Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Megyery Noémi: A "Sárga zongoraszoba". Rippl-Rónai zenei festészete
A „SÁRGA ZONGORASZOBA”. RIPPL-RÓNAI ZENEI FESTÉSZETE 311 n 29. ábra. Rippl-Rónai József: Zongorista (Novak József) „Preludium Chopin”, 1910. Tusrajz, toll, papír; 229 X 289 mm; Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, Ltsz. 1911-346 30. ábra. Rippl-Rónai József: Zongorista „Magányos vándor Grieg játsza Novák József’, 1910. Tus, papír; Magántulajdon lölése, mert annak forrását, a zongoristát nem ábrázolta a festő. Ha hiányozna a cím, a néző hamar túllépne a grafika szemlélésén, mint egy hétköznapi pillanatot ábrázoló jelenetem A cím azonban segít a tájékozódásban, s megállítja a nézőt, hogy jobban megvizsgálja a szereplőket. Ugyanis, amint Anne Leonard mondja, a zene ereje és gyengesége egyszerre nyilvánul meg az ilyen műveken. Az, hogy a kép szereplői zenét hallgatnak, nem mindig látható önmagában a képről (ha a zene forrása nem jelenik meg), azonban feltételezzük, hogy a zene hallgatása megváltoztat valamit a szereplők arcán, megnyilvánulásán, ami kifejezi a zene erejét. Ezért fontos a cím, amennyiben csak az utal konkrétan a zenehallgatás tányéré, mert anélkül nem biztos, hogy felfedezhető lenne az a változás, amely azonban jelen van, és a zenének köszönhető.111 Rippl- Rónai rátapintott erre, nagy valószínűséggel azt tanul-31. ábra. Rippl-Rónai József: Zongoránál, 1910. Tusrajz, toll, papír; 210 X 332 mm; Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, Ltsz. 1935-2986 32. ábra. Rippl-Rónai József: Lajos, Margót, Fenella, Lazarine hallgatják Liszt rapszódiáját, 1910. Tusrajz, toll, papír; 208 x 338 mm; Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, Ltsz. 1935-2821 mányozta, milyen hatással van a zene a hallgatókra, s ábrázolásukkal megpróbálta bevonni a kívülállókat is abba a miliőbe, abba a zenei élménybe, amelyben családja (és ő maga) részesült. A hallgatókat önmagukban megjelenítő művek viszonylag későn terjedtek el a festészetben, mivel mindig is egyszerűbb volt a zenét megragadni a hangszeren játszó, zenei tevékenységet űző személyek ábrázolásán keresztül. Mégis a tisztán zenehallgatás megfestése éppen a 19. század végén kezdett érdekes feladattá válni, először a francia és a belga festők körében. Mint láttuk Ensornál (4. ábra) és Khnopff-nál (3. ábra), egyre inkább kiszorítja a hallgató a zenészt a képről, hogy a festő a zenei tapasztalatot a forrás ábrázolása nélkül is képes legyen megragadni.112 Ez kapcsolatban van azzal a változással, amely a 19. század folyamán a zenehallgatási szokásokban következett be, s amelyet korábban már kifejtettem. Rippl-Rónai villájában is ez az újfajta hozzáállás érhető tetten, mikor „áhitatos csendben, mozdulatlanul” hallgatták a muzsikát.113 Mivel a festő megtapasztalhatta Párizsban azt a légkört, amely a zenének ilyen kitüntetett szerepet szán, ennek hatása bizonyosan beépült művészi felfogásába. 111 Leonard, A. 2007, 266. 112 Leonard, A. 2007, 266, 272. 113 Martyn F. 1979, 122.
