Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 5. (Kaposvár, 2018)

Németh Péter Gergely: Somogy megye római kori temetői

SOMOGY MEGYE RÓMAI KORI TEMETŐI 107 ló darabok.132 A kuboktaéder alakú gyöngy, üvegből készült párhuzama, a bátaszéki temető 76. sírjából ismert és a kora népvándorlás kori, gót etnikum tár­gyaként határozható meg.133 A fentiek alapján, a késő római leletek mellett lévő tárgyak már a temető kora népvándorlás kori keltezését támasztják alá. Ságvár-Ádándi út 1949-ben, útépítéskor, több csontváz került elő, az egyikben, cserépkorsóban, II. Constantinus érméje volt.134 Ságvár - Somi út mentén 1977-ben római sír került elő.135 Ságvár-Tabán Az Ady u. nyugati részén, kora római, feltehetően hamvasztásos temető leletei ismertek.136 Ságvár - Ady utca Az Ady u. keleti részén, földsír került elő. Az állító­lag ÉNy-DK tájolású sír melléklete egy szürke, besimí­tott, egy fülű korsó volt, mely az 5. század első felére keltezhető.137 138 1992-ben, szintén az Ady utcában, va­lószínűleg másodlagos helyzetben lévő, lelet és fedő nélküli szarkofág került elő.136 2014-ben, a lelőhelytől északra, római érmék és tárgyak kerültek elő. Ságvár - Tömlöchegy Az ismert temető területén,139 1974-ben, újabb tég­lasír került elő, „boltívesen kirakott kamrával’’.140 A sírt gyermekek bolygatták meg és a leletek Ernyés István ajándékaként kerültek be a kaposvári múzeumba. Mellékletek: 1. Bronz övcsat Ovális csat rovátkolt pecekkel. A töredékes csattes­ten felerősítő bronzszegecs megmaradt. H: 1,8 cm. Sz: 1,4 cm. Ltsz.: R.2004.35.1. (Vili. t. 22. és 23.). 2. Bronzkarika Ellapított, ép bronzkarika Á: 1,8 cm. V: 0,1 cm. Ltsz.: R.2004.35.2. (Vili. t. 14 ). 3. Bronzkarika Kör keresztmetszetű bronzkarika. Á: 2 cm. V: 0,1 cm. Ltsz.: R.2004.35.3. (Vili. t. 15.). 132 Salamon-Barkóczi 1971, 55. Abb. 10. 133 V. Péterfi 1993, 62. X. tábla és 85. 134 Szilágyi Zoltán útépítő munkás levele. RRM A. 4786. A leletek nem kerültek be a kaposvári múzeumba. KÖH 48138. lelőhely. 135 Tóth Endre helyszínelése. KÖH 600/2063/2005. KÖH 51160. lelő­hely. 136 Tóth 2009, 24. 137 Tóth 2009, 37. és 8. tábla és Tóth 2011, 305. és 4. tábla 1. KÖH 51158. lelőhely. 138 Németh Péter Gergely leletmentése. RRM Adattár 434. Szór­ványként kevés római kerámiatöredék is előkerült. Ltsz.: R.2004.38.1-5. 139 Sz. Burger 1966. Az újabb kutatási eredményekre I. Tóth 2009, 36-37. és Schmidt 2000. KÖH 48122. lelőhely. 140 Bárdos Edith és Magyar Kálmán helyszínelése 1978-ban. A köz­lés jogának átengedését Bárdos Edithnek és Magyar Kálmánnak ezúton is köszönöm. RRM A. 431. és 4845. 4. Bronztárgy Bronzcsüngő töredéke. H: 2 cm. Sz: 1,7 cm. V: 0,1 cm. Ltsz.: R.2004.35.4. (Vili. t. 16.). 5. Gyöngy Fekete színű üveggyöngy. Á: 0,4 cm. Ltsz.: R.2004.35.5. (Vili. t. 25.). 6. Üvegedény töredékei Zöldes fehér színű üvegedény töredékei (60 db). V: 0,2 cm. Ltsz.: R.2004.35.6. (Vili. t. 1-3.). 7. Vastárgy Karikában végződő, ellapított vastárgy. A karikában kerek, töredékes vasdarab maradt meg. H: 4,1 cm. V: 0,3 cm. Ltsz.: R.2004.35.7. (Vili. t. 26.). 8. Vaskés töredékei Egyenes hátú kés töredékei (5 db). A nyéltüske hiányzik. Három, kisebb töredék bizonytalanul tar­tozik hozzá. V: 0,7 cm. Ltsz.: R.2004.35.8. (Vili. t. 17-18.). 9. Vastárgy Kör keresztmetszetű vastárgy töredékei (4 db). Vége összeszűkül. Á: 1 cm. Ltsz.: R.2004.35.9. (Vili. t. 6-8. és 19.). Esetleg az előző kés nyele le­hetett. 10. Bronz övcsat Négyzetes, sarkain kiemelt, árkolt csat. A pecek rovátkolt. A négyzetes csattest szélei árkoltak. Két felerősítő bronzszegecs megmaradt. H: 3,6 cm. Sz: 3,2 cm. V: 0,2 cm. Ltsz.: R.2004.35.10. (Vili. t. 4.). 11. Vasdísz Három csavart, egy félköríves vasdísz (4 db). V: 0,1 cm. Ltsz.: R.2004.35.11. (Vili. t. 9-11. és 20.). 12. Bronzfibula Hagymafejes fibula töredéke. A bordázott kengyel hiányos, a tűtartó díszített. Tűje hiányzik. H: 5,4 cm. Sz: 0,6 cm. M: 1,1 cm. Ltsz.: R.2004.35.12. (Vili. t. 5.). 13. Bronztárgy Profilált fejű, töredékes bronzveret. Á: 1,9 cm. M: I, 5 cm. V: 0,2 cm. Ltsz.: R.2004.35.13. (Vili. t. 23.). 14. Bronztárgy Félgömb alakú, töredékes bronztárgy. H: 2,4 cm. Sz: 2 cm. Ltsz.: R.2004.35.14. (Vili. t. 21.). 15. Üvegkarperec töredékei Kék színű üvegkarperec töredékei (30 db). V: 0,9 cm. Ltsz.: R.2004.35.15. (Vili. t. 12-13.). 16. Érmék Ltsz.: R.2004.34.1-24. Constantius Gallus AE2 351-354 E.: Д/ Н.: FEL TEMP REPARATIO - császár ledöfi az el­lenséges lovast típus Gratianus AE3 Siscia 367-375 RIC 14c/16-17 H.: GLORIA ROMANORVM - császár áll labaru­­mot tartva és lenyom egy ellenséget típus, // TSISC M / F vagy P, felette * II. Constantius AE3 351-358 H.: FEL TEMP REPARATIO - császár ledöfi az el­lenséges lovast típus

Next

/
Thumbnails
Contents