Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Knézy Judit: Három község a Zselic nyugati szélén 1921-27 között. Kadarkút, Bárdudvarnok, Hedrehely népének életkörülményei
264 KNEZY JUDIT 10. ábra. Kadarkúti református fiatalasszony, Balogh Katalin a 20. század elején még hagyományos ünnepi viseletben, szennaias kontybán, a Proity család házában. RRM NF-6728. peztek. A kadarkúti paraszti viselet a maga nemében mégiscsak jellegzetes: az észak-nyugat-zselici somogyi magyar falvak ruhaegyüttesével mutatott rokonságot. Talán a hedrehelyi, szennai és környéki kissé parádésabb vagy egyszerűen tovább fennmaradt. Emlékezés anyagból tudjuk, hogy a 20. század elején a vászon felsőruházatból és színesebb - főképp kismesterek által készített (szűcs, szűrszabó, kékfestő, bocskorkészítő, varga, csizmadia, kalapos) - kiegészítőkből álló hagyományos viselet még fennmaradt, de kezdték kiszorítani a gyári anyagok, amelyek eleinte még nem változtattak a korábbi szabásokon, de egyfajta utóvirágzását eredményezték a paraszti ruházatnak, jó példa erre a zselickisfaludi családi együttes (11., 12. és 13. ábra). Egy ifjúsági pályázatból magáról a házivászon készítéséről és a belőle készített háztartási textilekről és ruhadarabokról van egy vázlatos kadarkúti összefoglaló, melyből épp azt nem tudjuk meg, hogy miből ismerhették meg a kadarkútiakat ruházatuk alapján. A házi vászonszövés fennmaradt az 1950-es évekig is szinte minden parasztcsaládnál. A vászon felsőruházat addig fokozatosan kikopott a használatból, de a nőké még mindig bő- és sokszoknyás-blúzos-kendős maradt, a férfiak előbb elhagyták a vászon felsőgatyát, legfeljebb aratásban vették fel, vagy szétszabatták alsónadrágnak, helyette csizmanadrág majd pantalló lett általános. A pályázó adatközlője 1890-ben született, tehát 1920 körül, mint fiatalasszony pontosan látta miféle vászonöltözet volt divatban34. A kérdőíves válasz nem írja, hogy takácsok is laktak Kadarkúton, ezek a helyi iparosoknak, értelmiségieknek és a környékbelieknek dolgoztak, legfeljebb nagyon erős és vastag vásznat rendeltek meg nála a parasztasszonyok35. Felsőruhának nem a merev kenderfonalat, hanem az olcsó és puha gyári pamutfonalat alkalmazták az asszonyok. A lányok 12 évesen tanultak meg fonni, 14-15 évesen már szőni is. A vászon ruhákat lényegében nem szabták, mert négyszegletesre szőtt darabokból állították össze. A községben már a 20-as években voltak varrógépek is, de egyesek még kézzel varrtak. Mintás főszödéses darabok inkább ágynemük, háztartási textilek voltak (abrosz, törölközőkendő, vékaruha, vánkosvég, stb.), hímzést testi ruhákon alkalmaztak, pl. férfi ingeken. A női felsőruházat kor szerint változott, 40 év felett már egyre sötétebb színű lett és egyszínű. A református konty - mint a 10. ábráról írtam, fehér alapszínű csipkefordros, kerek volt, a katolikus fekete kendőből kötött. Nagyon kedvelték a kékfestő által készített szoknyát és kötényt, a felsőszoknya alá 5-6 péntölt is vettek (7-8 szelesek voltak, 1 szél 50-70 cm is lehetett). A menyasszonynak fehér keményített anyagból varrónő készítette a szoknyát és a belebujós, előlgombos, hosszúujjú fehér blúzt, fehér kötényt, alulra fehér sifonból fodros keményített péntölöket. Hozománynak legalább 12 abrosznak, 12 törölközőnek, 2 párnának (vászon dunnahuzat, vagy egy dunna két huzattal) és 5 vánkoshuzatnak stb. kellett lennie még az 1950-es években is. A női gyászruha is tiszta fehér volt, mint más református falvakban a környéken. 1950 után még szőttek egy ideig, de már csak szőnyegeket. Ing-gatya együttesét „pár ruhá”-nak nevezték, mert általában együtt készült. A vőlegénynek 15 „pár ruhá’’-val kellett, hogy készüljön a menyasszonya, aki barátnői segítségével varrta, hímezte az esküvő előtt. Ki tudja meddig volt ez követendő modell, de az 1920-as években még biztos. A férfiing dereka három vászonszélből, hosszú ujja egy-egy szélből állítódott össze, a gatyája 3-3 szélből (itt talán nem volt divat a nagyon bő). Az ünnepi ing zsebébe sifonból csipkés széllel díszített és hímzett nagyobb zsebkendő került, a jegykendő hasonló volt csak még díszesebb és nagyobb. Az iparosok városiasabb öltözéke hatott a kadarkútiakra. Az első vi-34 A régi a 10-es számú fényképen lévő fiatalasszony a jellegzetes szennai és környéki református női viseletfélében van. Pontos részletek - különösen a kontynál - nem egészen állapíthatók meg. Fején mintha a régebbi „gódakonty" lenne, alul kendő hátrakötve, a fejbúbon csipkés, fodros, művirágos konty kiegészítő. Egyebekben a ruházata az 1920-as években is általános ünnepi ruházat, a kontyon lévő templomi csipke „férevetö” (sálalakú kendő) nélkül. Bokrosinget, vállkendöt visel, utóbbit elől keresztbe téve és hátul megkötve derékon. Szoknyája lábszárközépig érés bő, elöl csak a test elejét fedő, derékben kissé ráncolt félkötény van. A katolikusoknál a nők fejfedője sötét vagy fekete selyemből hátrakötött és pillangósán álló kendő, alatta kis horgolt vagy horgolt szélű hajkontysapka, az idősebbeké gyapjúból. Teljes öltözéket nem láttam, idős asszony és férfi köznapi ruhája egy Gönyey Ébner konyhafelvételen van. Knézy 2001.240-246. 35 Molnár László: A házivászon alkalmazása és jelentősége Kadarkúton. Pályázat 1964-65 Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Adattára Atesti ruházatban 1920 körül az ünnepi ruhát nem, köznapi felsőruhát esetleg készítettek pamutvászonból, megfestették kékfestőre. Alsó ruhának még megfelelt a pamutvászon, és nagyon sokféle konyhai, szobai textil, ágynemű, ponyva stb szövődött házilag.
