Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Knézy Judit: Három község a Zselic nyugati szélén 1921-27 között. Kadarkút, Bárdudvarnok, Hedrehely népének életkörülményei
258 KNÉZY JUDIT is) nem mindenhol folytatódtak, abbamaradtak, vagy el se kezdődtek. Az élet nagyjából a meglévő hagyományok alapján folytatódott, bár a háborút megjárt és ott sok mindent tapasztalt hazaérkezőkben többé-kevésbé élt a vágy, hogy valamit változtatni kellene az életükön, erre több adatközlőm visszaemlékezett, de azzal a kitétellel, hogy változtatni, “ ha lenne rá lehetőség.” A kiválasztott falvak helyzete, mozgástere és a kérdőív szempontjai A felhasznált forrás nem néprajzi, hanem jogi, pénzügyi, statisztikai, agrártörténeti jellegű, mely eredetileg széleskörű statisztikai összehasonlítások révén nyerte volna el valós eredményét. Bodor Antal készített erre vonatkozóan statisztikai táblázatokat. Tanulmányom a gazdasági válság kitörése és a háború befejezése közötti “légüres tér” nehéz idő állapotait faggatja elsősorban a kérdőíves válaszok alapján saját és mások néprajzi észrevételei segítségével. Helyenként megkísérlem felvillantani az itt élt paraszti közösség sajátos arculatát, életmódját, esetenként mentalitását. A kérdőívek is rákérdeznek a falu népének véleményére is. Itt a Zselic északnyugati, nyugati részén fekvő helységek népe a megyén belül általánosságban a leginkább hagyománykövetők közé sorolódott gazdálkodásában, életmódjában, szellemi kultúrájában is.9 A török idők alatt és után is folyamatosan itt élő családjaik többsége református, főképp a jobbmódúak. A 20. században e három községben katolikusok is laktak jelentős számban, más vallásúak alig, zsidók nagyobb csoportja Kadarkúton, ott Zsidó utca is volt, de Hedrehelyen is többen telepedtek le. A paraszti sorúak mellett katolikus uradalmi cselédek is gazdagították a népesség arculatát, velük alig foglalkozik a kérdőív.10 E három község tárgyi néprajzi jellegzetességeiről leginkább Hedrehely és Kadarkút kapcsán születtek tanulmányok11, településváltozásaik, faépítkezésük, parasztok és pásztorok maguk készítette famunkái, és a hedrehelyi és kadarkúti fazekasok témáiból. Újabb ismeretek reményében újra értékeltem12 ezeket az adatokat. Bárdudvarnok 9 Már a 19. századi írók is leírták a dél-belsö-somogyi és a zselici nép hagyományőrzését Csorba 1857. 82-89, Baksay 1896. 263- 370. utóbbi írt a változásokról is.(település, építkezés, paraszti vászonszövés, fehér gyász, homokon történő szőlőtelepítés, táji különbségekről is (építkezés). Jankó 1897.11-22. a faépítkezés zselici hagyományairól. Vikár 1905. a népköltészet gazdag zselici anyagából is közzétett kötetében. 10 Az uradalmi cselédeknek csak a számáról és díjazásukról szól kérdés. Eperjessy(2006. 32-36.) alapos munkája felsorolja az 1932- 3-as címtár alapján az összes zselicinek és Zselic környékinek vélt községekhez tartozó pusztákat, tulajdonosaikat, bérlőit. Teljes képet ad életükről, jogi helyzetükről, mentalitásukról, tárgyi és szellemi néprajzukról. Megrajzolja kapcsolataikat a táj paraszti közösségeivel, és lehetőleg beilleszkedésüket azok hagyományaiba. 11 Településváltozásaikról - Szenna és környékén, Kadarkúton és Hedrehelyen Hofer 1955. 125 -186, és 1972. 20-42. Cserépedény- és kályha készítőiről Knézy 1966. 3-56,1974. 259-282. 2006. 141-154. A parasztok fafaragó tudásáról Knézy 1981. 