekesség, hogy az újonnan betelepülő közösségek mellett biztosan számolhatunk a kora avar kori lakosság továbbélésével, amire az Utasérpart-dűlőben feltárt temetőrészlet sírjainak K-Ny-i tájolása, a padmalyos és a padkás sírforma megléte, a csonkolt részleges állatmaradványok, a juh keresztcsont és az edények sírba helyezése az archaikus temetkezési szokások közé tartoznak.123 De mára Petőfi utcai temető124 sírjaiból ismert részleges lótemetkezések fejlett változatával és a lószerszámos temetkezésekkel egy, a 7. század utolsó harmadában ide települt közösség nyughelye volt. Köszönetnyilvánítás Cikkünk nem készülhetett volna el a társtudományok művelőinekés a Jósa András Múzeum munkatársainak segítsége nélkül. Köszönetét mondunk munkájáért Dankóné Németh Erika restaurátornak, a régészeti, antropológiai és archeozoológia leletek gondozásáért, napi kutatómunkánk segítéséért Mester Andrea gyűjteménykezelőnek, valamint sokirányú segítségért Istvánovits Eszternek. Az embertani meghatározást Marcsik Antóniának, az archeozoológiait Vörös Istvánnak, a textilvizsgálatért T. Knotik Mártának mondunk köszönetét. A tárgyrajzok Benke Zsolt grafikus, az illusztrációs táblák Pápai Zoltán munkáját dicsérik. Összefoglalás Cikkünkben a Tiszavasvári-Eszenyi-telek lelőhelyről származó magányos temetkezést mutattuk be. A leletegyüttes 1960-ban a település belterületéről került elő. Az ÉKK-DNyNy-i tájolású sír padmalyos kialakítású volt, az aknarészben egy felszerszámozott mén koponyája és lábcsontjai feküdtek. A padmalyban egy 15-16 év körüli, feltehetően férfi maradványai voltak. Ezek a temetkezési szokások a kora avar kori Tiszántúl nagy részén előfordultak és kelet-európai eredetre vezethetők vissza. 114 Lőrinczy 1998, 352; Lőrinczy - RAcz 2014, 187-188. Az, hogy az amfora a feltételezett dunai útvonalon történő megérkezése után (Csiky - Hárshegyi 2016,33.) hogyan, mi módon kerülhetett a Tiszántúl déli részére, ma még megválaszolhatatlan kérdés. 115 Lőrinczy - RAcz 2014,189. 116 Lőrinczy 1998,351. 117 Lőrinczy - RAcz 2014,161. 118 Csiky - Hárshegyi 2016,31,33. 119 Lőrinczy - RAcz 2014,186. 120 Bóna 1986,78. A kép túlzó voltáról: Lőrinczy - RAcz 2014,186,106. Ij. 121 Lőrinczy - RAcz 2014,186. 122 Lőrinczy 2002,385-386. 123 IstvAnovits - Lőrinczy 2017,66. 124 Fancsalszky 1999,110-122.
