Juhász Magdolna (szerk.): A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4. (Kaposvár, 2016)
Horváth János: Ripp-Rónai múzsái, híres kertjei, elveszett festményei és egy rejtélyes hamisítási ügy
392 HORVÁTH JÁNOS 4. ábra. Rippl-Rónai József kézírása Lazarine születési adatairól A népes Baudrion család Marlyból Issy-L’Éveque-be15 * költözött (4. ábra). Párizsban a Julian Akadémián modellként dolgozott. Rippl-Rónai mint Munkácsy-tanít- vány 1888-ban látogatta az akadémiát és lehetséges, hogy ott le is rajzolta az ismeretlen, szomorú szemű, karcsú derekú lányt. Személyes ismerkedésük is abban az évben történt egy Neuilly-ben megtartott népvásár forgatagában. A családi szóbeszéd őrizte meg az esetet, amikor a művész a színesen nyüzsgő forgatagban meglátta Lazarette-t. Vele volt a húga, Claudine. A művész az emlékhez többször visszatérve a „Carussel" témában, kis kerámia képen örökítette meg a látványt. Szíve hölgye festett falovon, kék ruhában, barna kalapban a csengő, zengő karusszel körforgásával lovagolt az életébe. Vajon milyen volt az a nő, milyennek látta őt az idegen, magányos fiatalember, aki akkor még kereste önmagát, kutatta helyét a művészetben és az életben? A nem sokkal későbbi fényképen egy aggódó arcú lányt látunk, akinek hosz- szú, barna haja úgy van feltűzve, mint a japán gésáké. Erős jellemet kifejező, egyenes vonalú szemöldök alatti nagy szemek kedvesen félénken vannak lesütve. Férfiasán határozott, széles orra és szintén széles és hullámzó a szája. Az alsó ajka kislányosan bújik a felső alatt, amely bájos karaktervonása sok francia nőnek. Lazarine csendes, visszahúzódó, az otthon körüli munkában serény asszony volt, és bensőjében határozott, egyéni stílussal bírt. A festő szemével érdekes karakterű, vonzó jelenség lehetett. Az idő múlásával elveszítette hamvas fiatalságát, elnehezült, a darázsderék eltűnt. Rippl-Rónai kevés arcképet festett róla, de vallomással felérő a „Kalitkás nő” (1892) című főmű. Az életnagyságú alkotáshoz Lazarine állt modellt. Személyéről ez a kép adja a legtöbb információt. A bizonyságát, hogy Lazarinet látjuk a képen, megerősíti a híres kép előzeteseként festett „Kalitkás hölgy. Vázlat” (1892). Ott a kisebb méretű, szűkebb terű képen az arc profilja nin15 Rippl-Rónai József jegyzetfüzetében szereplő autográf beírás szerint. MNG Adattára. csen idealizálva, s így könnyebben ráismerhettünk a modellre. A két képet együtt látva egy szerelmi ihletésű eszményítési folyamat tanúi vagyunk. A szerelemben összetalálkozott életközösség a művészetért való áldozatos munkában vált szétválaszthatatlanná. Kölcsönösen „Munikának” becézték egymást (5-6. ábra). Thadée Natanson így figyelt fel Rippl-Rónai élettársára: „A látogatók felfedeztek nála egy komoly asz- szonyt, fekete szalagokkal a hajában, aki rendszerint eltűnt láttunkra. Nagyon sokáig még a hangját sem ismerték. Végig azt hittük volna, hogy honfitársa a rejtélyes barátnő, ha az udvarias Lazarine egy szép nap, de csak évek múltán s egész véletlenül ki nem kottyantja, azt a burgundi falut, ahol annak rendje és módja szerint megszületett.”'6 Lazarine nemcsak modell és élettárs, hanem alkotótárs is, iparművész volt, a Rippl-Rónai által tervezett hímzések kivitelezője. A francia nők gobelinezését, mint hagyományos kézimunkát gyakorolta. Esztergált farudakból szerkesztett hímzőkeretbe szorított vásznon öltögette a színes fonalat a rárajzolt sablon szerint. Egymáshoz simuló lapos öltéseket és hasított öltéseket alkalmazott. Ha a tervezett textil nagyobb volt, mint a feszítőkeret, akkor középről minden irányba kellett araszolni tovább a szélekig. Az „Ideálizmus és reálizmus” című kárpitot 1895-ben „egy rosszul égő mécs világánál” Neuillyben készítette selyemszállal. Ez a mű a párizsi Szalonban több más hímzéssel együtt kiállítási díjat nyert. 1906-ban egy hímzett kályhaellenzővel együtt szerepelt a milánói nemzetközi kiállításon. A magyar pavilont elpusztító tragikus tűzben mindkettő mű elégett. Szerencsésen fennmaradt az Andrássy- ebédlő emblémájaként ismert gobelin, a „Vörösruhás nő” (1898). Annál a munkánál Lazarine először használt hímzőanyagként gyapjúfonalat. Úgy tapasztalta, hogy a selyemhímzések idővel erősen megkoptak, elhalványodtak. A gyapjúfonal puha és rusztikus anyaga 16 Thadée Natanson . Fordította és közli: Cs. Szabó László: Rippl- Rónai és Natanson. Magyar Művészet, 1949. 1. sz. 32.