36- 39. A kadarkúti szűrszabókat Katona Edit említi 2001.183-186. ezek csak vásároshelyeken voltak találhatók, 1921-ben már nemigen tudtak itt megélni, de a szabók igen. 12 A három község 1921-ben a kaposvári járásban helyezkedett el. Az első rovatban a község neve, megye, járás szerepel az 1935. évi beosztás alapján. legalább annyira tartozik a Zselichez, mint a Kapos mente nyugati részéhez gazdasági, családi kapcsolataiban, anyagi és szellemi kultúrájában. Szőlőhegyein több belső-somogyi község népének volt extraneus birtoka legalább az 1920-as évek végéig.13 A Szennával határos részen a szennaiaknak voltak szőlőik, a helynevek is elárulják. E falvakkal szomszédsági, gazdasági, rokonsági kapcsolataik tovább folytatódtak a harmincas években is. A visnyei szőlőhegyekben viszont Hedrehely, Kadarkút, Hencse, a belső-somogyi Lábod, Lad, Homokszentgyörgy lakosainak is volt extraneus szőlője.14 A legtöbb említett községben saját határukban is ültettek szőlőt, csak kevesebbet. A kérdőív saját falujuk határában lévő szőlők iránt érdeklődik csak, mert a filoxera vész után több ízben támogatta az állam a saját határukban való, homokos talajra telepítendő szőlők ügyét. Az értékesítési lehetőségek és a közlekedés is sajátos módon alakult ebben a területrészben. Bárdudvarnok és Kadarkút a 20-as évektől a Kaposvár-Barcs szárnyvonal előnyeit kezdte kihasználni, vasutasok is laktak e helységekben. De Hedrehely messze esett a vasúttól, legközelebb a hencsei állomás volt hozzá, szekerekkel Kadarkutat és Szigetvárt keresték fel leginkább. A Kaposvár-Gyékényesi fővonalon csak a 30-as években kapott Kaposmérő, majd 1935-ben Kaposújlak is vasútállomást. Addig a helyi és környékbeli földbirtokosok is fuvaros gazdákkal szállíttatták terményeiket, állataikat Kaposvárra15. Szennáról és környékéről szekerekkel a töröcskei „horhón” ereszkedtek le és mentek tovább a mérői vásárra a kisgazdák. A kérdőív csak azt kérdezi, hogy a szóbanforgó községnek van-e vásártartási joga, azt nem, hogy milyen vásárokra, piacokra járnak a lakosok eladni és vásárolni, és a házaló áru-cseréről sem esik szó. Egyedül Kadarkút tarthatott vásárt már a 19. század második felétől e három helység közül. Ennek köszönhetően is kupeckedő kereskedőivel, iparosaival, nagyszerű és jó helyen lévő vendéglőivel jobban fejlődött, mint a környező falvak. A ló- és marhacenzárok miatt a kadarkútiaktól a szomszédos falvak népe félt, ezért nemigen vallották be, hogy Kadarkúton laknak. Keresett volt, mint Kaposvár, főképp lovakat, marhát szereztek itt be a gazdák. Hasonlóan népszerűek voltak Lad, Nagybajom (sertéskínálat), Mérő, Sárd, (marha és ló, lenfonal és házivászon, iparosok termékei), Nagyatád (gabona, burgonya, hal, számosállat, dohánybegyűjtő, stb.) 13 Csököly, Gige, Kis(Rinya)kovácsi népének volt itt Bárdudvarnok határában extraneus, irtásos eredetű szőlője, a csökölyiek „Szendi-, Csermányi-, Olaj-, Zsippói högyöt, Förtőst" emlegették. Nagy szőlőmunkák idején kint is laktak. Knézy 1977.18-19. 14 Bodor a külterületi tartozéktelepülések szempontjából a Nagy Alföld példájából indul ki, és rákérdez mindenütt, hogy vannak-e tanyák. A Dunántúlon, Somogybán nem jellemző. Esetenként laktak kint télen át a szőlőben öregek, csőszök, koldusok a hatóság ellenzése ellenére. Viszont az állandó kijárás amúgy is szükséges volt, mivel a szőlőhegyi gazdálkodás pótolta a kevés földet, rétek, kaszálók, gyümölcsfasorok, veteményes ágyások is voltak kint. A kint alvás csak a távoli birtokosokra volt jellemző. Viszont Szigetvár vásárai, piacai közelében pontosan nem tudni mikortól, de elég későn egyre többen a szőlőhegyekbe költöztek ki földnélküli, „közvetítő” kereskedelemmel foglalkozók családostól, iskola is épült, mely 2000-ben még megvolt. 15 Szili 1987. 187- 219. Knézy 2012. 331-348.
