Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)
Grynaeus András: Őrtilos - Zrínyi-Újvár kútjából származó famaradványok dendrokronológiai vizsgálata
18 GRYNAEUSANDRÁS a korábbi tudatos(abb) gazdálkodás fenntartására már nem volt lehetőség. Az viszont a kutatás jelen állásánál vitatott, hogy ez milyen mértékű változást okozott a Kárpát-medencei erdőállományban4. Az adatsorok rövidsége megnehezítette a mintaanyag datálását. Michael Grabner (Universität Wien) nagyszámú osztrák régészeti és műemléki faanyagon végzett statisztikai elemzéséből tudjuk, hogy a 40 évgyűrűnél kevesebbet tartalmazó adatsorok esetében a minták 60%-át nem sikerül keltezni. Az évgyűrűk számának növekedésével a sikeres keltezés aránya meredeken emelkedik. Az évgyűrűk átlagos évgyűrűvastagsága nagy volt, ami jelzi, hogy a felhasznált fák jó körülmények között, számukra kedvező élőhelyen növekedtek a kivágásukig. Az elemzések fontos megállapítása volt, hogy annak ellenére, hogy a gerendáknak és a zsindely-deszkáknak „szép”, egyenletes növekedésű és jól mérhető évgyűrűi voltak, évgyűrűszerkezetük alig hasonlított egymásra, így megbízhatóan átlagolt adatsorokat nem sikerült készíteni. Ez elsősorban az alacsony évgyűrűszámmal, azaz a felhasznált faanyag fiatal életkorával és a jó élőhellyel magyarázható. Hisz a kedvező életkörülmények között élő fiatal egyedek rövid életük nagy részében a növekedésre tudtak koncentrálni, és a külső tényezők, pl. az időjárás, ebben csak kicsit zavarták őket. Ezért az egyedi adatsorokat vetettük össze a térségre érvényesnek tűnő kronológiákkal (magyar alapadatsor, szlovén adatsorok, osztrák adatsorok). Több esetben érdemi egyezéseket találtunk, és ezeket két minőségi kategóriába soroltuk: amelyek több kronológia esetén is azonos keltezési eredményt adtak azokat valószínűnek vettük, amelyek csak egy-két adatsor alapján tűntek keltezhetőknek, azokat kicsit valószínűnek. így a keltezés minősítése jó és gyenge lehetett. A szijácsévgyűrűk hiányában az utolsó, a minta külső szélén megtalált legfiatalabb évgyűrű keletkezési évéhez hozzá kell adni a szijácsévgyűrűk minimális számát, azaz 12 évet, és így kaptuk meg a szóba jöhető legkorábbi kivágási időpontot (1. táblázat). 1. táblázat. A keltezett gerendák minta száma utolsó évgyűrű keletkezési éve legkorábbi kivágási időpont keltezés minősége 2s 1645 1657 jó la 1593 1615 gyenge 10b 1618 1630 gyenge 11a 1640 1652 jó 13a 1646 1658 gyenge 15s 1640 1652 jó 17s 1645 1657 jó 18s 1653 1653 jó Összegzés Mivel a hosszabb adatsorok (15,17,18. minta) egyértelműen hasonló keltezési eredményt adtak, illetve az egyik ilyen adatsor (18. minta) fafaja eltérő is volt, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy az objektum anyagát 1658 után vágták ki és használták fel a kút megépítéséhez. Az égett és nem égett fák között nem sikerült érdemi korkülönbséget rögzíteni, így nagy valószínűséggel ugyanannak, vagy egy ugyanakkor épített szerkezetnek a részei. A leglogikusabb magyarázat szerint ezek a megégett gerendák a kútház anyagához tartozhattak, azaz a kút szerkezete és a kútház faanyagának kivágási időpontja között nincs érdemi eltérés. Irodalom 4 A kérdésről részletesebben lásd: Grynaeus 2015, Hogyan vágták ki eleink a fákat? Egy kis erdőgazdálkodás-történet című fejezetét (pp.163) Babos К. 1994: Fafajmeghatározás restaurátorok számára. - Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Grynaeus A. 2015: Miről mesélnek a régi fák évgyűrűi? (Régészet, dendrokronológia, klíma-történet). - Archaeolingua, Budapest
