Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Megyery Noémi: A "Sárga zongoraszoba". Rippl-Rónai zenei festészete
A „SÁRGA ZONGORASZOBA”. RIPPL-RÓNAI ZENEI FESTÉSZETE 301 9. ábra. Rippl-Rónai József: Sárga zongoraszoba, 1910. Olaj, lemezpapír; 68x100 cm; Magántulajdon „A festő néhanapján kinyitotta az Ehrbar-t és lapról játszott. Lajos öccse hegedült (...). Sándor pedig az Operaháznak volt tagja, igazi századeleji bohém, vele érkezett - néhanapján - felesége, Dóra asszony maga is énekes, olasz opera-ária műsort adtak elő családiasán, mindnyájunk csodálatára. Mert Rippl-Rónai házában áhitatos csendben, mozdulatlanul hallgattuk a muzsikát.’*6 A Sárga zongoraszoba (1910) (9. ábra) jól reprezentálja azt a „szentélyt”, ahol a zenei élet zajlott. Majdnem a kép egész terét kitölti a sárga fal előtt álló zongora. Martyn Ferenctől tudjuk, hogy a fehér kalapos zongorázó hölgy Lazarine, míg a hallgató kisfiú ő maga.66 67 A Sárga zongoraszoba párhuzamba hozható Vuillard Misia a zongoránál (1899) (5. ábra) című képével. Amint Vuillard, Rippl is a szobának csak azt az egy falát emeli ki, amelynél a zongora van, de nem hagyja le az ott lévő hallgatókat a képről. Korábbi enteriőrképeihez képest itt a sárga fal zárja le a képteret, nincs helye hátrafelé megnyíló új tereknek. Ilyenformán ez a Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt (7. ábra) című képen alkalmazott térkezelési mód még letisztultabb formája, annak továbbredukálása egy egyszerű, egyszínű sík fallá. Az ott megmutatkozó abszorpció itt is jelen van, ám ezúttal a szereplők több érzékszervét veszik igénybe a különböző cselekvések. Míg Vuillard képén a hallgató szinte csakis kizárólag a 66 Martyn F. 1979, 122. 67 Uo. merengéssel, a zene hallgatásával van elfoglalva, addig Rippl-nél párhuzamos cselekvéseket látunk. A zenejátszás, zenehallgatás mellett az olvasás is megjelenik, amely ugyancsak a külvilág kizárását váltja ki a szereplőkből. A látás és a hallás párhuzamos megjelenítése kap hangsúlyos szerepet ebben a szobában, amint Rippl maga is az előbbi érzékszerv segítségével figyeli meg képének tárgyát, miközben a szobát betöltő zenét hallgatja. Az oldott ecsetkezelési mód is Vuillard festésmódját idézi, habár Rippl-Rónainál nagyobb szerepe van a vonalnak. Vuillard dekorativitása és foltkavalkádja mégis érzékeltet némi térmélységet, Rippl pedig egy doboztérbe helyezi az egyszerű és letisztult színekkel megfestett jelenetet. Mindkét esetben a harmonikus egység, amely a képet uralja, s az ecsetkezelés ritmikus volta utalhat a zenei tartalomra is. Nagy a hasonlóság a figurák megformálásában, különösen abban az elnagyoltságban, amellyel az arcok vannak megfestve. A vonások elhanyagolása arra mutat, hogy a személy karakterének megragadása és a mozdulat frissessége fontosabb, mint az arc aprólékos kidolgozása. Ettől az alakok a dekoratív, vagy éppen egyszerűen letisztult tér szerves részeivé válnak, mely kifejezi Rippl egyszerre festés elvét.68 A szereplők ezáltal beleolvadnak abba a térbe, amelyet megtölt a zene, s ez a Nabik felfogásmódjával rokonítható. 68 Ld. Emlékezések 1957, 62.
